A Huawei szeptemberre halasztja az összehajtható Mate X telefon piacra dobását

Hírek2019. jún. 19.Növekedés.hu

A Samsung Galaxy Fold összehajtható modelljének meghibásodása miatt a Huawei az óvatosság mellett döntött. Tovább tesztelik a Mate X összehajtható telefont, amíg az összes applikáció megfelelően működik a kihajtott kijelzőn is.

A kínai techóriás szóvivője bejelentette, hogy a Huawei Mate X szeptemberben kerül majd a piacra, annak ellenére, hogy a kínai média már áprilisban beszámolt a készülék év közepi megjelenéséről. Nem szeretnének úgy járni, mint a Samsung, mert egy ilyen hiba könnyen a cég hírnevébe kerülhet. A Samsung több előrendelése is törölve lett az incidens után.

“Nem akarunk elindítani egy terméket úgy, hogy azzal tönkre tehetjük a hírnevünket” – nyilatkozta a szóvivő az CNBC-nek.

A Mate X nemzetközi verziója azokra a piacokra fog célozni, amelyek már az újgenerációs hálózatot használják, vagyis az 5G technológiát. A 2300 eurós készülék már kompatibilis az 5G hálózatokkal.

A készülék bevezetése új lendületet adhat a Huawei-nek, miután egy új laptop tervezett indítását teljesen el kellett halasztaniuk az Egyesült Államok feketelistájára való felkerülés miatt. Az úgynevezett Entity List korlátozza, hogy az amerikai cégek alkatrészeket, szoftvereket és egyéb technológiákat vásároljanak a Huawei-től.

A szakértők szerint ez a lépés veszélyezteti a Huawei globális ambícióit az okostelefon piacon. Shao Yang, a Huwaei fogyasztói divíziójának vezetője azt nyilatkozta, hogy a vártnál hosszabb ideig fog tartani, amíg a cég eléri, hogy a világ vezető okostelefongyártója legyen. Jelenleg a második helyen állnak, a dél-koreai Samsung mögött.

Az új készülékhez nagy reményeket fűz a cég, a feketelista ellenére is: a Mate X még a Google Android rendszerét fogja használni, tekintve, hogy még a feketelista előtt készült el.

A kínai cégnek egyébként vannak vésztervei is, például az Android saját fejlesztésű rendszerre történő cseréje. Richard Yu, aki a Huawei fogyasztói üzletágának az igazgatója elárulta egy korábbi interjúban, hogy az új operációs rendszer bevezetése csak a B terv, mert nagyon szeretnek a Google rendszerével dolgozni. Ha sor kerül rá, akkor először a kínai piacon fogják kiépíteni már idén.