Háború: Oroszország a tengeri kikötőket támadja

Hírek2023. okt. 4.MTI

Jelenleg 12 kereskedelmi hajó tart ukrajnai kikötők felé a Fekete-tengeren - közölte Dmitro Pletencsuk, az ukrán haditengerészet szóvivője.

A tisztségviselő kifejtette, hogy az ukrán kikötőket további három hajó készül elhagyni az újonnan létesített folyosón, amelyen már tíz hajó elindult. 

Pletencsuk megjegyezte, hogy a Fekete-tenger helyzete jelenleg ellenőrzés alatt áll, de bonyolult.

Elvileg minden a szokásos módon folyik

- mondta.

Az Interfax-Ukrajina hírügynökség arra emlékeztetett, hogy szeptember 26-án a szóvivő beszámolója szerint hét hajó már elhagyta Odessza kikötőit az ideiglenes humanitárius folyosón.

Olekszandr Kubrakov infrastrukturális miniszter egy fórumon megerősítette, hogy már tíz hajó áthaladt az ukrán fekete-tengeri folyosón. Kiemelte, hogy ezek között már nemcsak mezőgazdasági, hanem kohászati termékeket szállító hajók is vannak.

A tárcavezető szerint a jelenlegi folyosó működésének előfeltételei, akárcsak a gabonakezdeményezés esetében, katonai jellegűek voltak.

"Ez most is így van - sok minden történt a Fekete-tengeren, ami korábban nem: jelentős károk keletkeztek egy Novorosszijszk melletti partraszálló hajóban, és sok-sok más dolog.

A Fekete-tengeren még nem sikerült megállapítani a katonai paritást, de a helyzet határozottan nem ugyanaz, mint hat hónappal ezelőtt

- mondta Kubrakov. A miniszter szerint a tengeri folyosó léte csak két esetben válhat viszonylag garantálttá: Ukrajna háborús győzelme után vagy a gabonamegállapodás forgatókönyve alapján.

A mi álláspontunk a következő: tíz hajó már belépett erre az ideiglenes folyosóra, amelyet az ukrán haditengerészet létesített, a világ minden nemzetközi rendszerében regisztrált, hivatalosan elismert

- mondta.

Hozzátette, hogy Oroszország most az ukrán kikötői infrastruktúra elleni támadásokra összpontosít, s egyúttal reményét fejezte ki, hogy az ukrán légvédelem egyre hatékonyabban fog működni a térségben.Oroszország júliusban nem hosszabbította meg az ukrán gabona Fekete-tengeren keresztüli szállítását garantáló, az ENSZ-szel és Törökországgal kötött megállapodást.