Izgalmas kémtörténet lett A játszma - Kulka ismét remekelt

A történet szerint 1963-at írunk, azaz hat év telt el az első rész cselekménye óta. András (Nagy Zsolt) és Éva (Hámori Gabriella) látszólag boldog házasságban tengetik mindennapjaikat, közösen csapnak le a rendszer ellenségeire.

András számára egy előléptetés is kilátásba kerül, útjába csak Kulcsár Emil (Scherer Péter) állhat, akire az előző filmből már emlékezhetünk. Markó Pál (Kulka János), András volt mentora is visszatér a múltból, András pedig retteg, hogy benyújtja a számlát, miután évekkel ezelőtt tönkretette karrierjét.

A játszma igazi nagyszabású mozifilm lett, jóval több lehetőséggel, mint elődje. Ennek egyik – de nem egyetlen – oka, hogy sokkal nagyobb büdzsével gazdálkodhattak a készítők, ami hatalmas minőségi ugrást jelent az előző filmhez képest. Képileg, hangilag, de a bejárható helyszínek szempontjából is, melynek köszönhetően a cselekménynek sokkal nagyobb játéktere lett, mint az előző részben.

Staub Viktória, Nagy Zsolt, Kulka János és Orosz Ákos színészek, A játszma játékfilm szereplői (b-j) a második alkalommal megrendezett Magyar Mozgókép Fesztivál ünnepélyes megnyitóján Veszprémben. MTI/Vasvári Tamás

Ezzel együtt azonban olyan érzésünk is lehet, mintha a színészek és a rendező most nőttek volna bele igazán a szerepükbe. Az előző filmhez képest sokkal profibb megoldásokat láthatunk, ami jócskán hozzáad az élményhez. Elsősorban a zenei elemek jelentettek megkönnyebbülést, ugyanis az első filmben inkább zavarónak, néhol kényelmetlennek lehet érezni őket, most pedig sokkal jobban megadták a hangulatát a filmnek.

A karakterek is jóval természetesebbnek tűnnek, sikerült őket élettel megtölteni, míg az első filmben kissé merev, kidolgozatlan szereplőket láthattunk. A színészek játékának is jót tett, hogy a korábbinál rétegzettebb jellemeket kellett megjeleníteniük.A Hámori Gabriella által megformált Éva karakterére a leginkább igaz ez az állítás. Az előző filmben mindössze néhány hangzatos címkével elintéztek, majd beállították szépen mosolyogni a karácsonyfa elé. A mostani filmben azonban sikerült igazi mélységet kölcsönözni a karakternek, az egyik legmeglepőbb és legérdekesebb jellem lett az övé.

Ugyanez igaz a Kulka János által megformált Markó Pálra is, akinek a körülmények ellenére – vagy éppen azok következményeként – egy sokkal életszerűbb és ezáltal izgalmasabb jelleme alakult ki. Kulka János 2016-ban kapott stroke-ot, melyből ugyan felépült, de részleges afázia alakult ki nála.

Ennek értelmében nehezére esik  számára a beszéd. Nem titok, hogy a szerepet Kulka mostani énjére komponálták, ami kivételessége ellenére briliáns ötletnek bizonyult. A nagy színész ismérve: bármilyen körülmények közepette, de színész marad. Kulka minden pillantásában ezer el nem mondott szó sejlik fel, nehézkes mozgása, egyszerű mondatai adják meg a film igazi pikantériáját. Szívmelengető látni, ahogy Kulka a nehézségei ellenére is képes lehengerelni a közönséget.Nagy Zsolt ismét utánozhatatlanul hozza a rideg és eltökélt kém figuráját. András karakterében érhető tetten legkevésbé a változás, bár neki is több dimenzióját ismerhetjük meg a film folyamán, mint korábban.

Érdekes hogyan veszi át a kegyetlen kém szerepét, amely az előző részben még Markóé volt. Miután kezébe kerül a hatalom és paranoid módon mindenkiben ellenséget lát, még saját feleségében, muszáj még inkább megkeményednie.

A film meglepetése Abigél (Staub Viktória), aki csak most csöppen bele történetbe mint Markó egy régi barátjának lánya, aki Budapestre költözik, és a “bácsinál” száll meg.

A film sikeresen veszi fel a korábbi történet fonalát, nem nehéz belehelyezkedni a történetbe. Kérdésfelvetései nagyrészt ugyanazok, mint az előző résznek, azonban igényesebb és profibb tálalással. A végén nem kapunk felmentést, semmilyen megnyugtató választ a kérdésünkre:  “De akkor kiben lehet hinni?”, csak András válasza visszhangzik a fülünkben: “Senkiben. Magadban. Hogy neked jó legyen.”