Az iszlamisták brutális népirtásának máig érezni a következményeit - tömegek kényszerültek táborokba

A jezidik az egyik legősibb vallási-etnikai közösség a Közel-Keleten, akiknek létezéséről a nemzetközi közvélemény nem is nagyon tudott egészen 2014-ig.

A mintegy egy milliós közösség túlnyomó többsége Irak északi részén a szíriai határhoz közel eső Szindzsár régióban él. Mára jelentős diaszpóra közösségek alakultak ki Europában is az USA-ban is, csak Németországban mintegy 200 ezren élnek.

Vallásuk több más hitvilág elemeit olvasztja magába, többek között az iszlámot és kereszténységet, ez pedig eléggé sajátossá, vagy inkább üldözötté teszi a helyzetüket a muszlim többségű Közel-Keleten.

Az elmúlt évszázadokban néhány rövid, erőszakos hullámtól eltekintve viszonylag békében tudtak élni a többség muszlim társadalommal, ezért volt sokkoló az Iszlám Állam támadása.  

Az ISIS fegyvereseinek Moszul 2014 júniusi váratlan elfoglalása az egész világban megütközést váltott ki. A terroristák a nyár során Bagdad felé indultak meg, de ott megállították őket az iraki kormányerők és nemzetközi beavatkozás.

A harcok pillatnatnyi szünetében, 2014 augusztus 3-án rohanták le a szíriai határ felé fekvő a Szindzsár régiót, az azonos nevű városával és a környező falvakkal együtt.

Ellenállásba nem igen ütköztek, mert ahogyan a terror szervezet tagjai előre nyomultak, a területet védő kurd pesmerga erők visszahúzódtak állásaikból, ezáltal szinte teljesen védtelenül hagyva az ott élő jezidi lakosságokt.

Aki tudott a szomszédos Szindzsár hegy magaslataira menekültek, bízva annak nehéz megközelíthetőségében, azonban menedék és biztonság helyett sokan ott vesztették életüket, miután a támadók lezárták az útvonalakat és bekerítették a menekülőket elvágva őket minden lehetséges utánpótlási és menekülési lehetőségtől.

A Szindzsár-hegyen elhunytak túlnyomórészt csecsemők, kisgyermekek és idősek voltak, akiknek víz és étel nélkül a tűző nap alatt kevés esélyük volt a túlélésre.

A kevesek, akik voltak annyira szerencsések, hogy közel éltek a Kurdisztáni Autonóm Régió határához, másnéven Iraki Kurdisztánhoz, azok ott leltek óvóhelyre maguknak.

Mások a falvakban veszélyt nem várva, vagy menekülés közben estek fogságba. Ezek után, amiket az ISIS katonák tettek a fogságba esett emberekkel minden értelmezés szerint háborús és emberiség elleni bűncselekményeknek számítanak.

A felnőtt, esetleg harcképes férfiakat kivégezték és jelöletlen tömegsírokba temették. Több ezer ember holttestét a mai napig nem találták még meg.

Az anyákat elválasztották gyermekeiktől, a fiúkat és lányokat külön zárták egymástól. A nőket és lányokat, egészen kis gyermekeket is rendszeresen megerőszakolták, „kiházasították”, és kényszerítették őket a hitük megtagadására és az iszlám felvételére. Aki nem engedelmeskedett arra kivégzés várt. A fiatalabb fiúkat az terroristák átképző táborok küldték, hogy ISIS katonákká neveljék őket.

A jezidiek túlélők legszörnyűbb megpróbáltatásai 2015-ben értek véget, amikor az Egyesült Államok támogatásával a kurd erők felszabadították Szindzsár területét, 2017-re pedig egész Irakot megtisztították a terroristáktól.

A felszabadítás nem hozott azonnali megbékélést azoknak, akiknek át kellett élniük mindazokat, amelyek azalatt a három év alatt ezrek és ezrek megtapasztaltak.

