Ismerje meg a nőt, aki kivezeti az EU-ból a briteket - Theresa May portré

Bár egyes értesülések szerint lehet, hogy Theresa May brit kormányfő jövő héten benyújtja lemondását, kétségkívül keményen vezeti immár közel 3 éve az Egyesült Királyságot. Hihetetlen támadássorozatokat kell elviselnie minden oldalról. Nem véletlenül mondják, hogy az egykori brit miniszterelnök, Margaret Thatcher után ő a Vaslady 2.0.

Theresa May diáklányként

A brit kormányfő már biztos, hogy beírja magát a történelemkönyvekbe - a brexit kapcsán. A kérdés csak az, hogy pozitív vagy negatív hős lesz belőle. Sokak szerint ott követte el a hibát, hogy a kilépési tárgyalásoknál túl korán belement abba, hogy az ír-északír határ szabadon átjárható maradjon, s ezzel olyan politikai terhet vállalt fel - az egész északír kérdés újra napirendre került -, amelyből semmi esélye nem volt jól kijönni. Mások pont azt hangsúlyozzák, hogy elkötelezetten, még saját kormányzását is kockára téve, mindent elkövet annak érdekében, hogy végrehajtsa a kilépési referendumot, vagyis a nép akaratát.

Utálják a baloldalon - ott hivatalból persze -, de saját konzervatív táborában is kőkemény ellenzéke van.

Ismert róla, hogy már egészen fiatal politikusként arról ábrándozott, hogy ő lesz országa első női miniszterelnöke. Thatcher megelőzte ebben. A brit konzervatív párt erős embereként azonban mégis eljutott a hatalom csúcsára - korábban is, mint ő maga várta. A szintén konzervatív David Cameron, az előző kormányfő kiírta az kilépési népszavazást, el is bukta azt, mert ő a maradás pártján állt. 2016. nyarán lemondott, s így May előtt megnyílt az út a miniszterelnöki székhez.

Furcsa helyzet volt ez. A konzervatívok 23 év után nyertek választást Cameronnal, aki egy már eleve ellentmondásos népszavazással csak még jobban megosztotta az Egyesült Királyság állampolgárait.

A megosztottság olyan nagy, hogy a brit politikában immár nem az dönt, hogy ki munkáspárti és ki konzervatív, hanem az, hogy ki hogyan viszonyul a brexithez.

Mi sem jelzi ezt jobban, mint az, hogy May két kilépési törvényjavaslatát is nagy többséggel leszavazta az alsóház, sok konzervatív képviselő is ellene voksolt. May számára is világos volt, amikor átvette a kormányzást, hogy nagyon erős belső ellenzéke lesz. Mayre többek között pont azért esett párttársai választása, mert igazi túlélőt láttak benne, olyan politikust, aki képes az egymásnak gyakran még a párton belül is ellentmondó érdekek között ügyesen lavírozni.

1997-ben került be a Westminsterbe, a brit törvényhozásba, Maidenhead választókerület képviselőjeként.

Ebben az időszakban cipőgyűjteményével és divatőrületével hívte fel magára a figyelmet.

A “kitten heels”-nek nevezett cipőfajta volt - ma is az - a mániája. Egy félmagas sarkú cipőt kell elképzelnünk, amelyet Audrey Hepburn hozott divatba a ‘60-as években. 2014-ben egy rádió interjúban azt nyilatkozta, hogy egy lakatlan szigetre egy élethosszig tartó Vogue előfizetést vinne el. (Pontosabban nem magát az előfizetést, hanem az újságokat. Arról nem ejtett szót, hogy a lap postázását miként képzelné el.)

Az a bizonyos cipőfajta, amelyet oly előszeretettel hord mindig

Szeret főzni, ha van rá ideje, több mint 100 receptkönyve van. Kedvenc száma az ABBA-tól a Dancing Queen és a Jersey Boys című musical Walk Like a Man című betétdala. (Magyarul a Bon Bon zenekar dolgozta fel, A sexepilem (Nem vagyok James és nem vagyok Bond) címmel - a szerk.) A klasszikusokból Mozartot és Elgart kedveli.

Súlyos hibát követett el azonban az a brit politikus, aki az 1956-ban született Mayt valamiféle divatbolond cicababának gondolta, aki valahogy beszabadult a Parlamentbe. Aki 17 évig tagja a Konzervatív Párt legbefolyásosabb felső körének, az kőkemény, harcedzett politikai veterán. Része volt a párt megújításának: egy 2002-es konferencián az aktivisták szemébe vágta: “tudják, néhányan mocskos pártnak gondolnak minket”.

