Önálló nép a belarusz, vagy csak egy orosz kisebbség?

Pufferország

Az ország, amely hivatalos nevén Belarusz, régebbi, oroszos nevén Belorusszia, melyet magyarul Fehéroroszországnak is szoktuk nevezni, korábban csak ritkán került elő a hírekben, lényegében csak akkor, amikor felmerül az orosz-belarusz államszövetség terve, vagy esetleg arról van szó, hogy az ország kedvezményes, vagy piaci áron kapja a földgázt, esetleg az olajat a nagy szomszédtól.

Alexandr Lukasenka 1994 óta megszakítás nélkül van hatalmon az országban. Az a hír járja róla, hogy dinasztiát alapítana, s visszavonulása után fia lenne a nép által mindig megválasztandó elnök. A mostani választás után, amelyet papíron 80 százalékkal nyert meg, azonban a nép fellázadt. 

Korábban ez a kérdés nem vetett nagy hullámokat, azonban a 2014-15-ös ukrajnai események óta már más a megítélése, hogy mi történik egy olyan országgal, amely Oroszország és a nyugati szövetségi rendszerek (NATO, EU) közé szorult.

Márpedig Belarusz esetében pont ez a helyzet: keletről Oroszországgal határos, északnyugatról Litvániával, nyugatról Lengyelországgal, délről Ukrajnával. Magyarországhoz hasonlóan tenger nélküli ország, viszont területre több mint kétszerese hazánkénak, a két ország lakossága között viszont alig van számbeli eltérés.

Fiatal állam

Az, hogy viszonylag ismeretlen országról van szó, annak is köszönhető, hogy tényleges állami függetlenséggel csak 1991 vége óta rendelkezik, előtte csak az első világháború után volt egy igen rövid, ténylegesen meg sem valósult függetlenségi deklaráció, majd az addig az Orosz Birodalomhoz tartozó mai országterület keleti fele a megalakuló Szovjetunióhoz, nyugati része Lengyelországhoz került.

Közös ősök

A keleti szlávok, azaz a mai oroszok, fehéroroszok és ukránok ősei először a 9. században szerveződtek állammá, pontosabban először inkább csak az államiságot megelőző stádiumig jutottak nagyjából úgy, mint a magyarság a honfoglalás és Szent István államalapítása között. Ezt ráadásul nem is ők maguk, hanem az észak-déli irányú folyókon Bizánccal kereskedő skandinávok, a varégok szervezték meg, akik később beleolvadtak a szlávságba. Az államalakulat központja kezdetben Novgorod volt, az első uralkodó pedig a varég származású Rurik. Ekkor az ország-kezdeményt már Rusz néven említették.

Az első fénykor

A 10. században megerősödtek a Rusz és Bizánc kapcsolatai olyannyira, hogy a keleti szlávok felvették a bizánci (görögkeleti) kereszténységet, miközben az egyre inkább szabályos állammá váló alakulat központja átkerült Kijevbe, neve pedig Kijevi Rusz lett. Az ezredforduló környéke lett a Kijevi Rusz fénykora, azonban a 11. század végén hanyatlásnak indult, az államot nem sikerült egyben tartani, és fokozatosan kisebb fejedelemségekre bomlott, melyek közül Magyarország szomszédja Halics, a későbbi Galícia lett.

Tatár uralom

A fejedelemségek szoros kapcsolatban maradtak egymással, így előbb-utóbb valószínűleg újra egyesültek volna, ha nem jön a tatárjárás, ami végülis közvetett oka lett a három keleti szláv nemzet szétválásának. A tatárjárás a fejedelemségeket meggyengítette, ráadásul a terület keleti felén meg is maradt a tatár uralom, ha nem is közvetlenül, de vazallusi formában: az adott fejedelemségnek jelentős adót kellett fizetnie a tatárok államának, az Arany Hordának.

Lengyel és litván hatás, orosz uralom

A tatárok alávetettséget megúszó nyugati régiókban a 13-14. században Lengyelország és Litvánia vette célba. A 14. század végére egész nagy területet elfoglaltak és beleintegrálták államaikba. A lengyelek által megszállt területeken élő keleti szlávokból alakult ki a későbbi ukrán nép, a litvánok által megszállt részen pedig a fehérorosz, avagy belarusz. Hogy miért éppen fehér, arról máig is csak találgatások vannak, mindenesetre 14. századi európai latin nyelvű leírásokban már a Russia Alba, vagyis Fehéroroszország név szerepelt.

Ez persze egy igen hosszú folyamat volt, miközben a tatár alávetettségben lévő keleti fejedelemségekben élők egyszerűen csak oroszok maradtak. Közülük Moszkva emelkedett ki: nagyfejedelemséggé vált, összegyűjtögette a körülötte lévő orosz földeket, később lerázta a tatár igát. Létrejött az orosz cári állam, amely igen gyors terjeszkedésbe kezdett, amíg ki nem alakult az óriási birodalom, amely olyan erős lett, hogy immár Lengyelország és Litvánia területeit is elkezdte meghódítani.

A folyamatot a 18. században végén Lengyelország felosztása tetőzte be Ausztria, Poroszország és Oroszország között, melynek során a teljes belarusz terület és Ukrajna nagy része Oroszországhoz került.

Önálló nemzetek, állami függetlenség

Oroszország úgy tekintette, hogy a belarusz és ukrán nyelv csak az orosz egy tájszólása, így a két nép beolvasztható az oroszok közé. Ez azonban nem így lett, sőt, a 19. század folyamán először az ukránok, majd a belaruszok nemzettudata is megerősödött.

Belarusz esetében ez valamivel gyengébb volt, mint Ukrajnában, de ahhoz elég, hogy önálló, az orosztól elkülönülő nemzetnek tekintsék magukat.

A két nemzet jelentőségét az is mutatja, hogy a Szovjetuniónak Belarusz és Ukrajna egyaránt alapító tagja volt Oroszország mellett, vagyis ekkor már az oroszok is elismerték őket.

A Szovjetunió felbomlása után 1991 végén független államok lettek.

Belarusz és Oroszország között szoros kötődés volt a közelmúltig (nagyjából olyan, mint az Európai Unión belül a tagállamok között), és időről időre felmerült egy államszövetség terve is.

A mostani elnökválasztási botrány után ennek csökkent az esélye, vagyis Belarusz továbbra is független ország marad, de vélhetően bármilyen kormánya is lesz később az országnak, az Oroszországgal való szoros gazdasági és politikai kapcsolat jó eséllyel megmarad.