Nálunk csökkent a benzinár a legtöbbet a térségben

Elemzések2020. ápr. 23.Fellegi Tamás

A kőolaj árának meredek zuhanása mindenhol hatással volt a gépjármű üzemanyagok árára, viszont van, ahol alig tankolhatnak olcsóbban az autósok, máshol sokkal nagyobb árcsökkenésnek örülhetnek.

Olajár

A koronavírus-járvány Európára és a világra való átterjedése előtt is csökkenő trendben volt az olajár, de ez még nem öltött nagy méreteket: az év elejétől február közepéig egyaránt 10 dollárral csökkent a WTI illetőleg a Brent típus ára, 50, illetve 60 dollárig. Ekkor azonban az esés zuhanásba váltott, egyrészt, miután Szaúd-Arábia és Oroszország felmondta a korábbi kitermeléscsökkentési megállapodást, másrészt, és ez sokkal többet számított: a járvány következtében a légi és szárazföldi közlekedés töredékére esett, így 20-30 százalékkal visszaesett a kőolaj iránti kereslet.

Április közepére a WTI nagyjából 25, a Brent 30 dollárra esett, vagyis gyakorlatilag megfeleződött, ennek logikus következménye a benzinárak csökkenése, ennek mértékét vizsgáljuk meg most Európán belül, elsősorban térségünkben (az utóbbi napok további olajár-zuhanásának hatásai még nem jelentkeznek a benzinárakban).

Arány az üzemanyag árán belül

Közismert, hogy Európában Oroszországot kivéve mindenhol nagy adók rakódnak az üzemanyagok árára, ezért azokra jóval kisebb mértékben hat az olajár alakulása, mint például az USA-ban, ahol szerény adó terheli a benzint és a dízelolajat. Az ár sokszor 50 százalékát is kitévő adótartalmon kívül még a szállítás, a finomítás, a kis-, és nagykereskedelmi árrés is részét képezi az árnak, így az olajár valóban csak kis hányada a benzinárnak (nálunk jelenleg kb. 65 forint, az ár 22 százaléka, így, ha ingyen lenne az olaj, akkor sem lehetne 230 forintnál olcsóbb a benzin literje).

Visegrádi országok

Nézzük ezekután, hogy is alakultak az árak környezetünkben. A legfontosabb a visegrádi országok csoportja, ezért őket vesszük górcső alá.

A legnagyobb államban, Lengyelországban a februári 1,13 euróról 0,90 euróra csökkent a benzinár, ami 20 százalék (a helyi valutában, zlotyban ennél több, miután az pár százalékkal leértékelődött az euróhoz képest). A dízel esetében kicsit nagyobb az csökkenés: 1,18-ról 0,93 euróra, ami 21 százalék.

Csehországban ugyancsak 20 százalék a benzin árcsökkenése (1,26-ról 1,01 euróra), a dízel viszont kisebb mértékben lett olcsó. Szlovákiában csak 15 százalék volt a benzin csökkenése 1,29-ről 1,11 euróra, a dízelé mindössze 10 százalék, 1,18-ról 1,06 euróra.

Végül nézzük Magyarországot: a 380-ról 295 forintra csökkenő benzinár euróban 1,13-ról 0,84-re való csökkenést jelent, ami 26 százalék, ezzel az áresés mértéke nálunk a legnagyobb, egyúttal az ár is a legalacsonyabb (a dízel esetében valamivel kisebb, 22-23 százalék körüli a csökkenés).

Szomszédok

A szomszédok közül Ausztriában mindössze 9 százalék volt a csökkenés, a benzinár most 1,09 eurón nagyjából a szlovákkal egyezik meg. Szlovéniában 21 százalékos csökkenés után kerek 1 eurón áll mindkét üzemanyagfajta, Romániában 13 százalékos csökkenés után 0,93 euró a benzin és 0,97 a gázolaj. Ukrajnában érdekes módon alig csökkent az ár, bár ebben a hrivnya erős leértékelődése játszhatja a fő szerepet, viszont csak itt olcsóbb az ár, mint nálunk, ha nem is sokkal: 0,81, illetve 0,79 euró.

Németország és összegzés

Érdemes lehet még megnézni Németországot: itt 13 százalékos a csökkenés, és viszonylag magas maradt a benzinár 1,21 eurón, miközben a dízel lényegesen olcsóbb, 1,09 euró.

Összességében az látszik, hogy a felére eső olajár környékünkön 7-26 százalék körüli üzemanyagárcsökkenést okozott, melyből nálunk legnagyobb az érték, és Ukrajnát kivéve az ár is Magyarországon lett a legalacsonyabb.