Startupok: A nagy exitekkel csak néhányan gazdagodnak meg

Elemzések2021. okt. 22.Dajkó Ferenc Dániel

Egyre több itthon a startup vállalkozás, közülük 50-60 fintech működik hazánkban. Már az egyetemeken is foglalkoznak vele, hogyan lehet a hallgatókat a vállalkozói lét felé terelni. A nagy exitek jelenthetnek problémát a hazai startup világban.

Mozgolódás van a hazai startup ökoszisztémában, számos téren fejlődésre van szükség, de már az egyetemek és az állam is egyre szorosabban bekapcsolódtak a startup világba, hogy segítsék a fiatalok vállalkozásait, kutatásait – hangzott a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) 59. Közgazdász Vándorgyűlésének Startup Szekcióján.

Gond van a nagy exitekkel

Startup vállalkozóként Turcsán Tamás Péter az MKT Startup Szakosztályának elnöke, maga is úgy látja, hogy elindult egy pozitív irányú változás, de vannak még komoly megoldandó feladatok. Kiemelte, hogy vállalkozóként, mikor teljesen ismeretlenül kapcsolatba került az Innovációs és Technológiai Minisztériumból Gulyás Tibor helyettes államtitkárral, nagy örömmel tapasztalta, hogy milyen nyitottak és segítőkészek a minisztériumban a startup vállalkozók irányába. Problémaként kihangsúlyozta, hogy szerinte komoly gond van a nagy exitekkel, azaz amikor egy-egy startup alapítói rendszerint komoly, egyszeri haszonért eladják a vállalkozásukat és ezzel ők ugyan meggazdagodnak, de azok, akik segítették őket, inkubálták őket, és akik dolgoztak nekik nem részesülnek ebből a haszonból. Ezen a téren szükség volna a startup kultúra változására – húzta alá. A fintech cégeket jellemzően nem egyetemisták alapítják – teszi hozzá. A nagy exitek, a nagy eladások egy idősebb korosztályhoz köthetők.

Faluvégi Balázs startupper, a szövetség elnöke; Bagó Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem Informatikai Intézetének adjunktusa; Gulyás Tibor az Információs és Technológiai Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára és Turcsán Tamás Péter az MKT Startup Szakosztályának elnöke (balról jobbra)

Kell a nyílt innováció

Az elmúlt időszakban több döntés is született kormányzati oldalon, ami tőke oldalon is megjelent a startupok számára. Született egy mentőprogram, illetve egy újfajta tőkekihelyezés is elindult a nyár végén - fogalmazott Gulyás Tibor az Információs és Technológiai Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára. A helyettes államtitkár úgy látja, hogy az ő feladatuk ezen a téren a szervezés, az organizáció.

A Covid miatti lezárások időszakát is tanulságosnak tartja. Az online térbe való áttérés is megmutatta az előttünk álló idők kihívásait – húzta alá. Látható volt, hogy egy egyszerű online platformon megszervezhető több ezer fiatal oktatása, mentorálása és csapatmunkája is. A jövővel kapcsolatban kiemelete, hogy ő egyfajta középutas megoldást lát jónak, tehát el kell fogadni a nagy felvásárlásokat, ahogy azt is, ha egy felvásárló cég külföldön tevékenykedik, a fontos az, hogy a fejlesztő tevékenység itthon maradjon, a fejlesztési központ Magyarországon legyen.

Ahhoz, hogy a hazai startup ökoszisztéma sikeres legyen humán oldalról biztosítani kell a nyílt innováció lehetőségét, tehát, hogy a fejlődéshez szükséges tudás, kutatási eszközök, egyetemi és vállalati oldalról egyaránt rendelkezésre álljanak. Ehhez az intézményekben, azaz az egyetemeken is szükség van egy technológiai transzferre. Illetve nagyon fontos, hogy álljanak rendelkezésre olyan inkubátorok, amik a startupperek fejlődését segíteni tudják – hangsúlyozta.

Fejlődnie kell a startup kultúrának

Az egyetemen úgy látják, a fiataloknak is rengeteg olyan ötlete van, amiből fel lehetne építeni egy-egy startupot -fogalmazott Bagó Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem Informatikai Intézetének adjunktusa, az MKT Startup Szakosztályának az alelnöke. Az egyetemen a támogatásuk érdekében most egy Fintech képzést indítottak és nemsokára indul a Hungarian Startup University Program is – ismertette. A fiatalok egyre többen látják a jövőjüket a vállalkozói létben – tette hozzá. A továbbiakban a hazai startup kultúra fejlődésére van nagyon nagy szükség – húzta alá. Az exitekkel, felvásárlásokkal kapcsolatban az adjunktus úgy látja, hogy a fontos az volna, hogy az eladások után az a néhány ember aki így bevételhez jutott, ezt az összeget újra befektesse.

50-60 fintech működik itthon

A Magyar Fintech Szövetségben, melynek jelenleg egy év működés után 27 tagja van, jellemzően kisebb cégek vannak – ismertette Faluvégi Balázs startupper, a szövetség elnöke. A hazai fintech cégek pontos számát nehéz meghatározni, de körülbelül 50-60 körülire tehető, így a szövetség az ágazat egy jelentős részét lefedi – tette hozzá. A szövetségen belül a legtöbb cég startup. Az elnök kiemelte, hogy a hazai fintech ökoszisztémának még komoly fejlődésre van szüksége, így üdvözli, hogy az oktatás területén is megjelent ez a szegmens. 

A Közgazdász Vándorgyűlés startup szekciója megtekinthető az alábbi videón: