Jó kis munka: tesztelni kell, megélne-e 1200 euró alapjövedelemből

Hírek2020. aug. 28.Növekedés.hu

Izgalmas ajánlatnak tűnik. Három évig a kiválasztottak minden ellenszolgáltatás nélkül havi 1 200 eurót, nagyjából 430 ezer forintot kapnak, ennyi lenne ugyanis elvileg a feltétel nélküli alapjövedelem Németországban, aminek a bevezetését most tesztelik. A kiválasztottaknak csupán a kutatók néhány kérdésére kell válaszolniuk azzal kapcsolatban, hogyan boldogulnak ezzel az ingyenes juttatással.

A feltétel nélküli alapjövedelem alkalmazásának kísérletét egy berlini jótékonysági szervezet kezdeményezte.

A projekt rendkívüli érdeklődést váltott ki: egy héten belül több, mint 1,5 millió önkéntes jelezte részvételi szándékát.

A szervezők összesen 1500 közreműködőt keresnek, akik közül 120-an három éven keresztül havi 1 200 eurót kapnak.

A kísérlet végén minden résztvevő 43 200 eurót, nagyjából 15 millió forintot kap. A projekt tervezett költségvetése 5,2 millió euró. A szükséges forrást körülbelül 150 000 adományozó biztosítja. Minden közreműködő adómentes juttatást kap.

E három év során a résztvevőknek semmi mást nem kell csinálniuk, csupán kitölteni hét darab online kérdőívet

- olvasható a kísérlet leírása a projekt honlapján.

A „Mein Grundeinkommen” (az én alapjövedelmem) elnevezésű jótékonysági szervezet tisztségviselői meg vannak győződve arról, hogy a minden állampolgár számára, feltétel nélkül biztosított jövedelem nagyon sok jelenlegi problémát megoldana.

Feltételezik, hogy az emberek sokkal kreatívabbak lennének, szabadabbnak és boldogabbnak éreznék magukat, ha nem kellene szembesülniük a létfenntartásukhoz szükséges pénz megszerzésének nyomásával.

A jelenlegi kísérlet tudományos igényű választ kíván adni erre a kérdésre.

Elemezni fogjuk, hogyan viselkednek az emberek a garantált anyagi biztonság időszakában

- mondta a projekt vezetője, a Német Gazdasági Kutatóintézet (DIW) munkatársa, Jürgen Schupp.

Többek között azt vizsgálják: a résztvevők vajon elköltik-e a kapott teljes összeget vagy bizonyos hányadát megtakarítják? Vajon abbahagyják-e korábbi munkájukat vagy esetleg kevesebbet dolgoznak? Tudni szeretnék, adományoznak-e pénzt másoknak ?

A kísérlet minden kérdésre megadja majd a szükséges választ, állítja Jürgen Schupp. A hajminták elemzéséből még azt is meg fogják állapítani, hogyan alakul a közreműködők stressz-szintje.

A feltétel nélküli alapjövedelemről a szakértők évek óta vitatkoznak. A vitákat gyakran befolyásolják az emberek meggyökeresedett nézetei.

Az alapvető kérdés az, mit tesznek majd az emberek, amikor tulajdonképpen semmit sem kell csinálniuk.

A gondolat ellenzői úgy vélik, a dolog nem más, mint baloldali elhajló álmodozók kísérlete, akik élősködni szeretnének a közösség nyakán.

A kezdeményezés támogatói ezzel szemben az alapjövedelemben a jelenlegi és a jövőbeni problémák megoldására szolgáló eszközt látnak. Az oktatás, a gondozás és a szomszédok segítése ezáltal nagyobb társadalmi megbecsüléshez juthat. Mi több, modelleket lehetne kifejleszteni egy olyan időszakra, amikor a digitalizálás és az automatizálás miatt egyre több munkahely szűnik majd meg.

Jürgen Schupp bízik abban is, hogy a kísérlet betekintést enged az ellenzők által sokat hangoztatott kérdéskörbe: mi történik az innováció és a vállalkozó kedv tekintetében.

Lehetséges, hogy az alapjövedelemmel rendelkezők bátrabban vállalnak döntéseket, önfoglalkoztatottá válnak vagy új karriert indítanak maguknak. 

"Meg akarjuk tudni” hangzik a német projekt jelszava. A jótékonysági szervezet képviselője, Michael Bohmeyer bevallja: kicsit tart az eredményektől.

Előfordulhat, hogy a projekt nem igazolja vissza azokat a hatásokat, amelyekre számítunk

- mondja egy, a projekt honlapján látható videóban.

Végül is a jövő kérdése, hogy a feltétlen alapjövedelemről szóló társadalmi vita három év múlva, amikor a kísérleti eredményeket közzéteszik, kevesebb ideológiai felhanggal folytatódik-e. Ma is vannak olyanok, akik szerint már egy ilyen kísérlet puszta ötlete is teljesen megalapozatlan. Úgy látják, egy három éves kísérletből nem lehet megbízható következtetéseket levonni arról, mit jelentene az élet egészére szóló anyagi biztonság.

A feltétel nélküli alapjövedelemmel kapcsolatban Finnországban és Svédországban is zajlott már hasonló kutatás. Olaszországban pedig az alapjövedelem egy korlátozott, és több feltételekhez kötött formáját már be is vezették.