May 1992-ben először ment a Parlamentbe

Keménységét 2010-től a belügyminiszteri poszton is megmutatta David Cameron első kormányában - a második legtöbb időt töltötte el ezen a poszton az elmúlt száz évben. Gyakran vonnak párhuzamot közte és Angela Merkel között. Túl azon, hogy mindketten nők, mind a kettő édesapja lelkész volt. A hasonlóságok szerintünk itt véget is érnek. Merkel politikája a konszenzus keresésre, a háttéralkukra, nagykoalíciók sorozatára épül, May azonban inkább a nyílt harc híve, a mostani helyzetben láthatóan nehezen küzd meg a kompromisszumkényszerrel.

Theresa Brasier néven született. Alsó-középosztálybeli családból származik, s ifjúkorában ennek megfelelően is élt: pantomin előadásokban vett részt és egy pékségben dolgozott, hogy zsebpénzt keressen. Édesapját 25 éves korában vesztette el, egy autóbalesetben hunyt el.

Margaret Thatcherhez hasonlóan az Oxford Universityn tanult. Ahogy generációja közül annyian ő is megtapasztalta a családi élet és a politika összefonódását.

1976-ban találkozott leendő férjével, Philip May-jel, aki az Oxford Union nevű egyesület elnöke volt.

Az Oxford Union igazi politikai keltető volt: William Gladstone, Herbert Asquith, Edward Heath brit miniszterelnökök voltak tagok például, de Boris Johnson, May mostani belső ellenzékének, egyik legmeghatározóbb alakja, a brexit melletti kampány kulcsfigurája is ott próbálgatta politikai szárnyait. Theresának a Konzervatív Szövetség egyik diszkó-estjén mutatta be Philip Mayt Benazir Bhutto, akiből később pakisztáni miniszterelnök lett.

Jó házasságban élnek férjével, de gyermekük nem született

Négy évvel később, 1980-ban házasodtak össze, gyermekük nem született. Egy régi barát így emlékezik az egyetemi évekről:

egyszerűen nem volt olyan pillanat, amikor ne a politikai ambícióiról beszélt volna. Ő akart lenni az első brit női miniszterelnök és nagyon frusztrált lett, amikor Thatchert megválasztották.

A beszámolók arról is megemlékeznek, hogy az ifjú Theresa akkoriban korántsem volt az a visszafogott és zord személyiség, mint amilyenné politikai karrierje tette. Magyarul: végigbulizta rendesen az egyetemi éveket. Diplomáját földrajzból szerezte, aztán egy gyors váltással a brit jegybanknál, a Bank of Englandnél helyezkedett el, a fizetési elszámolások osztályán dolgozott.

Unta azonban a nyugodt állást: a politikai izgalmak sokkal jobban vonzották. 1986 és 1994 között London egyik kerületének (Merton) önkormányzati képviselője volt. 1992-ben parlamenti mandátumért indult, de nem sikerült bejutnia a Westminsterbe, két évvel később újabb fiaskó következett, majd 1997-ben összejött az áttörés.

Pár évvel később már tagja volt a konzervatív árnyékkormánynak, 2002-2003-ban pártelnök is volt, majd David Cameron 2010-es győzelme után kapásból a belügyminiszteri bársonyszékben találta magát. Kemény kiállása itt meghozta számára az országos népszerűséget. A migrációban, a terrorizmus ellenes harcban egyaránt sikereket ért el. Jelentősen javította a bűnözési statisztikákat is. A bevándorlás terén nagyon kemény meccseket kellett megvívnia: a kormány megígérte, hogy évi 100 ezer alatt tartja a bevándorlók számát, s ezt sokáig nem sikerült hozni.

Kritikusai elismerik keménységét, ugyanakkor hibájának róják fel, hogy válsághelyzetekben nem kommunikál.

Eltűnik, ha rosszra fordulnak a dolgok. Se interjú, se közlemények, semmi olyasmi, ami arra emlékeztetné az embereket, hogy egyáltalán létezik. Ez segített neki abban, hogy belügyminiszterként túléljen, de miniszterelnökként már nem teheti meg, hogy elbújjon.

Ezt egy munkáspárti képviselő nyilatkozta róla hosszú évekkel ezelőtt, de úgy tűnik, ma is igaz. A részletes brit kilépési elképzeléseket nagyon szűk körben, párttársaival nem egyeztetve dolgozta ki, s tárta Brüsszel elé. Így nem csoda, ha immár a második körben is nagy többséggel utasította el azokat az alsóház.