Trianon 100 - Mikor települtek be a magyar területre a nemzetiségek?

Kakukktojás

Ha visszanézzük az elmúlt 150-200 év történelmét, azt látjuk, hogy a gyarmatbirodalmakat beleértve sok nagyobb államalakulat szűnt meg, hullott szét, és az akkorihoz képest sokkal több ország van ma Európában is, és a világban is. A legtöbb esetben birodalmak szűntek meg, meghódított népek szabadultak fel, vagy viszonylag fiatal államszövetségek bomlottak fel. Az ezeréves Magyarország azonban egy kakukktojás volt köztük. Mi lehet ennek az oka?

Nagy terület a honfoglalóknak

A honfoglaló magyarság egy földrajzilag jól körülhatárolt, nyugodtnak tűnő, a legtöbb irányból hegyek által védett területet talált magának a Kárpát-medencében, és természetes volt, hogy bő 100 évvel később itt is alapított államot. Ezer év után mégis öt nép lakta a magyaron kívül, ezért végül nem is maradhatott fenn az ország eredeti formájában. Azonban hosszú út vezetett a honfoglalástól a soknemzetiségű országig.

Kevés nép van, amelyik egy tengerparttal nem rendelkező, leginkább hegységekkel határolt zárt területen talált hazára, Európában a magyarokon kívül csak a csehek.

Igen ám, de a Kárpát-medence viszonylag nagy terület európai mértékben is, a honfoglaló magyarság becsült 200 ezres száma viszont igencsak kevés volt ahhoz, hogy ezt belakja, miközben voltak már itt lakó népek, közülük azonban csak a szlovákok maradtak meg önálló népként.

A magyarság száma azonban bővülni kezdett, ha ezt a folyamatot nem zavarja meg semmi, vélhetően megnőtt volna annyira a népesség, hogy a később érkező betelepülők már inkább beolvadjanak, minthogy önálló szigeteket képezzenek. A folyamatot azonban két drámai esemény zavarta meg: a tatárjárás, majd a török hódítás.

Népirtás 800 éve

A tatárjárás már meglehetősen régen volt, ezért ma már talán nem is tudatosul, hogy ez volt a világtörténelem egyik legbrutálisabb irtóhadjárata: a hódítók városok és falvak népességét gyilkolták le, amerre jártak, nyomukban a népesség megtizedelődött. Így volt ez Magyarországon is, ahol nem jelentett számukra akadályt a Kárpátok, a Muhi csata után pedig szabadon garázdálkodtak az országban. Ugyan csak egy évet tartózkodtak itt, de ez elég volt ahhoz, hogy az alföldi területek elnéptelenedjenek, így a hegyekben lakók aránya (leginkább a szlovákoké) növekedett.

A kiürült országba már IV. Béla király megkezdte a betelepítést: főleg Nyugat-Európából jöttek, és ekkor a németek egy részének kivételével még be is olvadtak a magyarságba, ugyanakkor a megritkult lakosságú Erdélybe ekkor indult meg a tömeges román bevándorlás, és az észak-keleti részekre is ekkortól érkeztek a ruszinok, akik ma már ukránoknak tekintik magukat.

A végső csapás

A tatárjárás után tehát már volt három különálló népünk a magyarságon kívül, és arányuk elég nagy volt a magyarsághoz képest ahhoz, hogy ne olvadjanak be. Három évszázaddal később aztán jött a következő csapás: a török hódítás. A 150 év az ország megszállt részének elnéptelenedéséhez vezetett, bár a törökök nem tizedelték a népességet, a korábbi falvak jelentős része eltűnt. Amikor Savoyai Jenő és seregei kiűzték a törököt, az ország jelentős része megint üres volt, még Pesten és Budán sem maradt lakosság a több hónapos harcok után.

A Felvidék megúszta a török uralmat, így értelemszerűen a szlovák és ukrán népesség aránya tovább növekedett a magyarsághoz képest, ugyanakkor a speciális helyzetű, török vazallusként, de meg nem szállt területként a 150 évet átvészelő Erdély is viszonylag kis veszteséggel úszta meg az időszakot, így a románság aránya is megnövekedett.

Az legüresebb déli részekre szívesen fogadtak betelepülőket, ráadásul a szerbek is menekültek országokból, mely még a török iga alatt nyögött, így létrejött a Délvidéken a jelentős számú szerb kisebbség. Németek is sokan érkeztek a kiürült országba, de ők nem egy tömbben telepedtek le, kivéve az ország nyugati szélét, a mai Burgenlandot.

