Megállította a brit miniszterelnök ámokfutását a karizmatikus házelnök

Elemzések2019. márc. 20.Fellegi Tamás

Theresa May alkotmányt sértett volna, de közbelépett a parlamenti házelnök. Európa azért ad még neki egy utolsó szavaztatási esélyt, döntés tényleg az utolsó nap utolsó órájában lehet- Esetleg még annál is később 3 hónappal, mivel időközben a miniszterelnök hivatalosan ennyi halasztást kért.

Újabb és újabb szavazás

Theresa May brit kormányfő bő két éven át tárgyalt az Európai Unióval, mire végül megegyeztek, azonban a brit parlament nem akarta megszavazni az egyezményt, ezért decemberben May elhalasztotta a szavazást. Januárban már kénytelen volt megtartani, de hatalmas arányban elbukta. Ez még mindig nem serkentette arra, hogy más megoldást keressen (mondjuk, népét szavaztassa a parlament helyett a megállapodásról), újabb szavazást erőltetett.

Erre sor is került múlt héten, megint elbukta, de képtelen volt elfogadni, hogy valamit elrontott, ezért el kell halasztania országa kilépését az EU-ból, és más megoldást találni, amit esetleg már nem ő vezényelne le. Ezért kitalálta, hogy az eheti EU-csúcstalálkozó előtt még egyszer szavaztat, azzal zsarolva saját pártjának renitens képviselőit és az északír DUP párt 10 képviselőjét, hogy ha halasztás jön, esetleg soha nem lesz kilépés, úgyhogy jobban járnak, ha melléállnak.

Az alkotmányos rend őre

Nos, ekkor lépett közbe a házelnök: közölte, hogy az úgy nem megy, hogy valamit addig szavaztat a kormány, amíg meg nem szavazzák, az nem demokrácia, nem véletlen, hogy az alkotmány is tiltja, ráadásul egy igen patinás, 1604-ben elfogadott része alapján. Ez úgy szól, hogy egy parlamenti ülésszak alatt nem lehet ugyanarról a kérdésről kétszer szavazni, ahhoz érdemi, lényegi változtatásra van szükség a törvényjavaslatban.

A házelnök, John Bercow, egy karizmatikus, mondhatni ikonikus figura, nem véletlen, hogy már 10 éve van a házelnöki poszton. Ő az első házelnök a második világháború óta, akit háromszor is megválasztottak, ő ráadásul negyedszer is elnyerte a posztot. Hangja, stílusa, egyben műveltsége tökéletesen alkalmassá teszi a posztra, szinte élvezet hallgatni, nézni az általa levezetett üléseket és szavazásokat, melyeket legegyszerűbben itt lehet megtenni.

Gáláns ajánlat

Mindezek után nem marad más választás, mint hogy May Brüsszelben megegyezzen az Európai Unióval a halasztásról. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy az EU szeretne még egy lehetőséget adni a miniszterelnöknek, hogy szavaztasson, de úgy, hogy bármi a kimenetel, már ne legyen további bizonytalanság. Ezt úgy lehet elérni, ha a most következő EU-csúcson megállapodnak abban, hogy ha a szavazás 29-ig összejön, persze módosított tartalommal, és az igenek győznek, akkor csak egy rövid, technikai hosszabbításra kerül sor, ha viszont nem sikerül, akkor egy hosszabb, legalább egy éves halasztás jön.

Ez elég gáláns ajánlat európai részről, hisz így a saját magának teremtett káoszban is lehetősége van a brit parlamentnek még egy próbálkozásra úgy, hogy még az utolsó nap sem kockáztatja a megállapodás nélküli kilépést. Ugyanakkor maga a miniszterelnök még így sincs könnyű helyzetben. Pártjának rebellis képviselői ahhoz kötik támogatásukat, hogy mondjon le a nyáron, mások pedig azzal fenyegetik a pártból, hogy ha hosszú halasztás jön, akkor ők a továbbiakban minden törvényjavaslatra nemmel szavaznak, hogy lehetetlenné tegyék a kormány munkáját.

