Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Megroppant a Tesla

Elemzések2024. jan. 13.F. P.

A hét folyamán 10 százalékkal estek a Tesla részvényei, miközben az általános részvénypiaci hangulat kedvezően alakult, a nagyobb technológiai cégek részvényei stabilak voltak. A Tesla régóta túlértékelt, növekedési csodát áraz a részvény, de miközben lassan mindenki, aki nagyon akarta és volt pénze rá, megvette Tesla autóját, a további bővülés egyre kevésbé látszik.

240-ről 218 dollárra esett a Tesla részvényárfolyama a héten. Ekkora mozgás előfordult már máskor is az ikonikus elektromosautó-gyártó papírjainál, most azonban ez úgy történt, hogy a részvénypiac összességében inkább emelkedett, ugyanakkor a Tesla papírja már a megelőző héten is gyengélkedett.

Gyengébb lett a piaci átlagnál

Az is igaz, hogy tavaly év végén a részvény közel 100 dolláros árig is leszaladt, de akkor az egész amerikai részvénypiac ezt tette, különösen a nagyobb technológiai cégek papírjai. A nagy inflációs válságban a tőke kiáramlott a tőzsdéről, majd idén, ahol rendeződött a gazdasági helyzet újra megemelkedtek, sokuk új csúcsot is döntött.

Annak, hogy a Tesla mozgása elkezdett eltérni a többi nagy tech cégétől, több oka is van. Az utolsó napokban rövidtávú hírek is szerepet játszottak, mint hogy a cég olcsóbban adja autóit Kínában, vagy hogy szünetelni fog a berlini gyártás, miután a Kínából az alkatrészeket szállító hajók megkerülik Afrikát a huszik kereskedelmi hajók elleni támadásai miatt.

Extrém árazás

Ezek a hírek önmagukban nem befolyásolják a hosszútávú működést, bár a kínai árcsökkentés már rávilágít egy problémára. A cég olyan kihívásokkal néz szembe, melyekre nem számított, de ami ennél is lényegesebb: nem olyan ütemű a Tesla bővülése, mint amilyet a részvényesek sok éve áraznak.

A Tesla részvénye több mint 10 éve került tőzsdére, majd két lépésben árfolyamrobbanás következett be a papírnál, melynek során egy ponton a részvény a bevezetési érték több százszorosát érte. Eközben a világ egyik legnagyobb tőzsdei vállalata lett, de ami meglepő, hogy értéke így

meghaladta nem csak a következő legnagyobb autógyárét, de a tőzsdén lévő autógyárak együttes értékét összesen is.

Ilyen extrém árazás csak kér dolgot jelenthetett: vagy arra számították a részvényesek, hogy messze a világ legnagyobb gyártója lesz, jóval túlszárnyalba a jelenleg 11 millió autót gyártó Toyotát, vagy/és nem is úgy fog pénzt keresni, mint egy autógyártó, hanem technológiai cégként sokkal magasabb árréssel fog dolgozni, prémiumot fog elérni minden más gyártóhoz képest nagyjából úgy, mint az Apple a telefonok piacán.

Nehezen indult, de legenda lett

Az ebbe az irányba vezető indulás nehéz volt, mivel lassan indult meg a felső-középkategóriás típusok, a Model 3 és a Model Y gyártása, de sorba álltak értük a vevők, hosszas várólista volt, éven túli várakozási idővel. A Tesla nem csak egy máskanév lett, hanem egy legenda. Végül sikerült a gyártást felfuttani annyira, hogy minden feliratkozó megkapta járművét, és tavaly év végén már a készletek kezdtek nőni, így engedményeket kellett adnia a cégnek. Eközben reklámozásról hallani sem akart Elon Musk, a Tesla megalkotója és felfuttatója, jelenleg a világ leggazdagabb embere.