Korabeli nemzetiségi térkép az 1880-as adatok alapján, Magyarország és Horvátország. Forrás: Wikipedia.org

A 18. század közepére így kialakult a soknemzetiségű ország, melyben akkor a magyarság aránya nagyjából csak 40 százalékot ért el. Ebben ugyan javulás következett be, az ország központi, magyarlakta részén beolvadtak a nemzetiségek, a tömeges Amerikába vándorlás idején, a 19. század végén, 20. század elején a nemzetiségek nagyobb számban távoztak. Trianon idejére így 54 százalék lett a magyarság aránya.

Nemzetté válás

A 19. század elejéig mindez nem is jelentett gondot, akkor azonban Európa-szerte megindult a modern nemzetek kialakulása. Ekkor kezdtek egységesedni a németek és az olaszok, ugyanakkor nemcsak nálunk volt nyelvújítás és egyben a modern írásbeliség megteremtése, valamint nemzeti jelképek (himnusz, zászló) létrehozása, hanem a még török uralom alatt álló szomszédoknál is, sőt, az állami múlttal nem rendelkező szlovákoknál és ukránoknál is.

A modern nemzetek tehát létrejöttek, erős lett a nemzettudat, így törvényszerűen az önálló haza igénye is felmerült szinte mindegyiknél. Ez először nálunk az 1848-49-es szabadságharc alatt lett látványos, amikor a szerbek és a románok fellázadtak Kossuth ellen.

Nem is véletlen, hogy aztán 1866-67-ben, miután Ausztria gyakorlatilag összeomlott a porosz vereség után, Andrássy és Deák már nem az önálló országban, hanem a duális monarchiában gondolkoztak. Látták, hogy a teljesen önálló ország már nem bírna nemzeteivel, pláne, hogy időközben Románia egységes országgá alakult, és Szerbia és már csak névleg volt török birtok, tehát két nemzetiségnek volt már anyaországa.

A tragédia

Azonban a kettős Monarchia másik felét is kezdték szétfeszíteni ezek az erők, azzal a különbséggel, hogy azok egytől egyik a Habsburg-ház hódításaiként kerültek a birodalomba. Végül a Magyarország tragédiájához vezető első világháborút is Ausztria robbantotta ki abban a reményben, hogy háborúval, hódításokkal még fenntarthatja birodalmát. Tisza István magyar miniszterelnök tudta, hogy mekkora veszélyt jelent ez, két hétig ellen is állt, de aztán belátta, hogy ha szakít Ausztriával és a németek sem támogatják, a szomszédok rögtön szétszednék a magára maradt országot.

A háború végül bukás lett, a nemzetek pedig önállóságot követeltek, nem csak nálunk, hanem a széteső osztrák részeken, a felbomló Orosz Birodalomban, és végül az összeomlott Török Birodalom romjain is.

A vesztesnek kinevezett Magyarország esetében etnikai vonalak mentén, valamennyire igazságosnak tekinthető békére esély sem volt, kivéve az osztrák és horvát határt (utóbbi eleve adott volt a Dráva, mint természetes határ). Sovány vigasz, hogy más népekkel is kitoltak: a kurdok végül a tervek ellenére nem kaptak hazát, az arab területeket pedig olyan szerencsétlenül szabdalták fel, hogy máig is állandóan háborús konfliktusok pattannak ki (Irak, Szíria).

Maradt-e hasonló ország?

Felmerül a kérdés, hogy maradt-e Európában olyan, többnemzetiségű ország, mint a régi Magyarország volt? A Trianonnal egyidőben létrejövő többnemzetiségű államalakulatok, mint Csehszlovákia, Jugoszlávia vagy a Szovjetunió (utóbbi gyakorlatilag az Orosz Birodalom örököse) végül széthullottak, pedig az első kettőt rokon népek alkották. Végül minden apró nemzet hazát akart, és meg is kapta, legalábbis kontinensünk keleti felén.

Nyugat-Európában maradt még többnemzetiségű ország, mint például a félig franciák, félig hollandok által lakott Belgium (a két nemzet nagyjából egyenlő arányban lakja), ott van még Nagy-Britannia, ahol a walesiek lényegében már beolvadtak, a skótók viszont folyamatosan a függetlenséggel kacérkodnak, noha önálló nyelvüket már rég feladták és az angolra cserélték.

Egyetlen ország van, amely igazi többnemzeti állam: Svájc. Itt három nép, a németek, franciák és olaszok mellett kisebb számban még a rétorománok rendelkeznek komoly, gyakorlatilag egyenlő jogokkal, és az ország neve sem utal egyik népre sem. Nincs tehát senki elnyomva, de amiért igazán jól érzik magukat, az talán az országot jellemző különleges jólét, amely ráadásul több évszázadra nyúlik vissza.