Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Megmenekültek a tavaink? – Meglepő fordulat a vízmércéken

Elemzések2023. aug. 28.Dajkó Ferenc Dániel

Mi történt az idei nyári szezonban a tavaly kiszáradás szélére jutott tavainkkal? Mire volt elég a nyáron lehullt, olykor extrém mennyiségű csapadék? Hogyan befolyásolta a Balaton vízállását az új hajók felúsztatása? Még mindig veszélyben van a Fertő-tó? Véget érhet a sekély vizű tavak 2-3 éve tartó kálváriája? Megnéztük, milyen állapotban vannak nyár végén a legnagyobb tavaink.

A rendkívül csapadékos tavaly őszi (téli), majd idén tavaszi időszak után a 2023-as nyár is szokatlanul sok csapadékot hozott. Ennek fényében utánajártunk, így a nyár végén milyen állapotban vannak az utóbbi években többször kritikus szintre apadt nagy tavaink.

A szezon a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó szempontjából egészen reménykeltően indult, köszönhetően a már említett csapadékos hónapoknak. Ezzel szemben a Fertő-tó még idén tavasszal is kis túlzással a kiszáradás szélén állt. Így a nyár kezdetén még nem dőlt el, idén mi lesz a hazai tavak sorsa, lesz-e újabb halpusztulás, bokáig érő víz, lesznek-e kiszáradó nádasok, vízminőség miatti strandbezárások.

Az időjárás azonban a nyár során nem várt meglepetést okozott. A biztosítók, az árvíz sújtotta területen lakók, a nyaralók és a vendéglátósok szempontjából ugyan kevésbé volt kedvező az idei viharokban és csapadékban gazdag szezon, a nagy tavaknak azonban kellett mint egy falat kenyér (és a mezőgazdaságnak és a halgazdaságoknak sem ártott a csapadék).

Balaton

A Balaton minden túlzás nélkül felül teljesített az idén. A tavasz végén már látszott, hogy közelít az ilyenkor optimálishoz a vízszint, a végső lökést azonban a nyár eleji csapadék adta meg. A siófoki zsilipet a vízügy akkor nyitja meg, ha a tó vízszintje meghaladja a 120 centiméteres szabályozási szintet. Hosszú évek után, idén ez megvalósult, így a zsilipeket megnyitották. A helyzetet kihasználva a BAHART régóta veszteglő új hajóit is felúsztatták, ami rendkívül örömteli, hiszen ennek köszönhetően azok jövőre végre szolgálatba állhatnak.

A Sió-csatornán felúsztatják a Bahart egyik új kompját 2023. nyarán.A Sió-csatornán felúsztatják a Bahart egyik új kompját 2023. nyarán. Kép forrása: MTI

A zsilipek megnyitásának és a leeresztésnek köszönhetően 11 centimétert csökkent a Balaton átlagos vízszintje. Ez tehát nem természetes csökkenés volt, hanem tudatos beavatkozás eredménye.

Ám idén olyan sok csapadék hullott, hogy a Balaton vízszintje még a leeresztés ellenére sem csökkent kritikus szintre. Ennek köszönhetően augusztus utolsó hétvégéje előtt, 25-én, pénteken az augusztusi hőhullámokat követően is 101 centiméter volt a tó átlagos vízmélysége, ami ebben az időszakban már egészen kedvező, főképp annak fényében, hogy idén április közepén még csak 105 centiméter volt a vízszintje. Tehát a tavasz közepe és a nyár vége között a legnagyobb tavunk mindössze 4 centimétert apadt, úgy hogy eközben 11 centiméternyit leeresztettek belőle a Sió-csatornán.

A 2022-es évhez képest még kedvezőbb az összkép. Tavaly épp augusztus 25-én a siófoki vízmérce 75 centimétert mutatott, 2023. augusztus 25-én ezzel szemben 104 centimétert. A különbség egyértelmű az idei év javára.

Velencei-tó

Sokkal kedvezőbb helyzetben van a Velencei-tó is, mint egy éve. A Balatonhoz képest a Fejér megyében található tavunk kevésbé szerencsés, de a 2023-as nyári szezon közel sem viselte meg annyira, mint akár a 2022-es, vagy 2021-es.

Kiszáradt nádas a Velencei-tavon 2021-benKiszáradt nádas a Velencei-tavon 2021-ben

Már a nyár elején bizakodásra adott okot, hogy 100 centiméter fölé kúszott a vízállás, ami bár jócskán elmaradt az ilyenkor ideális 140-150 centimétertől, de már így is sokkal kedvezőbb volt, mint tavaly.

A Velencei-tó esetében egy forró és száraz nyár idén is kritikus szintre aszalhatta volna a tavat, a sok csapadék azonban megkegyelmezett a tónak és élővilágának. Így augusztus 25-én Agárdnál a nyárvégi forróság közepette 86 centimétert mutatott a vízmérce.

