„Örök semlegesség” helyett külpolitikai nyitás? Türkmenisztán stratégiai elmozdulása?

Türkmenisztán területének nagyrészét sivatag borítja. A közép-ázsiai ország gazdaságának alapját a mezőgazdaság és az energiahordozók (földgáz és kőolaj) exportja biztosítja. A türkmén mezőgazdaság húzóágazata közé tartozik a gyapottermesztés, amelynek nagy részét a külföldi piacokra termelik és a búzatermesztés, amelyet a belföldi igények kielégítésére használnak. Bár a mezőgazdaság a türkmén GDP közel 8-9%-át adja, az iparágban foglalkoztatják a közép-ázsiai ország munkaerejének közel felét (kb. 1 millió embert).Az ország GDP-jének közel 25%-át a szénhidrogénexport teszi ki, amelynek döntő részét a Kínába irányuló földgáz adja. Ezen kívül Asgabat az ország energiahordozóinak a külföldi piacokra történő eljuttatása érdekében további két kezdeményezést is támogat. Ezek közül az egyik a Transz-Kaszpi-tengeri vezeték, amely Európa irányába szállítana földgázt, valamint a Türkmenisztán-Afganisztán-Pakisztán-India (TAPI) gázvezeték. Azonban utóbbi projekt ma komoly finanszírozási és biztonsági akadályokkal szembesül.

Az uniós országok által nem megfelelően átgondolt és bevezetett, példátlan mértékű szankciók Oroszország ellen nagymértékben érintették és okozták az európai energiaárak emelkedését, ami az egész eurózóna gazdaságát érinti. Ugyanakkor az orosz szénhidrogéntől való „megszabadulással” az EU fokozatosan függővé tette magát más világgazdasági szereplőktől, például az Egyesült Államoktól és annak cseppfolyósított földgázától (LNG). Részben ennek is a következménye az, hogy az EU országai egyre aktívabb alternatív szénhidrogénforrások után kezdtek el kutatni, melynek következtében a brüsszeli vezetés egyre nagyobb figyelmet kezdett el fordítani a közép-ázsiai államokra, mint (olcsó) erőforrásokban gazdag régióra, azon belül is kőolajban gazdag Kazahsztánra és a jelentős földgáztartalékokkal rendelkező Türkmenisztánra.Türkmenisztán számára – amely ma bizonyítottan a világ negyedik legnagyobb gáztartalékával rendelkezik – évtizedek óta megoldatlan problémát jelent az ország földgázexportjának a bővítése, ma népszerű nevén diverzifikálása.

Ez a kérdés olyannyira meghatározó lett a türkmén gazdaság számára, hogy 2020-tól kezdve a kérdés stratégiai jelentőségűvé vált, mivel az ország hosszú évek óta lényegében egyedül a kínai piactól függött, amely a türkmén földgáz fő szállítója, és ahova Asgabat jelenleg három vezetéken keresztül évente mintegy 40 milliárd köbméter gázt exportál. Ez olyannyira egyoldalú függőséget jelentett a közép-ázsiai ország számára, hogy 2024 első felében Türkmenisztán lett a legnagyobb szállítója a kék üzemanyagnak Kínába, 5,67 milliárd dollárért exportálva, amin csaknem a teljes türkmén gáztermelés 50%-a (2023-ban 80,6 milliárd köbméter volt az éves türkmén földgázkitermelés).

Ez Különösen annak fényében érdekes, hogy az ország az elmúlt két évtizedben jelentősen növelte a gázkitermelést, bár részesedése a világon még mindig 2% körül ingadozik.

Ashgabat tervei ugyanakkor a földgázkitermelés és az export terén meglehetősen ambiciózusak. Még 2024. októberében Rusztem Tekajev, a Turkmengaz türkmén állami konszern gázszállítási és gázellátási osztályának vezetője bejelentette, hogy Türkmenisztán 2029-ig bezárólag a földgáz termelési volumenét 116 milliárd köbméterre kívánja növelni, amelynek több mint a felét exportra szánja, amely hatalmas léptekben történő növekedést jelent.

Ilyen ambiciózus tervek azonban jogosan vetnek olyan kérdéseket, mint, hogy van-e Türkmenisztánnak ekkora termelésikapacitása, illetve ilyen rövid idő (három év) alatt kivitelezhető-e egy ilyen volumenű kitermeléskapacitásban történő bővülés megfelelő technológiai és logisztikai háttér nélkül. Valamint, hogy kinek, milyen irányba tervez Asgabat ennyi gázt eladni?

A válasz erre a kérdésre pedig valahol az Asgabat által korábban megfogalmazott stratégiákban keresendő. Türkmenisztán ugyanis már évtizedek óta gondolkodik azon, hogy nem Oroszországon keresztül, hanem inkább Moszkvát „megkerülve” lépjen be az európai gázpiacra, melyre furcsa módon az orosz-ukrán háború most lehetőséget biztosított. Az oroszok nélküli türkmén földgázexport elképzeléssel kapcsolatban a 2000-es évek elején az egyik lehetőség volt Türkmenisztán számára az Azerbajdzsánon keresztül az európai országokba vezető Nabucco gázvezeték megépítésének ötlete, amelyet sokáig szinte csak úgy neveztek, mint az „évszázad projektje”.