Csak a Szindzsár elleni támadás első néhány napjában több, mint tíz ezren vesztették életüket vagy kerültek fogságba. Körülbelül 6000 nőt és gyermeket raboltak el, ebből majdnem a fele az áldozatoknak még mindig eltűnt személyként van nyilvántartva.

Nem is lehet bizonyosan tudni, hogy egy tömegsírban fekszenek-e valahol a semmi közepén vagy pedig valamelyik szomszédos országban élnek rabszolgaként.

A túlélők helyzete az elmúlt tív évben alig javult valamit. A terrorszervezet lerombolta a régió amúgy is elmaradott infrastuktáját, a terroristák kiüzése után pedig a különböző milíciák kezdtek vetélkedni a romhalmazért.

Mivel a Sindzsár az Szíriába vezető kevés főútak egyikén fekszik ezért az iraki kormány, a siíta milíciák, az iraki kurd peshmergák és a szíriai kurdok is ellenőrizni akarják a területet.

Egyedül a visszatérni vágyó civilek szempontjai szorultak háttérbe, akiknek a többsége, mintegy 200.000 ember menekült táborokban éli az életét, többnyire az ENSZ és a segélyszervezetet támogatásának köszönhetően.

A térség újjáépítési rendkívül lassan hangzik, az iraki kormány  maga is belső problémákkal küzd, a jezidiek visszatérését nem bátorítja a milíciák jelenléte, és hogy alkalmanként fegyveres összecsapásokara is sor kerül közöttük.

A menekült táborok többségében Iraki Kurdisztán területén vannak, ahol többségében sátortáborokban élnek a jezidiek.

Ugyanakkor a kurd hatóságok és a helyi keresztény közösségek is igyekeztek segíteni. Amikor 2024 tavaszán a térségben jártam a Károli Gáspár Református Egyetem szervezésében, az egyik településen volt lehetőségünk az helyi keresztény vezetőkkel és NGO-k képviselőivel beszélgetni, akik elmesélték, hogy a helyi plébánia az egyébként keresztény falu megüredesedett házaiban biztosít lakhelyet oda érkezett jezidi menekülteknek. 

A jezidiek számára a 2014-ben átélt népírtásnak mai napig ható következményei vannak.

Ahhoz, hogy valaki jezidi legyen annak kell születnie, a vallást nem lehet felvenni, és nem lehet beházasodással sem azzá válni. A terroristák által elkövetett nemi erőszak miatt több száz gyerek született, akiket a közösség kizár magából. Ráadásul legtöbb esetben ezeket az anyákat kiveti magából a társadalom és gyakran kénytelenek választani családjuk és régi életük vagy a gyermekük között.

A másik aktuális nehézség, hogy az iraki kormány a menekülttáborokat 2024. július 30-i határidővel bezárta. A távozóknak a kormány fizetést és munkalehetőséget ajánlott, ám kérdéses, hogy ez miként fog megvalósulni  a gyakorlatban, amikor több ezer ház még romokban hever és Irakban óriási a munkanélküliség.

A jezidiekre a népírtást követően jelentős nemzetközi figyelem hárult. Segélyszervezetek százai igyekeztek a térségbe, hogy valamilyen módon enyhítsék a ő problémáikat is. Ebben az erőfeszítésben Magyarország is részt vett és támogatást nyújtott az áldozatoknak, legyen az egészégügyi segély, segítség a traumák feldolgozásában, munkahely teremtés vagy lakhatás biztosítása nőknek és gyermekeknek.

A humanitárius segély nyújtásában Magyarországot a Hungary Helps és a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet képviseli.

Ennek a két segélyszervezetnek köszönhetően van most egy orvosi klinika Segy településen, a khankei menekülttáborban pedig egy pékség működik, amely munkalehetőséget és oktatást is biztosít kifejezetten a női menekültek számára.

A szerző a Károli Gáspár Református Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakos hallgatója.