Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A fiatalok nem isznak bort - Mit lehet tenni?

Hírek2023. aug. 10.Növekedés.hu

Közel 150 hazai borász csatlakozott a Magyar Bormarketing Ügynökség által elindított, elsősorban az Y és Z-generációt megcélzó nyári kampányhoz. A kezdeményezés kiemelt célja, hogy lebontsa a fiatalokban élő előítéleteket a borral kapcsolatban, megmutassa annak friss és innovatív arcát, egyben felhívja a figyelmet a felelős borfogyasztásra is.

Magyarországon az alkoholos termékeken belül a bor 23 százalékos részesedéssel csak a harmadik a piacon a sör (40 százalék) és a tömény italok (30 százalék) mögött. Kutatások szerint a fiatalok és életkezdők számára a bor gyakran „érthetetlennek” tűnik, emiatt pedig kevésbé érdeklődnek a borkultúra és a borok iránt.„A Z-generáció viszonya teljesen más a borhoz, mint az X- vagy az Y-generációé. Más életkorban, más kontextusban, más attitűddel találkoznak a borral. A borfogyasztók átlagéletkorát tekintve a fiatalítás elengedhetetlen” – mondta Rókusfalvy Pál nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos.
Az emberiség évezredek óta készít szőlőből bort, mintegy 150 évvel ezelőttig nem is készített mást, mint természetes bort. Az azóta eltelt másfél században a technológia, az ipari méretek sokat segítettek a borok minőségének javulásában, a bor elérhetővé tételében. Ugyanakkor az organikus borok előretörése és az alacsonyabb alkoholtartalom az elmúlt évek két legfontosabb trendje.
A fiatal fogyasztók a friss, üde, illatos, könnyen fogyasztható borokat kezdték az előtérbe helyezni, mindamellett, hogy egyre fontosabbá válik számukra a fenntarthatóság kérdése is. Ez a trend azonban nem merül ki a vegyszermentes szőlőtőkékben és a természetes eljárásokban. A fiatal fogyasztók környezetvédelmi okokból keresik a kevesebbet utaztatott, vagy környezetbarát módon csomagolt borokat.
A könnyed és környezetbarát borok mellett a buborékos termékek is egyre nagyobb szerepet kapnak az európai piacon. A champagne, a prosecco, a cava népszerűbb, mint valaha. Európa mintegy 80 százalékos részesedéssel dominálja ezt a piacot, ahol Magyarország a világ 10-11. legnagyobb termelője jelenleg.
A hazai hagyományok messzire nyúlnak vissza ezen a téren, így a magyar borászat számára óriási lehetőséget jelent a piaci trendek alakulása, a „buborékos világ” megismertetése a fiatalabb generációkkal.
A Z-generáció tagjai az alkoholmentes vagy részlegesen alkoholmentes italokat részesítik előnyben. Ők a testesebb borok helyett a buborékokat, a frissítő, könnyed, gyümölcsös, reduktív tételeket preferálják. A gyümölcsök és egyéb ízek izgalmas összetevők  hozzáadása a borhoz, pezsgőhöz (például őszibarackos chardonnay, málnás rozé, kiwis sauvignon blanc) újra kezd divatba jönni, visszaköszönve a borkoktélok régi koráhozinnovatív termékekkel megújítva a szortimentet  – amelyek közül sokat eredetileg is Európában találtak fel.
A Magyar Bormarketing Ügynökség nyári kampányának főszereplői éppen ezért a buborékos borok, a pezsgők, a habzóborok és a fröccsök, valamint a bor-és pezsgőkoktélok, amelyek (újra)felfedezésére és felelősségteljes fogyasztására hívják fel a figyelmet. A pezsgő kategóriában például az elmúlt években tapasztalt, gyorsuló növekedés, elsősorban a 45 év alatti, városi jómódú fogyasztók körében figyelhető meg.
„A kampány kezdetétől kiemelt célunk volt, hogy bevonjuk a hazai bortársadalmat a tervezésbe és a megvalósításba is. A Buborékok nyarához több tucat hazai borász csatlakozott, akik a digitális csatornáikon és országszerte megtalálható, kóstolóhelyi aktivitásaikkal is beállnak a kezdeményezés mögé. A tevékenységüket ezúton is köszönjük, a jövőben is a legfontosabb szövetségesekként számítunk rájuk” – hangsúlyozta Pusztai Anita, a Magyar Bormarketing Ügynökség marketingigazgatója.