Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Dolgozói állásának megmentése érdekében mélyen a zsebébe nyúlt a Virgin alapítója

Hírek2020. márc. 30.Növekedés.hu

250 milliárd dolláros mentőcsomagot jelentett be a Virgin Csoport 70 ezer munkavállalója számára a cégcsoport alapítója, Richard Branson brit milliárdos, hogy ezzel biztosítsa a munkahelyek megtartását a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetben.

A közel 5,5 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező, 2000-ben lovaggá ütött Sir Richard Branson közleményében kiemelte: nagy valószínűséggel további lépésekre is szükség lesz majd,

„hiszen a mostani világjárvány a legjelentősebb krízis, amit valaha is megtapasztaltam”.

A cégcsoport szóvivője kihangsúlyozta: a 250 milliós összeget Branson saját vagyonából és a Virgin Csoport forrásaiból teremtik elő, a cégcsoport légitársasága, a Virgin Atlantic nem vesz részt a mentőcsomag finanszírozásában – számolt be a Forbes.

Ennek azért van jelentősége, mert a múlt héten sok bírálatot kapott a légitársaság azon döntése, amely azt kérte a munkavállalóktól, hogy a rendkívüli helyzetben a nyolchetes fizetés nélküli szabadságot válasszák.

Kate Osborne, a második koronavírussal diagnosztizált brit politikus egyenesen szégyenteljesnek minősítette a légitársaság döntését. A Virgin Atlantic-ben 51 százalékos részesedéssel rendelkező Bransont az a bírálat érte, hogy a profitot az emberélet elé helyezi.

A 70 éves milliárdos kiemelte: a járvány okozta rendkívüli helyzetben a légitársaságának sorra kellett törölnie a járatait, az új hajózási társasága elindítását el kellett halasztania, a szállodáit, edzőtermeit be kellett zárnia, illetve utazási irodája sem kap már megrendeléseket.

Branson közölte: cége mindent el fog követni annak érdekében, hogy ne ismétlődjön meg a 2001. szeptember 11-i terrortámadás utáni helyzet, amikor szerte a világban a légitársaságok és utazási irodák tömeges elbocsátásokra kényszerültek.