Megjelentek felvételi ponthatárok – A jelentkezők háromnegyede bejutott valamilyen képzésre

Hírek2020. júl. 23.MTI

Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A jelentkezők háromnegyedét felvették valamilyen képzésre - ismertette Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a ponthatárok kihirdetése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Bódis József elmondta: a nagy egyetemek nagyjából úgy szerepeltek az általános felvételi eljárásban, mint az elmúlt években.

A felvett elsőéves hallgatók számát nézve az ELTE az első, amelyet a Debreceni Egyetem és Szegedi Tudományegyetem követ.

Jelentősen előrelépve a Budapesti Gazdasági Egyetem idén a negyedik a rangsorban.

A legmagasabb pontszámot, 445-öt, idén a nemzetközi biztonság és védelempolitika szakon kellett elérni, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Mesterképzésben idén 8 százalékkal magasabb a felvettek aránya, az első helyen itt is az ELTE áll, amelyet a Debreceni Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem követ - közölte Bódis József.

A diákok 20 órától, a bevált gyakorlat szerint, SMS-ben közvetlen értesítést kaptak, ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon is tájékozódhatnak a ponthatárokról.

A 2020 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre 91 460-an nyújtottak be érvényes jelentkezést.