Tavaly ezt a szintet már július második felében elérte a tó vízállása, majd július utolsó napjára rekordszintre 62 centiméterre apadt, végül szeptemberben már csak 53 centimétert mértek Agárdnál.

Így a tavalyi számokat figyelembe véve bár továbbra sem ideális a Velencei-tó vízszintje, de nagyságrendileg kedvezőbb, mint 2023-ban.

Tisza-tó

A Tisza-tó kakukktojás, mivel mesterséges állóvíz, azaz víztározó, ami Kiskörénél, a vízierőműnél szabályozható, az utánpótlását pedig nem kisebb folyó biztosítja, mint a Tisza. Ennek köszönhetően kevésbé, vagy legalábbis szablyozhatóbban ingadozik a vízszintje. A tavalyi aszály azonban a Tisza-tavat is megviselte és sok helyen olyan alacsony volt a vízállás, hogy a kajakosok beleragadtak az iszapba. Idén ilyen probléma egyáltalán nem alakult ki. A Tisza-tó vízállása egész nyáron kedvezően alakult.

A Tisza Vásárosnaménynál 2022-ben. Második legnagyobb folyónk tavaly rendkívül leapatd, így a Tisza-tóba sem tudott elegendő vizet szállítani.A Tisza Vásárosnaménynál 2022-ben. Második legnagyobb folyónk tavaly rendkívül leapatd, így a Tisza-tóba sem tudott elegendő vizet szállítani.

Fertő-tó

A Fertő-tó sajnos sokkal rosszabb helyzetben van bármelyik tavunknál. A Fertő-tavat a 2021-es és 2022-es aszály rendkívül leapasztotta és a 2022 őszén kezdődő csapadékban gazdag időszakban sem tudott igazán feltöltődni. Ennek elsődleges oka, hogy a Fertő eleve egy szélsőséges vízállásokra hajlamos sekély vizű tó, a megfelelő vízutánpótlása pedig nem megoldott. Így 2023. áprilisában a Fertőrákoson kihelyezett vízmérce mindössze 3 centiméteres vízállást mutatott, ami azt jelentette, hogy a tó szinte kiszáradás közeli állapotba került. Egy forró és aszályos nyár egészen biztosan végzetes következményekkel járt volna a Fertő-tóra nézve, szerencsére azonban nem így alakult az időjárás az elmúlt hónapokban.

Köszönhetően a nyáron lehullt rengeteg csapadéknak a nagy hőhullámok előtt, augusztus 5-én 19 centiméteren állt Fertőrákosnál a vízszint. Azóta jelentősen apadt a tó, de 25-én még elérte a 10 centimétert, 27-ig pedig még duzzadt is plusz egy centimétert.

A helyzet a Fertő-tavon továbbra sem jó, de az idei szezont úgy tűnik elég kedvezően átvészelte az Ausztriával közös tavunk.

A jövőben mindemellett újra lehetnek gondok a tó vízállásával, most csupán újabb lélegzethez jutott. Az osztrák és a magyar vízügy közösen dolgozik a helyzet javításán és a tó folyamatos vízellátásának a megoldásán, de ennek kézzelfogható eredménye csak később lehet.

Kedvezőbb kilátások

Idén nyár végén egyértelműen sokkal kedvezőbb a helyzet mint tavaly. Az évközben lehullott csapadék valamelyest feltöltötte a tavakat, de tavasz végén még bizonytalan volt mi lesz a sorsuk nyár végére. Egy tavalyihoz hasonló aszály ismét kritikusan leapasztotta volna a Velencei-tavat és a Fertő-tavat, sőt a Balatont is megviselte volna. Ennek oka, hogy egyetlen csapadékos őszi-téli-tavaszi szezon nem képes ellensúlyozni két súlyosan aszályos évet. Viszont mivel az idei nyáron sok eső (néhol talán túl sok) hullott, így amit évközben ’’magukra szedtek’’ a tavak az nem párolgott el a forróságban, ennek köszönhetően az ősznek sokkal jobb pozícióból indulnak neki, mint 2022-ben. Ez pedig esélyt ad arra, hogy amennyiben 2023 ősze és 2024 tavasza között akár csak az ilyenkor szokásos átlagos mennyiségű csapadék lehullik, akkor jövő nyár elejére akár a Velencei-, vagy a Fertő-tó is egészen jó bőrben lehet. Mindez azonban puszta jóslás, hiszen az időjárást ilyen időtávon nem lehet előre látni, így szinte bárhogy alakulhatnak a következő hónapok csapadékviszonyai, egy száraz és meleg ősz, esetleg egy szeptemberi forróság pedig akár le is apaszthatja azt a vízmennyiséget, ami a nyáron megmaradt.