Olcsóbb lett a búza, de amíg az élelmiszeripar nem lesz hatékonyabb, bármikor beüthet a baj 

Elemzések2023. ápr. 24.Kovács Dániel

Meddig tarthat a búza áresése, melyik malmok jártak jól ezzel, és minek köszönhető, hogy újabban egyre több termék, köztük a száraztészta ára is csökkent a boltokban? Bokros Gáborral, a Gyermelyi Zrt. marketing igazgatóhelyettesével beszélgettünk, aki a Növekedés.hu-nak azt is elmondta, milyen változásokra lenne szükség a hazai élelmiszeriparban ahhoz, hogy csökkenjen az ország kitettsége.

2022-ben a betakarítás után, nyár végére az energiaárak rendkívül elszabadultak (augusztusban 342 euró/megawattórán tetőzött a gáz árfolyama, azóta jelentősen visszaesett, cikkünk megírásakor valamivel 42 euró fölött áll - a szerk) ez jelentősen megdrágította az input anyagokat - elsősorban a műtrágyát, de felmentek a raktározás költségei is - mutat rá Bokros Gábor.

Ehhez jött még hozzá a szomszédunkban zajló háború, egy történelmi aszály és a forint gyengülése, mindenki azt feltételezte, hogy búzahiány lesz, mindezek együttesen azt eredményezték, hogy történelmi csúcsra jutott a búza ára.

Ellenben amint megjelent az Európai Unióban az olcsó ukrán gabona, azonnal fordult a szél, és jelentősen,  150 ezerről 90 ezerig visszahúzta a túlkínálat az árakat.

Ehhez jött még hozzá, hogy akik eddig kivártak a készleteik eladásával, kényszerhelyzetbe kerültek. A búzát nem lehet a végtelenségig tárolni, lassan itt a következő betakarítás, ezért most akarnak  megszabadulni a készleteiktől, ami tovább növeli a kínálatot.

- Én azt tartom valószínűnek, hogy ezen a 90 ezres árszinten marad a búza az idei aratásig, de további minimális esés még benne van a pakliban - vélekedett Bokros Gábor

Olcsóbb lett a tészta, ez most a piaci tendencia

A Gyermelyi Zrt. marketing igazgatóhelyettese szerint azok a malmok biztosan fellélegezhetnek, amelyek már az olcsó búzából vásároltak be. Akik korábban halmoztak fel készleteket, azok ebből most nem sokat érzékelnek, persze tavaly ősszel még az is esélyes volt, hogy még tovább drágul a gabona, érthető, hogy aki tehette, bevásárolt belőle.

A malmok többsége jelenleg jóval magasabb árú búzakészletettel dolgozik, így a búzapiac árkorrekciója a készletek leértékelésével jár, komoly veszteséget jelent, amit erősít a drága finanszírozás is.

Az ellenőrizetlenül beáramló és az országban maradó ukrán búza egyértelműen felborította a piacot. Mivel ott nem az EU szigorú előírásai szerint termelnek, jóval olcsóbban előállítható a gabona, ami egyértelműen versenyhátrány az árat tekintve. 

- Cégünk továbbra is jó minőségű, megbízható magyar alapanyaggal dolgozik, amit csak drágábban lehetett megtermelni, megvásárolni, így a jelenlegi helyzet közel sem komfortos - mondja az igazgató. 

Bokros Gábor, a Gyermelyi Zrt. marketing igazgatóhelyettese

 “Néhány napon belül a CBA és a Príma üzleteiben csökkeni fog a száraztészta ára, nagyjából 5 százalékkal” – jelentette be nemrég a kiskereskedelmi lánc kommunikációs igazgatója. Fodor Attila azt is elárulta,  ezt azért tudják megtenni, mert a Gyermelyi ugyanekkora arányban mérsékelte a száraztészta átadói árát. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a Gyermelyi is bevásárolt az olcsó búzából.

- Nekünk megvan a gabonakészletünk, jórészt drágán vett gabonából Ennek ellenére elkezdtünk árat csökkenteni, mert mi is láttuk, hogy ez most a piaci tendencia, lépni kell, bármennyire is veszteséget okoz ez nekünk.

Ennek az árcsökkentésnek a költségoldala nincs meg, a piaci trendekre reagáltunk ezzel - mutat rá az igazgató hozzátéve, a lisztek esetében még ennél is markánsabb, 10 százalék feletti árcsökkentés volt.

