Magyarország mindenható iparbárói

Elemzések2019. máj 26.BGA

Lassan feledésbe merülnek azok a mágnások, aki szinte a semmiből küzdötték fel magukat nagyvállalkozóvá, és váltak a magyar gazdaság meghatározó szereplőivé, lerakva a modern ipar alapkövét. Az 1800-as évek közepétől sorra alakultak azok a gyárak, amelyek Európa számára ontották a közlekedési eszközöket, a forradalminak számító elektromos berendezéseket, illetve a malomipari termékeket.

A hazai ipar növekedési üteme 1850-től élen járt a régióban. Ekkor csupán háromszáz, 1870-körül már ötszáz körül volt az üzemek száma, mintegy százezer munkással. A századvégen már közel háromezer gyár ontotta a nehéz- és könnyűipari termékeket, ugyanis félmillió dolgozó tüsténkedett a gépek mellett.

A számokkal arányosan nőtt a termelési érték is: 1867-ben még mindössze kilencezer lóerőnyi gép működött a gyárakban és üzemekben, 1914-ben ennek a százszorosa.

Mindez annak volt köszönhető, hogy az 1800-as évek második felében már több olyan ipartámogató törvény is született, amely az állami beavatkozás megvalósítását támogatta. Ezek közül elsősorban az emelkedik ki (1881. évi XLIV. tc.), amely 15 évnyi adómentességet biztosított annak a gyárnak, amely korszerű technikai feltételek mellett, hiányzó termelési ágazatban termelt. Ez hatalmas állami segítség volt!
Az ipartámogatás állami nagyságrendjére vonatkozóan a korabeli dokumentumokban az olvasható, hogy „az állam 1868 és 1880 között éves átlagban 32 ezer, 1891 és 1899 között 2,7 millió, 1913-ban közel 10 millió koronát fordított ilyen célokra.

A magyar ipar ágazatai közül a legelőnyösebb helyzetben az élelmiszeripar, s annak egyes ágai voltak. A nehézipari ágazatok közül gépipar, a bányaipar volt kiemelkedő.

Hogy kik voltak az élvonalba? Hazánkban – iparfejlődésünk és általános gazdasági növekedési tendenciánk sajátosságaként – a földbirtokosok gazdálkodásának fejlődése, eszközleltárának növekedése, majd a meginduló cukor-, szesz-, malom- és olajipari vállalatok gépi berendezési szükségletei teremtették meg a gépipar piacát.
A legnagyobb első befektetők természetsesen a földesurak voltak, hiszen érdekük fűződött a „háztáji” ellátáshoz.
A leggazdagabbak vasipari üzemeiket gépjavító műhellyel bővítették ki. Így jött létre az Andrássy grófok gépjavító üzeme Oláhpatakon, a Schönborn grófoké Munkácson, Ghillány Sándor báróé 1840-ben Szerednyén, Ferdinánd szász-koburg-gothai hercegé 1847-ben Pohorellán, és egy nem kizárólagosan földesúri tulajdonban levő is, részvénytársasági formában Krompachon. A javítóüzemek egy része kiterjeszkedett a gépgyártásra is.
A pesti József Hengermalmot 1841-ben – a javításokra gondolva – vasöntödével is felszerelték. Később az öntödét elválasztották a malomtól.

Az önálló vállalat koksztüzelés alkalmazásával hidraulikus és könyvnyomtató préseket, hengergépeket, fecskendőt, szivattyúkat, csavarokat, mezőgazdasági szerszámokat, eszközöket, gépeket készített.

A gépiparban a polgári vállalkozók kisiparosként kezdték tevékenységüket, majd fokozatosan a gazdaságot irányító, legvagyonosabb nagyvállalkozókká váltak.

Gyakorlatilag a nulláról indult Vidats István lakatos, aki a Bánságból 1843-ban felköltözött Pestre, hogy itt mezőgazdasági gépeket készítsen. 


Vidats István

Itt a vasöntöde-tulajdonos Röck Istvánnal társult, aki szintén az alapoktól kezdte a gépgyártást, ám az évek múlásával öntödéjükben a gépek legszélesebb skáláját készítették. A Vidats-Röck-gépgyárból került ki az 1850-es évek végén az első Magyarországon gyártott nyomdai gyorssajtó. A minőségi ugrást az 1860-as évek elején a gőzgépek gyártására való áttérés jelentette. Amikor az apai műhelyt gyárrá fejlesztő Röck István meghalt, már sok száz alkalmazottja volt a cégnek. Az 1845-ös házasságkötésekor a foglalkozás rovatba még azt írták „szitásmester”, halála után a magyar gépgyártást megteremtő úttörők egyikeként méltatták.


 Vidats-Röck gépgyára Pesten

Jelentős szerepet töltött be az iparmágnások közt Knutzen Henrik, Schlick Ignác, illetve a hengermalomból kivált és önállósult Ganz Ábrahám is. Ők hárman fogtak össze és 1845-ben gyártani kezdték öntödéjükben a vaskeréktől a gépalkatrészeken át a nyomdai préseket, mérlegeket, mezőgazdasági gépeket és épületdíszeket. Később társai kiváltak, mind önállló vállalkozásba fogott.

Ganz a magyar nehézipar egyik megteremtője lett, aranykoronás érdemkereszt tulajdonosa, Buda városának tiszteletbeli polgára.


