Nobel-díjas közgazdász: A történelem újjászületésére van szükség

A globális elit negyven éven át áltatta azzal az embereket, hogy a neoliberális gazdaságpolitika gyorsabb gazdasági növekedéshez vezet, és ennek áldásai szépen lecsorognak a szegényebb rétegekhez is, így mindenki jól jár – írja Joseph Stiglitz,  a Columbia Egyetem közgazdasági Nobel-díjas közgazdászprofessszora a Project Syndicate honlapján közölt elemzésében.

A neoliberalizmus ideológiája mindenekelőtt a piacok „megnyitásában”, „felszabadításában” látja a gazdasági növekedés, a jólét, a szabadság és a közjó garanciáját. Francis Fukuyama politikatudós A történelem vége című esszéjében is arra jutott 1989-ben, hogy a liberális demokrácia “az emberiség ideológiai fejlődésének a végpontja”. Sokan ünnepelték akkoriban ma már naivnak ható gondolatait. Alaposan megváltozott azonban a világ és a korszellem a kilencvenes évek óta, így tanúi lehetünk a liberális globális rend visszaszorulásának, miközben a világ népességének több mint a fele autokrata és demagóg vezetők által irányított országokban él.

A neoliberális globalizáció kritikusaként ismert amerikai közgazdász úgy látja, a neoliberalizmus és az általa támogatott szabadpiaci verseny mára elvesztette a hitelét, és joggal történt mindez.

Csak sajnos a folyamat a demokráciákba vetett hit csökkenésével párosult, ami persze nem véletlen, hiszen „a neoliberalizmus már negyven éve ássa alá a demokráciát”.

Dani Rodrik harvardi közgazdászprofesszor szerint a neoliberális globalizáció miatt az egyének, illetve komplett társadalmi rétegek kezéből csúszott ki sorsuk ellenőrzésének lehetősége, de erről ír a People, Power, and Profits című könyvében Stiglitz is. Épp a gazdaság és a teljes társadalmi világ piaci alapokra helyezésének ideológiája vezetett például oda, hogyha egy fejlődő ország elnökjelöltje valamiért összerúgta a port a Wall Street hatalmasaival, akkor a bankok kivonták a pénzüket abból az országból.

A szavazóknak tehát tulajdonképpen a Wall Street, illetve a külföldi tőke uralma, valamint a súlyos pénzügyi válság lehetősége között kellett dönteniük.

Enyhébb formában, de még a gazdagabb országokban is meg kellett tapasztalniuk az állampolgároknak, hogy nem támogathatnak akármilyen politikát. Bemesélték nekik, ha több szociális védelmet, magasabb béreket, progresszív adózást vagy jól szabályozott pénzügyi rendszert akarnak, akkor sérül az ország versenyképessége, nem lesz munka, és az emberek szenvedni fognak. 

A globális  elit mindenütt azt ígérte, hogy a neoliberalizmus előnyeiből mindenki részesedeni fog, de ehhez előbb el kell fogadni az alacsony béreket, valamint a szociális és a jóléti kiadások lefaragását. Mindezt bonyolult képletekkel és tudományosnak ható gazdasági modellekkel támasztották alá. A számok azonban nem hazudnak, és negyven év elteltével kiderült, hogy nem lett gyorsabb a gazdasági növekedés, sőt, lassult, az előnyök túlnyomó része pedig a jövedelmi ranglétra tetején lévő keveseknél csapódott le.

A bérek stagnálása és a tőzsde szárnyalása közepette a jövedelmek nem lefelé hanem felfelé áramlottak. Stiglitz szerint a nagy átverés politikai konzekvenciáit most nyögjük: az emberek már nem bíznak a vezetőkben, az elitben, és nem hisznek a közgazdaságban, valamint a korrupt politikai rendszerekben sem, melyek mindezt lehetővé tették.

A valóság az, hogy a neve ellenére a neoliberalizmus időszaka messze nem volt liberális. Intellektuális ortodoxiát erőltetett mindenkire, amelynek szószolói képtelenek voltak elviselni bármiféle ellentmondást. Ha egy közgazdász másképpen gondolkodott, azt valósággal eretneknek kiáltották ki.

Így aztán a neoliberalizmus mindenhez hasonlított, csak ahhoz a nyílt társadalomhoz nem, amelynek Karl Popper filozófus volt az egyik teoretikusa. 

Ez az intolerancia leginkább a makróökonómiában nyilvánult meg, ahol a neoliberális modellek azt sugallták, hogy egy 2008-as gazdasági válsághoz hasonló nem következhet be. Amikor mégis megtörtént az elképzelhetetlen, azt úgy kezelték, mintha csak egy 500 évente jelentkező áradásról lenne szó, amit semmilyen modell nem tud előrejelezni.

A neoliberalizmus képviselői még ma is tagadják, hogy épp az önszabályozó, versengő piacok problémáinak fel nem ismerése vezetett ahhoz a deregulációhoz, ami aztán a krízis elszabadulásában főszerepet játszott. Ennek ellenére csak lassan halnak ki az elmélet hívei, akik még a 2008-as válság után sem értették meg, hogy nem működnek a szabadjára engedett piacok. Ha más nem, talán a klímaváltozás majd kijózanító hatással lesz rájuk, hiszen épp a neoliberalizmus fenyeget azzal, hogy véget vet a civilizációnak. Stiglitz szerint

csak úgy lehet megmenteni a bolygónkat és a civilizációt, ha újjászületik a történelem.

Úgy gondolja, a felvilágosodás eszméi felé kell fordulunk, és újra el kell kezdeni tisztelni a szabadságot, a tudást és a demokráciát.