Rengeteg a csúnya köztéri szobor - Hogy jutottunk ide?

Amikor nemrég felavatták Bostonban a neves polgárjogi harcos Martin Luther King új szobrát sokan szörnyülködve méregették, hogy ez a csúfság mégis mit akar üzenni (ITT Ön is szemügyre veheti). Bizonyos szögekből úgy tűnt az alkotás egy félresikerült kolbászt ábrázol melyet felemel egy kéz. Mintha a szobor egy szörnyű vicc lenne, amely inkább csúfot akar űzni a babtista lelkészből.

Pedig a művész magyarázata szerint az absztrakt alkotás pusztán egy híres fotónak állít emléket, amely Martin Luther Kinget és a feleségét ábrázolja.

A jelenség nem egyedi: manapság sokszor előfordul, hogy a köztéri alkotásokat a leleplezésük után csodálat helyett értetlenkedés övez. Míg a régi reneszánsz vagy a századfordulós szobrok nem szorulnak magyarázatra és általános elismerésnek örvendenek, addig a kortárs alkotásokat szemlélve a járókelők sokszor csak a szemüket meresztgetik.

A gyakran elhangzó magyarázat szerint a kortárs szobroknál nem kell feltétlenül az esztétikai szépséget keresni. Akár értékesebb is lehet ha gondolatébresztő megjelenésükkel megmozgatják az arra sétálók fantáziáját.

Papíron mindez jól hangzik. De ezzel az indokkal rengeteg szemet szúró alkotás készült el mostanság a nagyvilágban.

Vessünk csak egy pillantást az alábbi londoni szoborra, amely egy XVIII. századi feminista írónőnek Mary Wollstonecraftnak állít emléket. A szobor a feminizmus egyfajta megtestesülését akarná szimbolizálni, de nehéz szabadulni a gondolattól, hogy az alsó fele mégiscsak úgy néz ki mint egy ipari hulladék.

Mary Wollstonecraft szobra Londonban

A gyanút, hogy a szoborkészítés terén mostanában sok kókler is labdába tud rúgni az erősíti meg igazán, ha jobban megnézzük, hogy néznek ki manapság a realista szobrok. Mert hogy akár csak Michelangelo vagy Strobl Alajos korában manapság is készülnek olyan köztéri alkotások, amelyek pusztán csak létező figurákat akarnak kőbe, bronzba vagy más fémbe önteni.

A témában az egyik leghírhedtebb Emanuel Santos műve a neves focistáról Cristiano Ronaldoról. A kész mű alapján az alkotó hadilábon állt az emberi anatómival. A szemek elhelyezése láthatóan komoly küzdelmet okozott.

A paródiába illően csúnya mellszobrot a Madeira reptéren avatták fel és annyi negatív kritikát kapott, hogy a művész kénytelen volt újra nekifutni a projektnek. Az új amelyre lecserélték egyértelműen jobb lett, bár még mindig nem hasonlít túlságosan Ronaldora.

Efféle esetre volt már korábban példa. New Yorkban egy amerikai színésznőről Lucille Ballról avattak fel egy olyan rusnya, goblinszerű szobrot, amelyet végül a környéken lakók tiltakozása miatt el kellett távolítani (ITT szörnyűlködhet rajta; a színésznő akiről készült ÍGY nézett ki).  

Mondhatjuk, hogy ezek a szerencsésebb esetek, mert itt eltávolították a szörnyű szobrokat.

De sok esetben a középszerű művészek próbálkozásai csak úgy ott maradnak az utcán. Persze régen, a történelmi korokban is voltak olyan szobrok, amelyeket sok kritika ért. Nem minden reneszánsz alkotástól dobta el a kor embere a tökfödőjét ámulatában.

Jó példa erre Baccio Bandinelli 1534-ben elkészült szobra a „Hercules és Cacus”, amelyet rengeteg rossz szó ért. Egy másik korabeli szobrász Benvenuto Cellini szerint az izmok olyanok a szobron mintha „dinnyével teli zsákok” lennének. Sokan viszont inkább a statikussága miatt szidták. A szomorú hogy a Hercules és Cacus a kortárs szobrok jelentős része mellett így is valóságos mesterműnek hat.

Hercules és Cacus szobra