Ganz Ábrahám

Munkája eredményeként fejlődtek ki szerény üzeméből az idők során az ismert Ganz vállalatok. Ám a túlfeszített munka és a családi problémák hatására idegösszeroppanást kapott, amelyet tetézett, hogy 1867 decemberében a Dunán túl korán kezdett el zajlani a jég, így le kellett állítani a hajózást, mely megbénította az üzemét. Nem sokkal később meghalt. HalálaGanz Ábrahám halála után örökösei Ganz közvetlen munkatársait: Eichleter Antalt, Keller Ulrikot és Mechwart Andrást bízták meg a gyár vezetésével. A gyár ekkor vette fel a „Ganz és Társa” nevet. Az öt részlegből álló közel ötszáz alkalmazottat foglalkoztató céget a Ganz család eladta, részvénytársasággá alakította. Így alakult meg a Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár Rt., műszaki igazgatójának Mechwart Andrást nevezték ki, akinek irányításával 1869 után a Monarchia egyik legjelentősebb vállalatcsoportja jött létre.

Turbinaszerelés a Ganz és Társa Villamossági-, Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. telepén

A Ganz-gyár legnagyobb horderejű intézkedése a villamos osztály létrehozása volt, mert egy új iparág alapjait teremtette meg.  Az egyfázisú transzformátor meghozta számukra a világhírt. 

Miután fellendült a gépgyártás, amely a gazdaságunk bővülésének több mint felét adta 1850 és 1900 között, a közlekedési gépgyártás játszott döntő szerepet. 

Jelentős súllyal bírt az 1835-ben Széchenyi István pénzéből létrehozott Óbudai Hajógyár. Az Első Duna-gőzhajózási Társaság a főváros egyik legrégebbi és legtöbb munkást foglalkoztató nagyüzeme volt. Egészen 2000-ig működtek utódvállalatai az Óbudai-szigeten, ahol számtalan – a kor műszaki színvonalát is meghaladó – teher- és személyszállító hajó, uszály, daru, tolóhajó és egyéb úszó jármű készült el.


Széchenyi el sem ment a hajógyár avatóünnepségére.
Pedig a nyilvánosság előtt itt csendült fel először Kölcsey Ferenc Himnusza Erkel Ferenc zenéjével

A gépgyártásban oroszlánrésze volt természetesen a Magyar Államvasúti Gépgyárnak, illetve az 1896 –ban alapított Magyar Waggon- és Gépgyárnak, amelyhez kilenc vállalkozó adta össze a tőkét. (Ennek utódja lett a Rába, amely Európa egyik piacvezető gépgyártója).  

A győri Magyar Waggon- és Gépgyár volt az első gigavállalat, amely 1200-2400 közötti dolgozói létszámmal üzemelt a századelőn.

Az 1896. december 28-án megtartott alakuló közgyűlés alapján a kibocsátott 5 000 részvényből 2 600 tulajdonosa Lederer Ágoston, 1 800 tulajdonosa pedig Lederer Richard lett, így e két részvényes birtokolta és irányította a vállalatot. Az igazgatóság tagjaivá a kor legnagyobb, legbefolyásosabb vállalkozóit, bankárjait választották: A Lederer család tagjait, továbbá Fischer Sándort, Wottitz Gusztávot és Károlyt.

A győri Magyar Waggon- és Gépgyár

Léderer Ágostonról (1857-1936), a magyar gazdaság egyik fő mozgatórugójáról külön érdemes megemlékezni, hiszen az egyik legjelentősebb nagyipari vállalkozó volt. Az 1857 Bécsben született - ám magyarként itt élt – üzletember azon kívül, hogy oroszlánrészt vállalt a győri gyár alapításában, hozzá kapcsolható az osztrák, illetve a Magyar Vasúti Forgalmi Rt is. Sőt, az anyagi gondokkal küzdő Győri Szeszgyár és Finomító Rt-t is felvirágoztatta és részt vett a győri áruraktár és az akkumulátorgyár létrehozásában is.

Lederernek köszönhető, hogy vezető európai gyárat alakított ki a Győri Szeszgyár és Finomítóból

Az is elismerendő, az az ország egyik leggazdagabbjaként Léderer 1915-ben 200 000 koronás összeggel alapítványt hozott létre a rokkant katonák megsegítésére.

Ám az üzleti életet már akkor is beárnyékolták a tragédiák. A megbecsülésnek örvendő iparmágnás, a hazai épületgépészet egyik megteremtője,  a koronás érdemkereszt és a Ferenc József lovagrend tulajdonosa, Zellerin Mátyás egy hajnali órán nekiindult a Dunának és a Margit-hídról a vízbe vetette magát. Öngyilkosságának oka: a csőd. Alkalmazottai szinte észrevétlenül, kilopták alóla Budapest egyik legnagyobb, jól jövedelmező vas- és fémáru gyárát.

Nevéhez köthető a budavári Királyi Palota, a Népszínház, a Tőzsdepalota, az Operaház világításának kialakítása, lakatosmunkái, víztározói és csatornaelemeinek elkészítése. De az Országház rendkívüli épületgépészeti megoldásai is az ő érdemei, csakúgy mint és az Operaház eredeti világítási rendszerének kiépítése és néhány kerület csatornarendszerének kialakítása. Az egyik leggazdagabb magyar vállalkozó volt, semmije sem maradt.


(Képek forrása: Wikipedia, Wikimedia, Rába, internet)