Tévedés ne essék: az Iszlám Állam ma is létezik

Elemzések2019. jún 15.Dunai Péter

Ellentétben a megjelent számos politikai és médiavéleménnyel: az IS, ISIS, ISIL, Da’esh neveken is ismert Iszlám Állam nevű szélsőséges iszlámista terrorszervezet katonailag sem szűnt meg. Nem sikerült felszámolni még a Közel-Keleten sem. Tehát a második iraki háború lezárását bejelentő, elhíresült amerikai elnöki mondás ma csak erős változtatással igaz. Így valahogy: „Mission NOT accomplished”. Főként, mint ideológia, de mint számottevő katonai erő is, az Iszlám Állam ma is létezik.

Az Iszlám Állam képviselte fundamentalizmus, a pusztító totalitariánus rezsim működésének jelenlegi fő helyszíne Szíria, polgárháborúval, roppant bonyolult belső erőviszonyokkal. Ezek közvetlenül kihatnak a terrorista Iszlám Állam és szövetségesei katonai erőire, amelyeket átcsoportosítottak Szíria egyik észak-nyugati tartományába, Idlibbe.

Amelyeket nagy hiba lenne alul becsülni, hiszen a hadra fogható katonáik száma jócskán meghaladja a magyar hadseregét. Idlibben körülbelül két hadosztálynyi (mintegy 30 ezer) harci tapasztalatokkal felvértezett szélsőséges iszlámista áll fegyverben. Felszerelésük harckocsikat, páncélozott járműveket, csöves és rakétatüzérséget is magában foglal.

És a minap vették a bátorságot, tüzérséggel lőni kezdték az Idlib tartomány határán lévő nagy orosz légibázist, Hmeimimet. Az oroszok nagy, több négyzetkilométert lefogó, hatalmas légi ellencsapást mértek rájuk, valószínűleg nemcsak a rakétaütegeket, a terroristákat, hanem jelentős számú, a környékre húzódott polgári személyt is megsemmisítve.

Ismét árnyalja a képet, hogy a szélsőségesek által dominált területekre általában olyan civilek húzódnak, akik rokonszenveznek a dzsiháddal, a mindenki más ellen indított „szent háborúval”, az Iszlám Állam, az Al Kaida ideológiai alapjával. Családtagjaik gyakran az Iszlám Állam, vagy az Al Kaida valamelyik utódszervezete harcosai.

Prioritás-viták, érdekcsoport-ütközések bonyolítják a helyzetet. Egyfelől valamennyi, a Közel-Keleten intervenciós katonai erővel jelen lévő hatalom (a legnagyobbak az Egyesült Államok, Oroszország és Törökország) deklarált érdeke az Iszlám Állam, az Al-Kaida utódok, a terroristák mint hadsereggel rendelkezők likvidálása, beleértve az Iszlám Állam földrajzilag értelmezhető területét.

Másfelől mindegyik nagyhatalom igyekszik a saját pozícióit megőrízni, a többieket kiszorítani a térségből - elsősorban Szíriából.

Ennek elérésére alkalmi szövetségeket kötnek az országban és a szomszédos Irakban működő többszáz, a legkülönbözőbb politikai árnyalatú és nézeteiket-szövetségeseiket szinte naponta váltogató helyi fegyveres-politikai csoportokkal. Az oroszok első sorban a damaszkuszi kormányt támogató helyi fegyveres csoportokkal és az iráni gyökerű Hezbollahhal működnek együtt.

A Hezbollah, mint a CÁHÁL, az izraeli hadsereg honlapja meghatározza: „… a nemzetközi közösség nagy része szerint terrorista szervezet”. Az amerikaiak a damaszkuszi hatalom ellen összeállt laza, gyakorlatilag napról-napra változó összetételű-nézetű fegyveres csoportokat támogatnak, amelyek, ha pillanatnyi érdekeik úgy diktálják, vagy érdekeiket némi készpénzzel-támogatással orientálják, erősen Nyugat-, és demokráciabarát nézeteket hangoztatnak, vagy éppen az ellenkezőjéhez, a totaliter, terror-alapú iszlámizmushoz csapódnak.

Találó, objektív és tömör a wikipedia megfogalmazása. „A szíriai polgárháború egy jelenleg is folytatódó sokszereplős fegyveres konfliktus, amelyben a szereplők a Basar al-Aszad elnök vezette Ba’ath párt meghatározta Szíriai Arab Köztársaság, belföldi és külföldi szövetségesekkel, szembenálló belföldi és külföldi erőkkel, amelyek harcolnak a szíriai kormánnyal és egymással is, változó kombinációkban”.

Ugyanakkor az Iszlám Állam és a vele szövetséges Al Kaida utódmozgalmak Szíriában és Irakban is kétségkívül meggyengültek.

