Annyian jelentkeztek a feltétel nélküli alapjövedelemért Spanyolországban, hogy fel kellett függeszteni a programot

Hírek2020. aug. 31.Növekedés.hu

Spanyolország három hónapja sietve elindított egy alapjövedelem-programot, olvasható a thelocal.es hírportálon. A program, amelynek célja a koronavírus-járvány miatti elszegényedés megakadályozása volt, a lavinaszerűen érkező kérelmek következtében megfeneklett.

Az alapjövedelem biztosítása a januárban hatalomra került Pedro Sanchez baloldali koalíciós kormányának választási ígéretei között szerepelt.

A május végén elfogadott program az egyedülálló felnőttek számára havi 462 eurót (mintegy 164 ezer forintot) ígért. A családok személyenként, legyenek azok felnőttek vagy gyermekek, további 139 euróra (mintegy 49 ezer forintra) számíthattak, háztartásonként összesen legfeljebb 1 015 euróra (mintegy 361 ezer forintra). A program költségvetési előirányzata évi 3,5 milliárd euró (mintegy 1245 milliárd forint) volt.    

A Spanyolországban súlyos károkat okozó Covid-19 járvány miatt az ingyenes ételosztások előtti sorok egyre hosszabbak lettek. A kormány úgy döntött, hogy előrehozza a programot.

A jelentkezéseket június 15-től lehetett beadni. A Társadalombiztosítási Igazgatóság augusztus 20-án kibocsátott közleménye szerint

a mintegy két hónapos időszak alatt a 750 ezer pályázat közül 143 ezret sikerült kiértékelni és 80 ezret jóváhagyni.Spanyolország legnagyobb közalkalmazotti szakszervezete, a CSIF azonban sötétebb képet fest.

A kérelmek közel 99 százalékát nem dolgozták fel

mondta egyik szóvivője, Jose Manuel Molina. Valójában csak hatezer kérelmet vizsgáltak meg, 74 ezer háztartás pedig automatikusan megkapta a pénzügyi segítséget.

A maradék többszázezer háztartás számára a várakozás komoly feszültséggel jár.

A Szociális minisztérium szóvivője elismerte, hogy a projekt megvalósításának üteme „talán kicsit lassúbb, mint ahogyan azt vártuk”, de azt állította: a kormány azon dolgozik, hogy „számos folyamatot automatikussá tegyen”, és a kérelmek feldolgozási folyamata felgyorsuljon.

Egy segélyprogram elindítása mindig bonyolult … és a mostani sem jelent kivételt

tette hozzá.

Az igények várhatóan tovább növekednek. A kormány közleménye szerint az intézkedés célja, hogy mintegy 850 ezer háztartáson, összesen 2,3 millió emberen segítsen. Az érintettek harmada kiskorú.

Amikor a kormány a programot elindította, azt ígérte, hogy a kérelmek egy egyszerű online kérdőíven beadhatóak lesznek. Ez azonban problémát okoz számos alacsony jövedelmű, internetkapcsolattal és számítógéppel nem rendelkező család számára. A kérelem személyes beadása a CSIF szakszervezet szerint körülbelül két hónapos várakozás után történhet meg.