Gondola helyett dzsunka - Kínában is megtaláltuk Velencét, patkányok szemét és tömegnyomor nélkül
Utazás
A kínai Szucsou városát találóan a „Kelet Velencéjeként” emlegetik, és nem véletlenül. A történelmi óvárosban, a Gusu negyedben százszámra kanyarognak a csatornák és patakok. A várost három fő és három mellékcsatorna hálózza be, több mint húszezer vízi útvonalon lehet közlekedni.
A folyók vizét kecsesen sikló csónakok, lampionokkal díszített vízi taxik és árukkal megrakott kishajók szelik, a partokon kövekből rakott, szemet gyönyörködtető dongatetős pagodák, lakóházak és üzletek sorakoznak.
Ha eltekintünk az eltérő építészeti stílusoktól, Szucsouban az évszázados Pingjiang utcán sétálva csakugyan az az érzésünk támadhat, mintha olaszország ikonikus városában nézelődnénk - annak minden hátránya nélkül.
Nem kell a turistahadak által szétszórt szemetet és a patkányokat kerülgetnünk, miközben a hömpölygő tömegben próbálunk zöld ágra vergődni. A belföldi turisták leginkább nagyobb nemzeti ünnepeken árasztják el a várost, nyugatról pedig csak elvétve vetődik ide egy-két látogató a hatalmas, több mint 8 ezer kilométeres távolság miatt.
A változatos vízi utak mellett Szucsou híres varázslatos kertjeiről is, amelyek a hagyományos kínai építészet legszebb emlékei.
Több mint ötven ilyen zöld oázis várja a látogatókat, amelyek közül kilencet a Világörökség részévé nyilvánított az UNESCO. Többségük tavakkal, sziklabarlangokkal és pavilonokkal teli, precízen megkomponált kompozíció. A UNESCO szerint a szucsoui kertek „a kínai klasszikus kertépítészet zseniális remekművei”, ahol a kisebb-nagyobb terek, hidak és tavacska egy mini-világot teremtenek.
A történelmi városrészeket járva úgy érezhetjük, mintha egy élő, nyüzsgő tárlat részesei lennénk - a tükröződő vízfelületek és a szűk sövényalagút „festői harmóniája” emlékeztetnek arra, amire modern metropoliszok nem tudnak: hogy egy több ezer éve fennálló birodalomban barangolunk.
Jóval idősebb, mint olaszországi testvére
Kelet Velencéje több mint 2500 éves múltra tekint vissza: Kr. e. 514-ben itt volt a Wu Királyság fővárosa. Évszázadokon át virágzott a kereskedelem és a kultúra.
A kínai történészek szerint Szucsou valaha „többet ért minden más városnál” gazdagságban és műveltségben.
Bár a város falait többször megtépázták a háborúk, a 19–20. században még hétezer selyemszövő működött itt, de híres volt aprólékos nyomdászati és hímzőiparáról is. Az óváros mai része, a Gusu negyed, továbbra is megőrizte az autentikus fehér falú, fekete tetős épületeket, a macskaköves utcákat és a kőhidakat.
Szucsou nemcsak látványban bővelkedik, hanem kulináris élvezetekben is. A várost a „tej és méz földjeként” emlegették, gazdag alapanyagaival és kifinomult ízeivel.
A szucsou-i konyha a kínai Jiangsu régió neves ízvilágához tartozik: könnyed, édeskés-savas fogásokat kínál elegáns tálalásban. Például a mézédes–savanykás mandarinhal (松鼠桂鱼, „mókus alakú hal”), amelyet sült formában, édes-savanyú szósszal locsolva szolgálnak fel, Szujo egyik leghíresebb specialitása. Ugyancsak jellegzetes helyi étel a Hajó három fehérjéggel (Taihu-tó három fehér halával és rájaival), vagy a reggelente kapható vörösleves tészta, amely ízletes, enyhén szójaszószos levese megunhatatlan finomság.
Nem szabad kihagyni a helyi édességeket sem: az osmanthus torta friss virágméz aromája és a bodzabor íze pecsételi meg az élményt.
A Szucsou-ízeket az ételek könnyű, friss és enyhén édeskés aromája jellemzi, olyan harmóniát teremtve, hogy a kulináris utazás itt szinte művészi élmény.