Kétoldalú zsarolás

A zsarolás tehát immár kétoldalú a miniszterelnök és szakadozott pártjának egyes részei között: ideig sosem lett volna szabad eljutnia sem neki, sem országának. A jelenlegi helyzetben bármit tesz, a bukás várhat rá, bár ha végül mégis sikerülne a parlamenti jóváhagyást megkapni az Unióval kötött egyezményéhez, legalább azzal vigasztalhatná magát, hogy végül mégiscsak ő volt az a brit vezető, aki levezényelte a kilépést, és ezzel teljesítette a 2016-os választások meglehetősen kis többséggel hozott döntést.

Félrecsúszhat

Garancia persze nincs, hogy most minden sikerülni fog bő egy hét alatt. Elég, ha csak egyetlen uniós ország vezetője vétózza meg a hosszabbítást a 27-ből, és akkor már nem lehet mit tenni. Így, noha a szándékok szintjén kizárható lenne a kizuhanás, technikailag mégis sor kerülhet rá. Ez viszont mindenkit érint, aki az Egyesült Királyság területére utazna jövő péntek után, azokat pedig különösen, akik ott dolgoznak, ott élnek.

Mit tegyen, aki utazik?

Megkérdeztük Hardy Mihályt, a Budapest Airport kommunikációs igazgatóját, hogy mi történhet a kiutazásnál 29-e után, ha nincs megegyezés: kell-e útlevél az utazáshoz (jelenleg a személyi vagy jogosítvány is elég). Hardy azt válaszolta a Növekedés.hu-nak, hogy előzetesen semmilyen intézkedésről nem lehet tudni, esetleges megegyezés nélküli brit kilépés esetén az alapvető szabály, hogy a két ország kormánya dönt az utazási feltételekről, és ennek megfelelően kell eljárni.

Miután az Egyesült Királyság nem tagja a schengeni övezetnek, ezért most is van határellenőrzés, így nem róna nagy terhet a rendőrségre, ha személyi helyett útlevelet kell kérni az utasoktól, ellenben a vámosok számára komoly kihívást jelentene, ha hirtelen kötelező vámellenőrzést kellene bevezetni. Elvileg akár vízumkényszer is előállhatna, az azonban kizárható, hogy ezt a brit oldal alkalmazni akarná akár csak egy napig is, hisz akkor saját polgárai is ezzel szembesülnének az EU oldaláról, és gyakorlatilag beszorulnak szigetükre, hisz nem tudnának kiutazni, csak ha megszerezték a schengeni vízumot.

Az utazóknak mindenesetre azt lehet ajánlani, hogy biztos, ami biztos, tartsák kéznél útlevelüket. Ha lejárt, vagy a közeljövőben lejár, gyorsan hosszabbítsák meg. Egy érvényes útlevél úgyis mindig jól jön, sosem tudhatjuk, mikor utaznánk mégis olyan országba, ahol eleve szükség van rá. A megegyezés nélküli brit kilépésnek elég kicsi az esélye, de ezt a minimális felkészülést mindenképpen érdemes megtenni.

Beadta kérelmét

Theresa May időközben benyújtott egy hosszabbítási kérelmet az Európai Tanácshoz, amelyben június 30-ig történő halasztást kér. A meghosszabbítás ideje alatt szeretné megtartani a harmadik parlamenti szavazást, persze arról most nem esett szó, mi történik, ha az ismét elutasításra kerül. A várható EU-csúcson valószínűleg kemény tárgyalások következnek, esetleg nyitva hagyják az éves hoszabbítás lehetőségét is, mindenesetre May most megpróbál ismét időt nyerni, ezúttal az őt zsaroló, pártján belüli keményvonalas EU-ellenesekkel szemben. Izgalmas csúcstalálkozó elé nézünk.