A tészták esetében nem lehetett ekkora mértékben visszavágni az árakat, hiszen az összetevők között ott van a tojás, amelynek ára továbbra is a csúcson van, egy 8 tojásos száraztésztában arányaiban jelenleg jóval nagyobb költség a tojás, mint a liszt. Itt be kellett érnünk az 5 százalékos árcsökkentéssel. 

- Ha lesz további lehetőség költségoldalról, azt is továbbadjuk a piacnak, és bízunk benne, hogy a kereskedelmi partnereink az árcsökkentés időszakában is olyan ütemmel fogják mérsékelni az árakat, miként azt az áremeléseknél növelték - ígéri Bokros Gábor.

A búza a legdrágább

Arra a kérdésünkre, hogy milyen tényezők befolyásolják, és milyen arányban azt, hogy mennyibe kerül egy kiló liszt, Bokros Gábor elárulja, Legnagyobb tétel még most is az alapanyag, vagyis a búza. Ezt követi az előállításához szükséges energia, bár hozzáteszem, a bérköltségek is elég markánsan emelkedtek mostanában.

A Gyermelyinél 16 százalékos általános béremelés volt január elsején, tavaly pedig egy évközi extra béremelést is végrehajtottunk az infláció miatt, sőt az évvégén a rezsiköltségek növekedését is ellentételezték a munkavállalóinknak.

Ezekkel úgy látja hogy sikerül megtartani a dolgozókat, és bár munkaköre válogatja, összességében elmondhatjuk, hogy nincs jelentős fluktuáció. 

Az igazgató szerint noha lett volna esély arra, hogy a kereskedők szépen lenyelik az árkedvezményt, és nem adják tovább a vásárlóknak, de leszögezi, hogy most a legnagyobb kereskedelmi láncok erősen kommunikálnak azzal, hogy mennyire tudnak árat csökkenteni, a verseny működik.

És bár jelen helyzetben egy dolog biztos csak, és az a bizonytalanság, azért meg lehet találni az egyensúlyt,  most, hogy az energiaárak konszolidálódtak, mindenki kicsit megnyugodott, legyen az kereskedő, gyártó, vagy beszállító, látják azt, hogy hosszú távon kiegyenlítődnek a folyamatok.

A hatékony üzemméretek elérése, a gyártás megfelelő modernizálása és automatizálása elengedhetetlen a versenyképesség elérése érdekében.

Hatékonyabb élelmiszeripar kell

Sokáig úgy tűnt viszont, hogy tényleg nagy a baj. De miért ilyen nagy a kitettségünk, igazuk van azoknak, akik azt mondják, javítani kellene az élelmiszeripar hatékonyságán? Bokros Gábor szerint igen, bár egyik napról a másikra nem lehet olyan beruházásokat megvalósítani, amelyek megoldanák a bajokat.

A hatékony üzemméretek elérése, a gyártás megfelelő modernizálása és automatizálása elengedhetetlen a versenyképesség elérése érdekében. 

- Mi ezt már több mint ötven éve csináljuk, nemrég fejeztünk be egy beruházást, amellyel  a malomipari kapacitásunkat növeltük meg jelentősen.

Az új malom a jelenkor technológiai színvonalán elérhető legmagasabb szintet képviseli, ezzel az őrlési kapacitásunk napi 500 tonnáról 800 tonnára ugrott.

Erre azért volt szükség, mert a meglévő két saját malmunk gyakorlatilag teljes kihasználtsággal működött, látszott hogy ez nem tartható fenn még a jelenlegi kiszolgálási színvonalon sem, ha még növekedni szeretnénk akkor még kevésbé lenne elég - mutat rá az igazgató. 

- Noha nem olyan ütemben, mint ahogy eredetileg terveztük, de dolgozunk rajta, hogy megtaláljuk ennek a többletkapacitásnak a helyét a piacokon. Magyarországon szeretnénk nagyobb részt vállalni a csomagolt liszt forgalmazásban, közben a Kárpát-Medencén belül is növelnénk a jelenlétünket - teszi hozzá Bokros Gábor.

A tészták esetében már most is 35 százalék körüli a külpiaci értékesítés aránya, amit tovább növelnének. Ezt a célt szolgálja egy másik beruházásuk is, amit még nem adtak át, de hamarosan elkészül, egy új tojóistálló, amely jelentősen megnöveli a tojástermelési kapacitást, 540 ezerről 680 ezerre nő ezáltal a tojótyúk férőhelyek száma.