Tudta, hogy a magyaroknak nyugat-európai rabszolgáik is voltak?
ElemzésekA kalandozások során a magyarok szolgákat is hoztak a Kárpát-medencébe.
Amikor a kalandozó magyarok a honfoglalás után feldúlták Európát, a hadjáratokról nem üres kézzel tértek vissza.
Rengeteg nemesfémet zsákmányoltak. A Kárpát-medencébe még alsó hangon is úgy 15 tonna ezüstöt hoztak be az elődeink, de a tényleges szám ennek akár a sokszorosa is lehet.
Ám az értékes tárgyak mellett a zsákmány fontos részét képezték a rabszolgák is.
A magyarok a rabszolgaság intézményét már a honfoglalás előtt is ismerhették. Van arab forrás, amely arról számol be, hogy az őseink néha úgy jutottak luxusárukhoz - így például színes gyapjúszönyeghez -, hogy a Krím-félszigeti Kercs városában szlávokat adtak el a bizánci rabszolga-kereskedőknek.
A nyugat-európai hadjáratokon is voltak, akiket foglyul ejtettek.
De nem minden szolgán adtak túl. Néhányukat személyes szolgálatra köteleztek. Az ő feladatuk volt például a barmok legeltetése, a lovak gondozása vagy a földek megmunkálása. Viszont fontos kiemelni, hogy nem rájuk épült a gazdaság.
Ráadásul egy német krónikás, Prümi Regino szerint volt, hogy a szolgákat a magyarok még a fegyverforgatásra is kiokították.
Legalábbis a sorai szerint akár csak a szabad embereket, őket is „nagy gonddal tanítják lovaglásra és nyilazásra”.
A rabszolgáknak rendszerint az utódai is rabszolgák lettek. Hogy nekik pontosan milyen helyük volt a társadalomban a kereszténység felvétele után, azt István király törvényei segítenek megvilágítani.
A saját urukat a törvény előtt nem vádolhatták meg, a szabadokkal nem házasodhattak, a későbbiekben pedig egy-egy birtoknak épp úgy a részei voltak, mint mondjuk egy erdő vagy egy halastó.
István arról is rendelkezett, hogy ha valaki felszabadítja a rabszolgáit, akkor azt tiszteletben kell tartani.
Mint megszabta: "halála után azokat, irigységtől vezéreltetve, senki szolgaságba visszavetni ne merészelje".
A felszabadításra tanúk előtt került sor, viszont idővel egyre többször előfordult, hogy a rabszolga névleg hiába léphetett feljebb a társadalmi ranglétrán, ez valójában nem járt tényleges szabadsággal, mivel az egyháznak adományozták.
Gyakori volt, hogy a nemesek a saját lelki üdvösségük miatt emeltek ki embereket a szolgasorból. Viszont a törvények igyekeztek elején venni annak, hogy a szabadok kedvet kapjanak mások rabszolgáinak a felszabadításához.
Aki erre vetemedett annak tinókkal kellett fizetnie mind a királynak mind a szolga eredeti gazdájának.
A rabszolgák volt, hogy maguktól kereket oldottak. A szökések olyan sűrűn előfordultak, hogy külön törvény rendelkezett arról, hogy amikor a rabszolgáját valaki a követével keresteti, akkor a követet nem szabad bántani.
A XI. századtól egyre sűrűbben előfordul, hogy a bűntető törvények miatt az elítéltekből is szolgák lettek.
István a jelek szerint igyekezett elején venni annak, hogy a rabszolgák száma túlságosan nagy legyen. Ugyanis azt is megszabta, hogy
az ispánok vagy katonák közül senki se merészeljen szabad személyt szolgaságba hajtani.
Ebben az időben, vagyis a XI. században a magyarok egyébként még ín-nek nevezték a rabszolgákat. Innen származik az ínség szavunk is. A szláv eredetű szolga nálunk csak később terjedt el.
Az Árpád-kor elején a jelentősebb rabszolgapiacok a térségben Prágában és Konstantinápolyban működtek – hívja fel rá a figyelmet a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent "Honfoglalás és államalapítás" című könyv.
