Háború: Eddig 13 ezer ukrán katona esett el - Kijev becslése szerint

Hírek2022. dec. 3.Sz.A.

A háború kezdete óta 13 ezer ukrán katona vesztette életét a frontokon az ukrán elnök tanácsadója szerint. Az eddig napvilágra került források szerint a valós szám ennél lényegesen magasabb, 100 ezer fő körül alakulhat.

Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy kész tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háborúról, ha az orosz félnek a háború lezárása szándékában áll. A Kreml szerint hátráltatja a kompromisszumkeresést, hogy Washington nem ismeri el a háború során Oroszország által annektált területeket - írja napi háborús összefoglalójában a The Guardian.

- Eddig 13 ezer ukrán katona vesztette életét a frontokon az invázió kezdete óta a hivatalos ukrán statisztikák szerint - jelentette be Mihajlo Podoljak, ukrán elnöki tanácsadó. Ezt nagyon óvatos becslésnek tartják, mert a háború egyes szakaszaiban naponta 100-200 katona halhatott meg korábban közölt ukrán adatok szerint.

A BBC november 10-én közölt, brit forrásból származó adatai szerint eddig 100-100 ezren veszthették életüket az orosz és az ukrán oldalon.

- Az Európai Unió bevezet ársapkát a tengeren szállított orosz olajra, miután a lengyelek is támogatják a hordónkénti 60 dolláros olajárat. Az ársapkát azzal magyarázza az EU, hogy Moszkva így kevesebb forráshoz juthat az Ukrajna elleni háború finanszírozásához.

- Herszon megyében tovább evakuálják a lakosság egy részét az orosz hatóságok a Dnyeper folyótól keletre eső, orosz megszállás alatt álló Kahovka városából.

Herszon megyében tovább evakuálják a lakosság egy részét az orosz hatóságok a Dnyeper folyótól keletre eső, orosz megszállás alatt álló Kahovka városából.

- Németország további hét Gepárd tankot szállít Ukrajnának az eddigi 30 légvédelmi tankon felül - értesült a Der Spiegel.

- Sanna Marin finn kormányfő szerint Európának a saját katonai védelmi képességeit kellene fejlesztenie, mert jelenleg az USA segítsége nélkül nem elegendő az EU katonai ellenállóképessége.

- Az Egyesült Államok két újabb NASAMS légvédelmi rendszert küldene Ukrajnának a következő fél évben. Ezeket két közel-keleti országból irányítaná át Kijevbe. Amerika november elején már nyolc NASAMS légvédelmi rendszert küldött Ukrajnának.

- Moszkva új légvédelmi rakétákat tesztel - jelentette be az orosz védelmi minisztérium.

- Volodimir Zelenszkij ukrán elnök gazdasági főtanácsadója, Oleg Ustenko felszólította a British Petrol vállalatot, hogy teljes mértékben vonuljon ki Oroszországból. A BP-nek 580 millió font osztalékot ajánlott fel a Rosznyeft. A BP vezetője, Bernard Looney kilenc hónappal ezelőtt jelentette be, hogy elhagyják Oroszországot.

- Az orosz haderő szándékosan civil kulturális célpontokat - könyvtárakat, múzeumokat, kulturális intézményeket támad - a PEN írói klub forrásai szerint.

- "Úgy véli (Biden), hogy ez (Oroszország kivonulása) a demonstrációja annak, hogy Putyin kész tárgyalni. (.) Az Egyesült Államok nem ismeri el az új területet az Oroszországi Föderáció részeként, és ez természetesen megnehezíti a közös megbeszélések talajának megtalálását" - mondta Dimitrik Peszkov, az orosz elnök szóvivője pénteken - számolt be az MTI.

Mindamellett Putyin elnök nyitott volt, ma is az, és a jövőben is nyitott marad a kapcsolatfelvételre, a tárgyalásokra. Természetesen érdekeink elérésének legkívánatosabb módja a békés, diplomáciai eszközökkel való megvalósítás

- tette hozzá.

A Kreml szóvivője emlékeztetett, hogy orosz elnök megpróbált tárgyalásokat kezdeményezni az Egyesült Államokkal, a NATO-val és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ), ám, tette hozzá, "a kezdeményezés nem talált viszonzásra".

Az állami finanszírozású Összoroszországi Közvélemény-kutató Központ (VCIOM) pénteken közzétett adatai szerint az oroszok 78,1 százaléka bízik Putyin elnökben, 74,1 százalékuk pedig helyeslően vélekedik a teljesítményéről.