Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Trump kijátszhatja a technológiai óriásokat?

Elemzések2021. ápr. 6.D.J.

A Twitternek és a Facebooknak adna konkurenciát Trump egy saját közösségi oldallal. Ám egy új online platform a jelenlegi körülmények között, aligha tud igazán komoly tényezővé válni.

A volt amerikai elnök jelenleg nincs egyszerű helyzetben. Mivel a nagy közösségi oldalakról kivétel nélkül kitiltották, nehezen tudja hallatni a hangját. Míg a Twitteren régen a 88 millió követőjének közvetlenül tudott üzenni, addig most rá van szorulva a média jóindulatára. A nyilatkozatai csak akkor jutnak el a választokhoz, ha a sajtó foglalkozik a közleményeivel.

Pedig Trump továbbra is fontos politikai szereplő akar maradni. Ezért egyre több hír szól arról, hogy saját közösségi oldalt fog indítani. A tanácsadója Jason Miller szerint két-három hónapot kell még várni, mire el fogja indítani az online platformját.

Miller a nyilatkozatai alapján roppant lelkes. Szerinte az új oldal, teljesen át fogja szabni a közösségi szájtok világát. A felhasználók száma pedig több tízmillióra fog rúgni.

Egy új közösségi oldalt elindítani egyébként nem túl ördöngös vállalkozás. A Facebook korai verziója például két hét alatt elkészült. A probléma ott lesz, amikor az új szájtot fel akarják majd futtatni.

Hogy lássuk milyen problémák merülhetnek majd fel az indulás után érdemes közelebbről is megnézni, hogy hol tartanak most azok a közösségi oldalak, amelyeket a konzervatív szavazók, vagyis Trump hívei a leginkább kedvelnek.

Közülük az egyik legismertebb a Parler. Itt az üzemeltetést végző cég igazgatóságban Trump egyik támogatója Mark Meckler is ott ül. Meckler annak idején főleg azzal vált ismertté, hogy létrehozta a Tea Party Patriots nevű politikai szervezetet, amely igyekezett az eddigieknél is jobbra tolni a Republikánus Pártot. A Parler, amely afféle republikánus Twitterként üzemel, már három éve működik, de csak tavaly ősszel került be az amerikai köztudatba.

Amikor a Twitter elkezdte helyreigazítani Trump bejegyzéseit, a Parler megvádolta az oldalt, hogy nem tartják tiszteletben a szólásszabadságot.

A kampány jól sikerült: rengeteg konzervatív átvonult a Parlerre. Csakhogy az oldalnak hamar kiütköztek a gyerekbetegségei. A szájt gyakran összeomlott a terhelés miatt. Ráadásul azután, hogy Trump hívei januárban megrohamozták a Capitoliumot, Trump mellett a Parler is közellenséggé vált a tech óriások szemében. Először az Apple és a Google is kivette a Parler alkalmazását az online boltjából, majd az Amazon megtagadta tőlük a felhőalapú szolgáltatását,

aminek az lett az eredménye, hogy több mint egy hónapig teljesen le kellett kapcsolni az oldalt.

Azóta találtak más szervereket és a Parler visszatért, viszont a legnépszerűbb mobil alkalmazás-boltokban még mindig tiltólistán vannak.

Ezzel a problémával pedig lehet hogy Trump közösségi oldala is szembe kell majd nézzen.

Az alternatív közösségi szájtok sorában érdemes megemlíteni a Rumble-t is. A videómegosztó-szájt hasonló a Youtube-hoz, épp csak az amerikai konzervatív körökön kívül alig ismeri valaki. Már nyolc éve működnek, de igazán tavaly kaptak erőre, miután néhány jobboldali videós bejelentette, hogy a Youtube súlyosan cenzúrázza a tartalmaikat, ezért inkább ide vonulnak át.

Ám a tech óriásoknak nehéz konkurenciát adni.

Jó példa erre az alternatív Facebook-ként működő MeWe vagy a Gab is. Ez utóbbi az összeesküvés-elméletek rajongói között különösen népszerű. Ami közös bennük, hogy pár milliós tábornál többet nem tudnak összehozni. Közülük a legsikeresebb a Parler 15 millió felhasználóval bírt januárban, ami ugyan szép teljesítmény, de nagyon messze van a Twitter 330 milliós táborától.

Egy olyan felületen, ahol mindenki nagyrészt ugyanabban hisz hamar elkergetik a másképp gondolkodókat. Ez a Parlerre különösen jellemző. Emiatt viszont a felhasználói kör nem tud igazán óriásira duzzadni.

A nagy szájtok előnye, hogy a népszerűségüknek hála a felületeiken a bizonytalan szavazókat vagy épp a politikai ellenfeleket is meg tudják szólítani a politikusok.

Ha Trump létrehoz egy saját közösségi platformot és hosszútávon is hajlandó lesz rá áldozni, hogy biztonságosan és megbízhatóan működjön a szájt, akkor is ott lesz a probléma, hogy a felhasználók minden bizonnyal szinte csak a híveiből fognak kikerülni.

A mostani helyzethez képest persze Trumpnak ez fejlődés lesz, mivel most egyáltalán nem tudja közvetlenül tartani a kapcsolatot a szavazóival.

Viszont a Twittert egy új platform aligha helyettesítheti.

Sokakat elrettenthet az is, ha Trump oldalára többnyire olyanok fognak regisztrálni, akiket főleg és elsősorban a politika érdekel. Ugyanis a friss kimutatások szerint az amerikaiaknak kezd elegük lenni abból, hogy az interneten rengeteg politikai tartalomba botlanak. A Pew Research Center kutatása szerint a republikánus szavazóknak a 63 százaléka vágyik több politikamentességre.

Eric Wilson, digitális stratégiai szakember a napokban úgy fogalmazott: jó pár múltbeli és jelenkori példa megvizsgálása után az derült ki, hogy nincs igazán komoly igény olyan közösségi oldalra, amely kifejezetten a politikára koncentrál.