Trump kezéből kiesett a legnagyobb ütőkártya - Emiatt a választást is bukhatja

Elemzések2020. aug. 26.D.J.

A lejtőre került amerikai gazdaság döntheti el az őszi elnökválasztást. A demokratáknak látszólag a novemberi elnökválasztáson tálcán van kínálva a győzelem. Ám nekik még mindig van egy óriási ellenségük: még pedig saját maguk.

Mióta kilépett a politikai porondra, Donald Trump sose szűkölködött a botrányokban. Az elmúlt években alig telt el úgy hét, hogy a politikai ellenfeleit, vagy valamelyik népcsoportot ne sértette volna vérig. A várakozásokkal ellentétben a népszerűsége mégse omlott össze.

Ennek pedig az egyik fő oka az volt, hogy egész a COVID-19 megjelenéséig, az amerikai gazdaság kifejezetten szép eredményeket produkált. Trump elmondhatta, hogy a munkanélküliség az ő kormányzása alatt évtizedes mélypontra esett, miközben a GDP stabilan nőtt.

Még az év elején, amikor az amerikaiakat arról kérdezték, hogy ellenzik-e az elnök gazdaságpolitikáját, akkor az országos felmérések átlaga alapján csak 38 százalék válaszolt igennel. Ebben a témában a többség mellette volt. Már pedig a tengerentúlon úgy tartják, hogy ha a gazdaság jó bőrben van, akkor a regnáló elnököt, ha újra ringbe szállhat, valószínűleg újra is fogják választani.

Trump épp ezért remek esélyekkel várhatta a novemberi választásokat.

Ám aztán jött a koronavírus, ami kifordította a sarkából a világot. Pár hónap alatt öt évnyi gazdasági növekedés tűnt el. Április és június között 32,9 százalékkal esett vissza az amerikai GDP.

A gazdasági szakértők azonban úgy tartják, hogy mindez lehetett volna rosszabb is. Az elemzők díjazták, hogy a nyáron a visszarendeződés erősebb volt a vártnál.

A munkanélküliségi ráta az áprilisi 14,7 százalékról júliusra már vissza is esett 10,2 százalékra.

A bizakodók táborát erősíti James Bullard, a st. louis-i Fed elnöke is, aki szerint az Egyesült Államok az idei évet megúszhatja egy 4 százalékos zsugorodással.

Mindez azonban az átlagembereket nem nyugtatja meg. A mostani helyzetben Trump szokásos megosztó nyilatkozatai csak olajat öntenek a tűzre. Mint például az a felvetése, mely szerint a járvány miatt el kéne halasztani a választást. Mostanság egyre kevesebben bíznak abban, hogy az elnök a kezében tartja a gyeplőt. Mióta a járvány pusztít, az amerikai gazdaságpolitika elismertsége folyamatosan romlik a lakosság körében. A Fortune magazin felmérése alapján a független szavazóknak csak a 36 százaléka gondolja úgy, hogy a két elnökjelölt közül Trump az, aki jobban össze tudná kapni a gazdaságot.

Nem csitulnak a tüntetések

A mostani válság alatt az egyik legnagyobb csapás az USA-ban is a szállodaipart érte. A hotelek kihasználtsága augusztusban is csupán 50 százalékos volt.

Az étteremtulajdonosok is csak nagy nehezen tudnak talpra állni: az előfoglalások a tavalyi szint 60 százalékán állnak.

Mint mindenhol a világon a légi közlekedés közben itt is óriási gödörbe került: az utasok száma a 2019-es szintnek csak a 20-30 százalékát éri el. Az egymást érő vállalati csődök és leépítések viszont nem mindenkit érintenek egyformán. A munkanélküliség például a fehérek körében 9, míg a fekete lakosság körében több mint 14 százalékon áll. Ez Amerikában csak tovább fűti az országot behálózó rasszizmus ellenes tüntetéseket. Három hónapja már, hogy a demonstrációk elindultak: ez alatt az idő alatt Portlandben, Oregon állam legnépesebb metropoliszában mindennapossá váltak a randalírozások.

Az utóbbi napokban pedig más városokban, így Denverben is volt rá példa hogy a tüntetések erőszakba torkolltak.

Mindez az elnökre nem vet jó fényt.

A demokratáknak látszólag a novemberi elnökválasztáson tálcán van kínálva a győzelem. Ám nekik még mindig van egy óriási ellenségük: még pedig saját maguk.

Az elnökjelöltjükre Joe Bidenre jellemző, hogy a népszerűsége egészen meglódult, amikor elkezdték megritkítani a közszerepléseit. Biden afféle ketyegő bomba. Mindig megvan az esély rá, hogy egy váratlan, goromba megjegyzéssel elidegeníti magától a szavazóit. Májusban például egy afro-amerikai rádiós műsorvezetőnek azt mondta: ha nem tudja eldönteni, hogy őt vagy Trumpot támogassa akkor nem is igazán fekete.

Neki a mostani válság mondhatni kapóra jött. Mielőtt a COVID-19 elkezdte leteríteni az amerikai gazdaságot, a sajtó épp a szexuális botrányától volt hangos. A korábbi asszisztenséről Tara Reade-ről, akit Biden állítólag 1993-ban erőszakolt meg, szinte semmit nem hallani a járvány óta.  

A demokrata jelölt most jól áll, a Financial Times-ban közölt legfrissebb felmérések szerint 8-8,5 százalékponttal vezet. Az utóbbi időben egyedül a CNN felmérése jelezte Trump erősödését.

Az összes többi országos felmérés alapján Biden magabiztosan vezet az elnöki posztért folyó versenyben. Nagyon úgy néz ki, hogy ha csak Biden nem fog nagyot hibázni a következő hónapokban, akkor a gazdasági recesszió miatt Trumpot ősszel le fogják váltani.

Bár azt se feledjük, hogy az előző elnökválasztáson sem fogadott volna senki Trump győzelmére.