Prostitúció a középkori Magyarországon – Az örömlányok elképesztő körülmények között éltek

A magyarság nem sokkal azután ismerkedhetett meg a prostitúció fogalmával, hogy az országban gyökeret vert a kereszténység. Nincs konkrét dátumunk arra, hogy nálunk mikor adták bérbe először a testüket az emberek, de az biztos, hogy amikor a XI. század végén a keresztes hadak átvonultak az országon még némi megbotránkozást okozott, hogy a katonákkal szajhák is utaztak.

Sejthető, hogy a sereggel érkező prostituáltak egy része nem is ment tovább, hanem inkább Magyarországon eresztett gyökeret.

Egyébként is főleg falun jellemző volt, hogy az örömlányok nem a helyi lakosság közül, hanem betelepült idegenek soraiból kerültek ki. Emiatt amikor a rácok a késő-középkorban nagy számban költöztek Magyarországra a prostituáltak száma is megugorhatott.

Többnyire az emberek nem önszántukból választották az ősi szakmát, hanem belekényszerültek.

Bár a Budai Jogkönyv elrendelte, hogy azt az anyát, aki prostituáltnak adja a lányát a Dunába kell vetni, azok a nők, akik világéletükben ezzel foglalkoztak, a lányaikat sokszor nem igen tudták más úton elindítani, így jobb híján a gyerekeikből is örömlány lett.

Jó pár közülük a társadalom legszélén tengődött: úgy kellett elviseljék sokszor a rendszeres erőszakot, hogy közben állandó megvetéssel szembesültek.

A testüket olykor fogadókban, vendégházakban vagy kiadott házakban árulták, de a hatalom volt hogy azokra is lesújtott, akik tetőt tettek a fejük felé.

A Budai Zsinat, amely 1279-ben ült össze, kifejezetten elrendelte, hogy, aki segíti a prostitúciót az nem mehet templomba egész addig míg az örömlányokat ki nem dobta a birtokaikról.

Jóval megértőbbek a XV. századi Budai Jogkönyv sorai, amelyek azt írják:

a szabad lányok szegény megnyomorodott, kétségbeesett népség épp ezért erőszaktól, igazságtalanságtól meg kell védelmezni őket.

Ennek megfelelően, aki megerőszakolt egy örömlányt az Budán pont akkora büntetést kapott, mint aki egy apácát vagy egy szüzet becstelenített meg. A bűnöst - ha a tette egyértelműen bizonyítható volt - lefejezték. Vagyis a kéjhölgyek megválogathatták a vendégeiket. De a jog valószínűleg csak akkor védte őket, ha prostituáltként már korábban bekerültek a városi nyilvántartásba.

Mint látható a késő-középkor városai Magyarországon már jóval megengedőbbek voltak az ősi mesterséggel szemben.

Ezt mutatja az is, hogy Pozsonyban 1434-ben megalakult az első bordély, amely a város tulajdonában volt. Hivatalosan a neve az „asszonyok háza” volt.

A feljegyzések szerint a lányok külön szobát kaptak, volt társalgó helyiség is, komoly gondot fordítottak a tisztálkodásra, a nagy kereslet miatt pedig idővel hét szobával ki kellett egészíteni az épületet. Húsvét előtt nem fogadtak vendégeket: ilyenkor bűnbánatot tartottak.

A pozsonyi bordélyt hamarosan újabbak követték: hamarosan Eperjesen, Nagyszebenen és Budán is nyílt hasonló intézmény.

A bordélyok megjelenésével elindult a prostituáltak osztályosodása. Az utcai prostituáltak jelentős része továbbra is nyomorult körülmények között tengette az életét, miközben a bordélyban dolgozók valamivel kiváltságosabb életet élhettek - állapítja meg a néhai antropológus Józsa László műve a „Szex a középkori Magyarországon”.