Új játszmát játszik Törökország – Energiamezőkre épülő hatalmi hálózat

Ankara energiapolitikája egyre inkább túlmutat az ellátásbiztonság kérdésén. Mára a szénhidrogén-feltárás és kitermelés a török külpolitika olyan integrált eszközévé vált, amely egyszerre szolgál gazdasági, geopolitikai és biztonságpolitikai célokat.

Befolyás építése Afrika szarvában

Törökország ebben a modellben tartós jelenlétet épít ki olyan térségekben, ahol a konkurenciáktól távol valósíthatja meg elképzeléseit. Az energetikai projektek mellé gyakran katonai jelenlét és politikai támogatás is társul, amelyek együttesen hosszú távú függőségi viszonyt hoznak létre.

A török fél számára kardinális kérdés a szomáliai befolyás kiterjesztése. Az afrikai ország feltáratlan olaj- és gázmezői jelentős potenciállal bírnak, emellett Ankara infrastruktúra-, kikötő- és más építőipari beruházásokat tud itt végrehajtani. A geopolitikai befolyásszerzés sem elhanyagolható, ugyanis Mogadishu a Közel-Kelet és Afrika afféle határterületének is tekinthető, amely határos az Ádeni-öböllel, és elhelyezkedése miatt kulcsfontosságú a Vörös-tenger–Indiai-óceán tengeri útvonalon (globális kereskedelem, energia stb.).

Török szempontból a Szomáliával létesített kapcsolat valószínűsíthetően azon az elven alapul, hogy egy korlátozott állami kapacitással bíró afrikai államban megbízható partnerként tud fellépni. Ezáltal jelentős haszonra és kiváltságokra tehet szert, amiért cserébe hozzájárul Mogadishu felzárkózásához. Emellett a jelek szerint Ankara határozottan elmélyíti a biztonsági partnerséget Mogadishuval. Február elején F-16-os vadászgépeket telepített Szomáliába, hogy megerősítse a helyi hadsereg felkelők elleni műveleteit. Erre egy olyan időszakban került sor, amikor a feszültség fokozódott azután, hogy Izrael 2025 végén elismerte Szomáliföld függetlenségét, amit Ankara illegitimnek és destabilizálónak minősített.

Lépések keletre és nyugatra

Szomália korántsem számít kivételnek, hanem inkább mintapélda Ankara szélesebb külpolitikai stratégiájában. Törökország több kontinensen katonai, energetikai és gazdasági kapcsolatokat tart fenn. Például a hivatalos források szerint idén Pakisztán tengeri övezeteiben is szeizmikus vizsgálatokat végeznek majd. A török–pakisztáni kapcsolatok hosszú múltra tekintenek vissza. Ankara a különböző kérdésekben és konfliktusokban már régóta következetesen kiáll Iszlámábád mellett. Ez a viszony sokkal inkább elvi–ideológiai síkon szerveződik, amely feltehetően érinti a török fegyverexportot és a kiképzésben nyújtott támogatást Pakisztán számára. Ez utóbbi ország számára fontos a török támogatás, amely némileg ellensúlyozza India regionális súlyát, és egy alternatív geopolitikai blokkot képez a Nyugattal szemben.

Míg Pakisztán esetében az ideológiai és politikai dimenzió dominál, addig más térségekben Ankara sokkal direktebb módon kapcsolja össze az energiát és a katonai jelenlétet. Törökország Líbiában egy tengeri és egy szárazföldi mező kutatási jogait szerezte meg az elmúlt hetekben lezajlott engedélyezési forduló során. Ezeket a projekteket a spanyol Repsol energiacéggel partnerségben fogják megvalósítani, Ankara mindkét mezőben 40 százalékos részesedéssel rendelkezik. Törökország már régóta építgeti a befolyását Líbiában, az ottani polgárháborúban több alkalommal is aktív szerepet vállalt. 2019-ben tengeri határmegállapodást kötött az észak-afrikai arab országgal, amely lehetővé teszi számára, hogy közös szénhidrogén-kutatásokat és fúrásokat végezzen a kijelölt területeken, ami fokozott feszültséget eredményezett Görögországgal, Ciprussal és Egyiptommal szemben.

1. táblázat. Országok, amelyekben a leginkább aktív a török külpolitika

Önálló geopolitikai pólus a cél

A török külpolitikai aktivitás kiterjedtsége akkor érthető meg igazán, ha más nagyhatalmak terjeszkedési modelljeivel vetjük azt össze. Ha a török befolyásépítést összehasonlítjuk a kínai és orosz terjeszkedéssel, akkor hasonlóságokat, de jelentős különbségeket is felfedezhetünk. Mindhárom országot tekintve azonos, hogy tevékenységüket a Nyugattól függetlenül végzik, egy alternatív világrend létrehozásának narratívájával. A célországok többségében az állami befolyás korlátozott, ennél fogva jóval kisebb ellenállásra lehet számítani. Ezenfelül megfigyelhető, hogy stratégiájukban összekapcsolják a gazdaságot és a biztonságot, és hosszú távú jelenlétet igyekeznek kiépíteni.

Ha a különbségeket állítjuk középpontba, akkor kiderül, hogy a török megközelítés sok esetben aktív harctéri beavatkozást is magában foglal (Szíria, Észak-Irak, Líbia, Hegyi-Karabah), ami például a kínai külpolitikára korántsem jellemző. A török modellt még az ideológiai és identitásalapú politika is jellemzi, amelyben az iszlámnak és a „testvérnemzetek” elképzelésnek van döntő szerepe. Továbbá a drón- és hadiipari exportot, mint fő eszközt használják fel.

A török külpolitika mára túlmutat az általános gazdasági racionalitáson, és geopolitikai, energetikai, valamint katonai célokkal is összefonódik. Az energiafeltárás egy konkrét példa arra, hogy azt miképpen tudja befolyásszerzési eszközként felhasználni olyan országokban, ahol a nyugati jelenlét korlátozott. Ez a stratégia sok esetben nagyon látványos eredményeket produkál, de hosszú távon növelheti a regionális feszültségeket és a konfliktusokat. Ettől függetlenül Ankara nem pusztán energia-nagyhatalommá, hanem önálló geopolitikai pólussá kíván válni a formálódó világrendben.

A szerző Közel-Kelet-szakértő és arabista