A kínai álom elillant

Úgy gondolta, hogy a piac több autót fog felvenni ezekből a típusokból, és különösen Kínához fűzött nagy reményeket. Ezek a remények idén jórészt elpárologtak: az ország gazdasági helyzete erős növekedésből válságba fordult, miközben megjelentek helyi gyártók, élükön a Magyarországon is gyárat építő BYD, és letarolták a piacot. Idén még jó értékesítési számokat produkált a Tesla Kínában, de szemben a konkurenciával nem gyárt olcsóbb típusokat, a piac nagyobb részén így nem is tud versenybe szállni. A most értékesített típusoknál kénytelen árengedményt tenni, hogy bírja a versenyt, így viszont a korábban várt extraprofit olvad le.

A piac legnagyobb szeletét átengedi másoknak

Ezzel el is jutottunk a legfontosabb kérdéshez, hogy a Tesla végülis hogyan értékelhető: mint autógyár, vagy mint technológiai óriás. Úgy tűnik, hogy egyre inkább egy autógyártó jegyeit hordozza magán: van már konkurencia, ezért árversenyre kényszerül, így a profitmarzs csökken, és nem kizárt, hogy hosszabb távon közelíti az autógyárakra jellemző viszonylag alacsony szintet. 

A másik probléma a növekedés üteme, és különösen a típusválaszték túl lassú bővülése. A Tesla tavaly 1,8 millió autót gyártott, de a piac arra számított, hogy a felfutás nagyobb lesz,

és már a 10 milliós számot kellene közelítenie a termelésnek és értékesítésnek.

Emellett egyelőre a tömegesen eladott típusok közül még mindig csak a Model 3 és Model Y változatai kaphatók, a Cybertruck értékesítése most indul. Olcsóbb kategóriában ugyanakkor, ahol az igény többszörös lenne, és valóban 10 milliós nagyságrendben lehetne eladni, még mindig semmit nem kínálnak, így a konkurencia számára teljesen szabad a pálya.

Részvényárazás

A cég teljes piaci kapitalizációja (részvények száma szorozva az árfolyammal) közel 700 milliárd dollár, míg az autógyárak többsége 40-50 milliárd dollárt ér a piacon. A Tesla részvényenként 3 dollár körüli profitot ér el jelenleg, ezzel 70-es P/E (részvényár osztva az egy részvényre jutó nyereséggel) érték adódik. Más, nem növekvő autógyártóknál az érték 10 körüli, ha meg tud tartani valamit a Tesla a magasabb árrésből, akkor 20 körüli szám lehet indokolt hosszabb távon. 

Ez azt jelenti, hogy a cég nyereségének a jelenlegi szintről még legalább a négyszeresére kellene emelkedni, hogy a mostani ár indokolt legyen. Ehhez azonban a jelenlegi árrés mellett 7-8 millió autót kellene eladni évente, de miután látszik, hogy a profitmarzs csökkenése elkerülhetetlen, ráadásul a majdani kisebb, olcsóbb autóknál ez eleve szerényebb összeg, reálisan inkább

a 15-20 milliós eladást kellene lérni, amit korábban Elon Musk meg is célzott.

Nem látszik a cél, fogynak a remények

A probléma az, hogy a jelenlegi növekedési ütem mellett nem látszik, hogy ez mikorra valósulhat meg, és egyáltalán, megvalósulhat-e. A várható hosszú idő alatt ugyanis felélénkül a konkurencia, az elektromos autó nem olyan bonyolult termék: jóval egyszerűbb, és kevesebb alkatrészből áll, mint a belsőégésűek. A lényeg az akkumulátor, annak ára, és a vele megtehető út, nem is beszélve a töltés időtartamáról, és ebben is komoly verseny kezd kialakulni.

A Tesla részvényét most csak a hírneve tartja fenn: a fundamentumok alapján erősen túlértékelt.

Ha a cég nem húz bele, nem bővíti gyorsan a termékpalettát az olcsóbb típusok felé, akkor a korábbi célok elérhetetlnek lesznek, a részvényár pedig könnyen visszazuhanhat oda, ahol már a Tesla értéke ismét összemérhető lesz atöbbi gyártóéval.