Nő a kereslet a magánrepülős utazás iránt

Elemzések2021. jan. 24.D.J.

Voltak helyek, ahol a pandémia alatt is nőni tudott a magánrepülő-forgalom.

A koronavírus beleállította a földbe a légi közlekedést.

Csak Magyarországon tavaly 57 százalékkal volt kevesebb az átmenő forgalom, mint egy évvel korábban.

A fény pedig még most se látszik az alagút végén.

Piaci becslések szerint a járvány előtti szintre majd csak három év múlva állhat vissza az ágazat. Mindezek fényében meglepő lehet, hogy Bill Gates épp most akarja bevásárolni magát egy repülős cégbe. Egész pontosan abba a Signature Aviation-be, amely többek közt magángépek kiszolgálásával is foglalkozik.

Ám a látszattal ellentétben a Microsoft-alapító egyáltalán nem kockáztat sokat.

A magánrepülők ugyanis még a pandémia kellős közepén is népszerűek. A gazdagok a külföldi utakról most sem akarnak lemondani. Ha pedig tehetik a kedvenc helyeiket a saját gépükkel vagy bérelt repülővel keresik fel. A tengerentúlon vannak államok, ahol a magánrepülő forgalom még nőtt is a járvány alatt. Floridában például 12 százalékos bővülést mértek decemberben az egy évvel korábbi helyzethez képest. A tehetős utazók az USA-ból főleg Mexikóba és a karib térségbe látogattak el.

Most télen Európába viszont kevesen jönnek, mivel a síparadicsomok nagyrészt zárva vannak.

Így is vannak olyan szerencsés vállalatok, mint amilyen a NetJets magánrepülő-társaság. A Warren Buffett érdekeltségi körébe tartozó cég háromszor annyi új ügyfelet szerzett a járvány alatt, mint 2019-ben.

Az elmúlt egy évben még új magánrepülő típusok is be lettek jelentve. Az Airbus például egy kifejezetten környezetbarát, keveset fogyasztó modellel rukkolt elő, amely egy tankkal el tud repülni Európából az Egyesült Államokba. A maximum 18 utasra szabott „A220-as business jet”-nek az értékesítése már el is indult. A piacon egyébként rengeteg az extravagáns gép. Ahogy korábban írtuk: van amelyiknek a fedélzetén istálló is van.

A gazdagok a korlátozásoktól menekülnek

A magánrepülő-biznisz egyik sajátossága, hogy a szektort főleg az üzleti utak hajtják. Most viszont a legtöbb céges megbeszélésre online kerítenek sort a vállalatok. Ezért a piac átalakult: a gazdagok mostanság főleg szabadidős utazásra használják a gépeket.

Vagy arra, hogy kikerüljék a szigorú korlátozásokat.

Például amikor múlt októberben kiderült, hogy az Egyesült Királyság újra le fogja zárni az országot, rengeteg brit szupergazdag döntött úgy, hogy még az új szabályok életbe lépése előtt délebbre megy és a telet már inkább az egyik külföldi házában vészeli át.

Bár a magánrepülő-szektor szekere viszonylag jól megy, ha világszinten nézzük, tavaly év végén így is 11 százalékos mínuszban volt az ágazat. Viszont jóval kisebb arányban zsugorodtak, mint a menetrendszerinti járatok, amelyeknél a forgalom éves összehasonlításban decemberben 48 százalékot zuhant.

Az egyik gyártócég a Honeywell International szerint a magángép-ágazat már idén nyáron elérheti a krízis előtti szintet.

Az iparági szereplők abban bíznak, hogy akik most rászoktak a magánrepülőkre, azok a járvány csillapodása után se fognak visszatérni a kereskedelmi járatokhoz.