Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Nagy ajándékot kapunk a háború második évfordulójára

Elemzések2024. feb. 24.F. P.

Pont két éve támadta meg Oroszország Ukrajnát, de egy egyvalamit már korábban elindított: alaposan felverte az európai gázárakat. Az energiaháború azonban nem jött össze, Európát immár mások látják el gázzal, és most épp elérte az ár a legalacsonyabb szintet 2021 tavasza óta.

A pénteki kereskedésben 23 euró alá került megawattóránként a gáz ára a hollandiai gáztőzsdén, amely a szerződéses árakhoz is alapot szolgáltat.

Ilyen alacsonyan közel 3 éve nem volt az ár,

amikor, mint utólag kiderült, az oroszok visszafogták a szállítáokat, hogy felverjék az árat, felkészülve arra, hogy Európát megfagyasztják, ha segíti Ukrajnát.

Újra a mélyben az ár

Ezzel azonban elszámították magukat: a gázcsapot elzárták, az ár fel is ment 300 euró fölé, de ott a világ összes cseppfolyósított gáz (LNG) eladója Európába hozta az árut, hogy eladjon ezen a mesés áron, akár úgy is, hogy más szerződéseiket felmondták, és kifizették a kötbért. Magas áron gyorsan megtömték az európai tárolókat, főleg amerikai gázzal, közben el is kezdett esni az ár, hisz

ezen az áron ki ne adta volna el akár határidőre többéveves kitermelését?

Tavalyra már konszolidálódott a helyzet, márciusban már rövid időre le is jött az ár 23,30 euróig, de aztán újra felment nagyjából 50 környékére: sokan még tartottak a második téltől. Az azonban eltelt, gáz volt bőven, így most újra esik az ár, és 22,30 eurón el is érte az új mélypontot.

Amerikai túltermelés

Kínálat van bőven: az USA-ban olyan nagy a kitermelés, hogy egyes kitermelők már a leálláson gondolkoznak, hisz túl alacsony nekik az ottani ár. Egy hónapig nem működött az egyik texasi LNG-betöltőállomás, de most már üzembe állt, így lehet a fölösleget Európába hozni. A következő másfél évben még több ilyen állomás készül el, így megnő a kapacitás:

a teljes amerikai fölösleget át lehet hozni majd korlátozás nélkül, ezzel a két kontinens közti ár kiegyenlítődhet, az európai ár akár tovább is eshet.

Már ez sem magas

Márpedig ez az ár sem magas: ha megnézzük a grafikonon, az elmúlt 10 évben átlagától érdemben már nem tér el, sokkal alacsonyabb csak 2019-20-ban volt, amikor egyrészt az olajárral együtt zuhant a gázár, másrészt az oroszok a hollandiai tőzsdére borították, amijük csak volt, hogy a tervezett támadás idejére minél jobban rászoktassák Európát az orosz gázra.

Európai gázár a hollandiai TTF piacon, euró/megawattóra. Forrás: barchart.com

Másként számítva: egy köbméter nagyjából 24 eurócent, ami valamivel 100 forint alatt van. A rezsicsökkentett ár, ami már több mint 10 éve érvényben van, köbméterenként 100 forint, vagyis a piaci ár csak a nagy-, és kiskereskedelmi árréssel, tárolási költséggel, áfával magasabb, mint a lakossági átlagfogyasztásig érvényes, immár irreálisan alacsonyan tartott ár. 

Az átlagfogyasztás fölött is jöhet újra a rezsicsökkentés

Az átlagfogyasztás fölötti 750 forintos ár így teljesen irreális, vélelmezhető, hogy ha az alacsony piaci ár kitart, azon jelentősen csökkenteni fognak a jövő évi fűtési szezon előtt,

hisz az nagyjából négyszerese a jelenlegi piaci árnak.

A piaci áron vásárlók számára is egyre csökken a költség, az ipar számára is a korábban megszokotthoz tér vissza a gázár, annyi különbséggel, hogy a forint 2021 eleje óta leértékelődött, sőt, ez a folyamat 2018-ban megkezdődött, ami forintban magasabb költséget jelent azonos eurós ár mellett.

A piac hibátlanul működik

Ha feltételezzük, hogy az olcsó árak most már velünk maradnak, és erre a gigantikus amerikai és katari kitermelés garanciának látszik, akkor az energiaválságot magunk mögött hagytuk. A háború ki tudja, meddig tart, senki nem hitte volna, hogy lesz belőle két év, a legkevésbé talán maga a villámháborús sikerre vágyó Putyin orosz elnök. Az energiaellátás azonban helyreállt, az árak újra alacsonyak, a piac működik:

ha valahol hiány keletkezik, mert kilép egy eladó, azt gyorsan és boldogan betöltik mások, még ha kell is hozzá némi beruházás.