Számos, az Iszlám Állam oldalán harcoló helyi és külföldi szétszéledt a világban. Kihasználták a szembenálló országok, elsősorban a Nyugat velük szemben kiforratlan politikáját, amelyet a menekültek iránt érzett szolidaritás és a terrorizmustól való félelem határozott meg.

Jelentős részük Észak-Afrikába, Líbiába ment, részben, hogy harcoljon, részben, mert onnan látszott a legnagyobb esély rá, hogy egyedül, vagy családtagjaikkal együtt Európába kerüljenek.

Jó pár ezer olyan terrorista harcolt-harcol az Iszlám Állam és szövetségesei fegyveresei között, akik valamelyik nagyobb nyugati demokratikus ország (Franciaország, Németország, Nagy-Britannia) állampolgárai.

Máig roppant nagy a káosz a nyugati politikusfejekben, mit tegyenek ezekkel az állampolgáraikkal (akiknek alkotmányos joga az illető állam által nyújtott védelem), és akik nagy veszélyt jelentenek a nyugat-európai demokráciákra, az emberi civilizációra. A nemzeti érdekeket hangsúlyozó pártok keményebb fellépést, az állampolgárságuktól való megfosztást szorgalmazzák. Velük szemben a baloldali-liberális erők toleránsabb elbánást akarnak a többségükben tizen- huszonéves korukban a terroristák soraiba beállt, jelentős részben közel-keleti, észak-afrikai családi kötődéssel rendelkező állampolgáraikkal szemben.

Erre nem voltak és máig sincsenek felkészülve az európai rendvédelmi szervek, a terrorelhárítási apparátusok, amelyek sohasem tapasztalt méretű és jellegű nehézségekkel kerültek szembe.

A gyakorlati oldal: hogyan azonosítsák a menekültek soraiban érkező terroristákat? Hiszen a Közel-Keleten, Szíriában még a konszolidáltabb időkben is adták-vették az állampolgársági papírokat, a személyazonosságot.

Jelenleg jól értesült források szerint a nyugati titkosszolgálatok többszáz tisztje tartózkodik a régióban, próbál információkat szerezni a lakosságról, a helybéliekről, hogy azok alapján nagyobb biztonsággal azonosítsák az Iszlám Állam aktivistáit.

A kérdés még nem oldódott meg, hogy miként szeparálják a többséget, a harcok, a nélkülözés elől menekülőket az egyes terroristáktól, akik ugyanolyan igazoló papírokat mutattak be, mint a menedékjogra jogosultak?

Az Iszlám Állam fegyvereseinek egy része a szíriai sorozatos vereségek után Afganisztánba és részben a Dél-Kaukázusba és Közép-Ázsia nagyrészt instabil szovjet utódállamaiba húzódott vissza. Afganisztánban jelenleg is folynak a harcok.

Észak-Afganisztán jelentős részét az Iszlám Állam, vagy a vele szövetséges helyi fegyveresek ellenőrzik.

Ahol néhány éve még a magyar katonai kontingens legnagyobb komponense szolgált, Pul-i-Kumriban, Baglán tartomány székhelyén ma az Iszlám Államé és szövetségeseié a tényleges hatalom. Az Iszlám Állam ellen fellépnek az ellenzéki tálib csoportok nagy része, továbbá a kabuli központi kormány csapatai. Az afgán helyzet tovább romlik, a tálibok és más, a kabuli kormánnyal szemben álló erők az ország több mint kétharmadát ellenőrzik.

Közép-Ázsia szovjet utódállamaiban az illegálisan visszatérő Iszlám Állam katonáitól retteg a hatalom.

Tartanak tőle, hogy tovább radikalizálják a nagy szegénységben élő lakosságrészt és mivel katonai tapasztalataik vannak, és fegyvereket is tudnak szerezni Afganisztánból, megdönthetik a kormányokat és szélsőséges, saria törvényhozáson alapuló emirátusokat, vagy egységes regionális hatalmat (imarat) állítanak fel.

Hasonló félelmeik vannak a Dél-Kaukázus iszlámhitű többségű államai vezetőinek is. 2015-ben az Iszlám Állam már üzenetet küldött a dél-kaukázusi és a közép-ázsiai szélsőségeseknek, készüljenek, alakítsák meg a Kaukázusi Emirátust, illetőleg a Közép-ázsiai Emirátust.

Mivel az Orosz Föderációban többmillió közép-ázsiai dolgozik gazdasági migránsként, Moszkva rendkívüli mértékben aggódik, hogy a vendégmunkások, akik között okkal Iszlám Állam aktivistákat is sejt, fellázítják az Észak-Kaukázus, Tatárföld, Baskíria szunnita muszlimjait.

2016-tól az Iszlám Állam kiképzett csecsen, üzbég terroristákat küldött az orosz fővárosba, és Szentpétervárra, hogy megbosszulja az orosz fegyveres erők 2015-ben kezdődött aktív szíriai szerepvállalását, az iszlámistákat tűzzel-vassal irtó Aszad-rezsim támogatását.