Európa közel vagy távol? 12 magyar közgazdász gondolatai

Ahogy a címből is következtetni lehet, a közgazdászok, jogászok, történészek, szociológusok több oldalról mutatják be, hol is tart most az Európai Unió és benne Magyarország, illetve a közvetlen régiónk. Miért tartunk ott, ahol, és milyen fejlődési lehetőségek állnak előttünk. A Kovács Lajos Péter szerkesztésében készült mű szerzői sokszor egymásnak is ellentmondanak, de éppen ez a cél, a vitázó felek érvekkel igyekezzenek meggyőzni a másikat, hogy aztán valamiféle társadalmi kompromisszum alakuljon ki, merre is tart a kontinens, és benne hazánk, és ebben nekünk mi a teendőnk.

Olyan kérdéseket boncolgatnak a szerzők, hogy például miért vált ketté Nyugat- és Kelet-Európa fejlődése. Amíg nyugaton a felfedezések, az iparosodás és polgárosodás zajlott, addig régiónkban a  második jobbágyság betonozta be a társadalmi és gazdasági lemaradást. Így amíg nyugaton a szabad társadalmak fejlődtek, keleten az állam diktált, a szabályokat pedig kijátszandó akadálynak tekintik az emberek. 

Az elemzések arra is kitérnek, hogy a második világháború után lehetőség nyílt volna a különbségek lefaragására, de a szocialista kísérlet 1990-ben véglegesen megbukott.

Így felzárkózás az új évezredre maradt, amikor az Európai Unió bővítése, a lemaradt térségeknek juttatott támogatások valódi lehetőséget nyújtottak a keleti tagországok felzárkózására.

Ezzel, ahogy az unió történetében korábban is – például Finnország és Írország –, a 21. században is éltek egyes államok: Észtország, Csehország, Szlovénia és Szlovákia elindultak a nyugati csatlakozás útján. 

Voltak olyan országok, amelyek nem ezt az utat választották. Így más tagállamok mellett Magyarország például a nyugati liberális demokráciák helyett az orosz elnök, Vlagyimir Putyin által fémjelzett „Illiberális Internacionálé” irányába indult  a keleti nyitás jelszavával. 

A szerzők több írásban is felhívják a figyelmet, hogy nem hibátlan ugyan az Európai Unió, sőt kifejezetten sok, és nehezen orvosolható hibája van, de mégsincs más út, mint maradni és belülről megreformálni a szervezetet.

A műveltség és a morális érzékenység csökkenése, a növekvő korrupció, az irracionális politikai korrektség mind olyan jelenség, amely ellen fel kell lépni, a bevándorlás okozta nehézségeket is meg kell oldani, de az unió ellen szervezkedni olyan botorság, mint hajdan a géprombolás volt.

Az írások felhívják a figyelmet, tény ugyan, hogy a peremvidék egyre jobban leszakad az unió vezető országaitól társadalmi, gazdasági tekintetben, de hiba lenne ezért kizárólag a fejlett nyugatot hibáztatni.

Már csak azért is, mert számos lemaradó tagország az utóbbi években rohamléptekkel zárkózik fel. Azokról az országokról van szó, ahol a populizmus helyett előremutató társadalom és gazdaságpolitikára alapozva a felzárkóztatásra kapott támogatást okosan használták fel, és az oktatásra, egészségügyre, illetve a fejlett nemzetgazdasági ágakra költöttek, és így az értékláncon feljebb tudtak/tudnak kapaszkodni. A recept tehát megvan, kérdés, mely tagországok tudnak élni vele, és melyek nem. (Éghajlat Kiadó)