Azonban vezetékkel kapcsolatos tervek végül számos probléma miatt – az óriási költségektől kezdve a környezetvédelmi problémákon keresztül – csupán papíron léteztek.

Ugyanakkor 2009-től kezdve Kína közvetlen részvételével és finanszírozásával elindult a Közép-Ázsia-Kína gázvezeték, amely Türkmenisztán, Üzbegisztán és Kazahsztán területén is áthalad és szinte az összes exportra szánt türkmén gázt képes volt továbbítani, amely a Nabucco megvalósításának lehetőségét újra háttérbe szorította.

A Nabucco-hoz hasonló helyzet alakult ki a Transzkaszpi vagy másnéven Kaszpi-tengeri gázvezeték ötletével, amely az 1990-es évek óta vár a megvalósításra. A projekt a Kaszpi-tenger feneke mentén történő gázvezeték lefektetését irányozza elő. A tervek szerint ez Türkmenisztánt kötné össze Azerbajdzsánnal, ahonnan Törökországon keresztül az Európai Unióba lehetne szállítani földgázt a már meglévő infrastruktúrán. Vagy szintén hasonló elképzelések voltak a Transz-Anatóliai (TANAP, Azerbajdzsántól Grúzián és Törökországon keresztül a Görögország határig) és a Transz-Adriai (TAP, a Déli Gázfolyosó része, az azerbajdzsáni gáz Európába szállítására tervezték) gázvezetékeken keresztül, évi mintegy 30 milliárd köbméter mennyiségben.

Mindamellett a jelenleg kialakult globális energetikai helyzetben egy másik, szintén évek óta tárgyalt projekt, a Türkmenisztán-Afganisztán-Pakisztán-India gázvezeték (TAPI) megépítése Türkmenisztán számára azonban egyre jobban felértékelődik. Asgabat érdeklődése a TAPI projekt iránt az elmúlt években folyamatosan nőtt, sőt, közvetve az ország földgázkitermelésének 116 milliárd köbméterre való növelésének tervei is erről tanúskodnak, mivel a türkmén fölgázkitermelési célokban megnevezett mennység közel áll a TAPI tervezett 33 milliárd köbméteres kapacitásához, amit a közép-ázsiai ország örömmel teljesítene is.

Jelenleg a 2010-es évek legelején bejelentett projekt költségeit 9-10 milliárd dollár közötti összegre becsülik. A TAPI a türkmenisztáni részének építése pedig még 2015-ben kezdődött meg. A tervek szerint a szállításokat az elkészült vezetéken keresztül már 2017-ben meg kellett volna kezdeni, de az afganisztáni helyzet (amerikai csapatok jelenléte majd kivonulása) és a tálibok hatalomra kerülése miatt a tervek alaposan megcsúsztak, de a jelenlegi kabuli kormány ma komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a vezeték afganisztáni szakasza mielőbb elkészüljön.

Ugyanakkor a projekt körüli bizonytalanságok ellenére a TAPI kilátásai még mindig reálisabbnak és kedvezőbbnek tűnnek Asgabat számára, mint az európai export lehetősége, mivel a projekt nemcsak új piacokat nyithat az ország számára Dél-Ázsiában, de lényegesen nagyobb és stabilabb piac is lehet, mint az európai. Ráadásul a Kínába és az EU-ba irányuló gázszállítások helyzetével ellentétben, ahol Türkmenisztán sok szempontból Oroszország versenytársa, a TAPI-t Moszkvában is kedvezően ítélik meg, ami szintén fontos Asgabat tényező számára, amely az utóbbi időben a Gazprom közép-ázsiai „aktivizálódása” miatt, – amely egy úgynevezett „hármas gázszövetséget” hozna létre Oroszország, Kazahsztán és Üzbegisztán között – Moszkvával is nézeteltérésbe került a közép-ázsiai regionális gázpiacon.

Mindazonáltal, ha a türkmén gázexport lehetséges fejlesztésének általános helyzetét vizsgáljuk, körvonalazódni látszódnak Asgabat azon törekvései, hogy diverzifikálja földgázexportjának irányait. Az EU piacaira való belépés vonzónak tűnik, ami a valóságban igencsak költséges vállalkozásnak számít, meglehetősen magas bizonytalansági kilátásokkal. Ugyanis ebben a projektben Asgabat valamennyi partnere – Brüsszeltől Ankaráig – biztosan nem lesz hajlandó új gázvezetékek építésébe fektetni, és inkább további amerikai cseppfolyósított földgázmennyiséggel és norvég földgázzal igyekszik enyhíteni majd az energiaigényeket.

Ezért Türkmenisztánnak a Nyugatról (értsd Európa) Dél felé történő geopolitikai elmozdulás, ezzel párhuzamosan pedig a dél-ázsiai piacokhoz való hozzáférés a TAPI-n keresztül jelentős nyereséget hozhat anélkül, hogy Asgabatnak a Kínával és Oroszországgal való kapcsolatai sérülnének. Ezért a türkmén kormány ma már inkább egyre jobban ebbe az irányba gondolkodik, és fokozza lépéseit azokon a piacokon, ahol az valóban anyagi hasznot és a nemzeti érdekeket szolgáló lehetőségeket lát szemben az európaiak által támogatott kétséges projektekkel.

A szerző az Eurázsia Központ kutatója