A Brexit katonai dilemmái

Elemzések2019. feb 1.Dunai Péter

Miképpen is hat ki a Brexit a NATO-ra, az Európai Unió saját, európai hadserege felállítására vonatkozó terveire? Ennek a szerfelett kényes probléma-komplexumnak a sorsa továbbra is nyitott, pedig az egész nyugati világ biztonságát befolyásolja. 

NATO hadgyakorlat (MTI/EPA/Zurab Kurcikizde)

Függetlenül attól, hogy a Donald Trump vezetés elbizonytalanította nemcsak a nyugati világban lévő legszorosabb szövetségeseket, Európát, Kanadát, a NATO-vezetést, hanem a kulcsfontosságú távol-keleti szövetségest, az „elsüllyeszthetetlen anyahajóként” is emlegetett Japánt.

Ennek a kiszámíthatatlanságnak a folyományaként a japán kormányfő (ténylegesen az ország vezetője), Abe Sindzó ismét Moszkva felé tapogatózik, hogy a második világháború immáron három generáció óta lezáratlan szálát, az orosz-japán békeszerződés aláírását előmozdítsa.

Egyben lehetőséget nyerjen a Kurili-szigetek egy része visszaszerzésére – és feltehetően olajat, gázt vegyen az oroszoktól, akik máris Kína legfontosabb szénhidrogén-energiahordozó ellátóivá küzdötték fel magukat, megelőzve Szaúd-Arábiát, az Öbölbeli államokat.

Pedig az amerikaiaknak előbb-utóbb nagy szükségük lehet a két elidegenülő szövetséges, Japán és az Európai Unió politikai - és akár erőt felmutató - katonai támogatására. Korunk, a 2019-es év meghatározó ellentmondása jó néhány politikus szerint az Egyesült Államok – Kína szembenállás.

Ennek jelenleg ugyan legszembetűnőbb vetülete ez idő szerint a két nagy ország kereskedelmi „háborúja”, de távlatokban az amerikai – kínai katonai feszültség, a világkereskedelem mintegy negyven százalékát érintő Dél-kínai tenger feletti ellenőrzés rukkolhat elő.

Kína, élve hatalmas iparával, tartalékaival, a 2015-ben meghirdetett „Made in China 2025” ártalmatlanul hangzó, de roppant fontos katonai-stratégiai vonatkozásokat felölelő hosszú távú terve alapján egy évtizeden belül átveheti az Egyesült Államoktól a világ vezető hatalma szerepét.  

Nagy-Britannia a Brexittel egyfajta politikai – katonapolitikai vákumba kerül. Noha megmarad NATO-tagsága és az öt angolszász ország (USA, Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland) alkotta Öt Szemben, viszont a NATO-n belül a még szorosabb együttműködést, a legtitkosabb hírszerzési adatok megosztását jelentő csoportban London becementeződik az örök második szerepbe.

Európa már a Brexit utáni időkre gondol. Angela Merkel német és Emmanuel Macron francia vezető Aachenben január 22-én aláírt,

az újabb német-francia összeborulást szentesítő dokumentumában már ezt a két országot nevezi meg az új EU-hadsereg magjának. 

A londoni, washingtoni, szingapuri és bahraini irodákat fenntartó IISS (International Institute for Strategic Studies), a világ egyik vezető geopolitikai think-tank-je a Német Külkapcsolatok Tanácsával (DGAP) közösen felmérte az Egyesült Királyság kiválásának hatását az EU közös biztonsági és védelmi politikája (CSDP) megvalósítására. Ez egyelőre leginkább a közös missziók felvállalásában manifesztálódik.

Tegyük hozzá, hogy ez idő szerint a belga fővárosban, Brüsszelben, a NATO-főhadiszálláson és a hollandiai Brunssumban, a NATO parancsnoki központjában olyan sajátos munkamegosztást tartanak nem hivatalosan elfogadhatónak, amelynek keretében a kifejezetten katonai feladatokat továbbra is a tagországoknak a NATO rendelkezésére bocsátott kontingensei látják el.

Túlnyomó részt amerikai irányítással. Az egyéb, a hadseregekhez kötődő feladatokban, például a békefenntartásban, csapatszétválasztó, ellenőrző, mentő, humanitárius missziókban viszont az EU még formálódó közös hadserege vinné a prímet.

Persze London kiválásával újra kellhet gondolni a NATO és az EU katonai struktúrái közti viszonyt is – aminek egyelőre kevés, a média számára is hozzáférhető jele van.

Az Egyesült Királyság távozásával a legnagyobb mértékben éppen azok az EU katonai vállalások szenvednek majd hátrányt, amelyek a legnehezebbek. Ilyen például a kvázi közvetlen katonai műveleteket is jelenthető béke-kikényszerítő, (peace enforcement) missziók teljesítése. Az IISS-DGAP egyik ilyen missziós szcenáriója az örmény-azerbajdzsáni viszonyt befolyásoló Hegyi Karabah körüli problémák megoldásával foglalkozik.

Az azerbajdzsáni védelmi minisztérium napi jelentései szerint rendszeres fegyveres összecsapások zajlanak az Örményország által megszállva tartott Hegyi Karabah térségében. A területet, amelyet Örményország katonai erővel foglalt el a Szovjetunió felbomlását követően, Azerbajdzsán visszaköveteli, de a konfliktus megoldása évtizedek óta húzódik. (Sokat elmond, hogy a CIA térképein is Hegyi Karabah azerbajdzsáni területként szerepel.)

Ha az EU felvállalja a térségben a béke-kikényszerítő feladatok megoldását, Nagy-Britannia hiánya fékezni fogja a hatékonyságot. 

A Hegyi Karabahhal kapcsolatos EU misszió elindítására az idén, tekintetbe véve a legfőbb közvetítő, az Európai Biztonság és Együttműködés Szervezete (EBESZ) Minszk Csoportja januári, optimizmust keltő jelentését, esélyt látni.

Ám ha az EU kombinált béke-kikényszerítő és kutató-mentő misszióit (SAR) tekintjük, még inkább szükség lenne az Egyesült Királyság támogatására, az angol királyi hadiflottára és a hozzá kötődő, hatalmas kisegítő tengeri szállítási kapacitásra, 

állapítja meg az IISS-DGAP. Nem beszélve a klasszikus terrorizmus ellenes EU-fellépésről, az Afrika Szarva körüli, az Indiai-óceán mintegy 8,7 millió négyzetkilométert kitevő terroristákkal-kalózokkal fertőzött vizein a nemzetközi hajózás biztonságáról, az Atalanta Műveletről (Operation Atalanta – EU NAVFOR Somalia), amelynek ez idő szerint a legfontosabb komponense a brit Királyi Haditengerészet.

Őfelsége II. Erzsébet hadiflottája Európában az első, a világon is csak az USA, Kína és Oroszország haditengerészeti ereje múlja felül. Azaz sokat veszít az öreg kontinens a királyi hadiflotta „elhajózásával” az EU-országok vizeiről.