Nagy Márton: A kormány kamatstopot hirdet a kkv-k részére

Hírek2022. okt. 22.Dajkó Ferenc Dániel

Maradnak a mostani árstopok, valamint kiterjesztik a kamatstopot a kis és közepes vállalkozások hiteleire is. Módosítják a bankadót is. Ösztönözni fogják a hitelezést. Minden esély megvan rá, hogy megfelezzük az inflációt. Elkerülhetjük a recessziót, stagfláció nem lesz. Decemberben dőlhet el, mekkora nyugdíjemelés várható jövőre. Magyarország nagyhatalom a geotermikus energiaforrások terén - hangzott el a Kormányinfón.

Európában és Magyarországon is szankciós infláció van. Szankciós árat kell fizetni az energiárét, ami számos termék árában megjelenik. A kormány és a Magyar Nemzeti Bank közösen kíván fellépni a szankciós infláció ellen. Épp ezért fenntartjuk a mostani árstopokat, valamint kiterjesztjük a kamatstopot a kis és közepes vállalkozások hiteleire is - fogalmazott Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Ezen túl meghosszabbítják a Széchenyi Kártya hitelprogramjait, továbbá indul a gyármentő program - tette hozzá.

Június 28-a lesz a referenciaidőpont

Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter kiemelte, hogy az infláció elleni küzdelem mellett nagyon fontos, hogy elkerüljük a recessziót. A kamatstop a kkv-kra vonatkozik. 

A kkv-knak járó kamatstop esetében 2022. június 28-a lesz a referenciaidőpont. Ekkor 7,77 százalékon állt a bankközi három hónapos kamatláb, ma pedig 17,69 százalék. A kamatstop csak a változó kamatozású hiteleket érinti, a fix kamatozásúakat nem. A kkv hitelek közel 40-45 százaléka változó kamatozású hitel. A kkv-knak járó kamatstop intézkedés november 15-től lép életbe és 2023. július 1-ig lesz érvényben - ismertette a tárcavezető.

Nem megengedhető, hogy 20-25 százalékosak legyenek a vállalati hitelek

- fogalmazott.

Az intézkedés nagyságrendileg 60 ezer kis és közepes vállalkozást és annak összesen 100 ezer darab, összesen 2000 milliárd forintnyi hitelét érinti. 

A bankokra hárítják a terhet

A most bevezetendő kamatstop terhét a kormány a bankokra hárítja, mint a lakossági kamatstop esetén - mondta Nagy Márton. Egy évre nézve ez körülbelül 150 milliárd forintos veszteséget okozna a bankrendszernek, de mivel most fél évről van szó, így 80 milliárd körüli a veszteség, ami a bankokat érinti. 

Családtámogatások

A Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta, hogy még nincs végleges döntés a családtámogatási rendszer egyes elemeiről. Annyi biztos, hogy a kormány nem fogja csökkenteni a családtámogatásra szánt keretet, ezen nem fognak spórolni. Az otthonfelújítási támogatásról egy hónap múlva döntenek.

Napelem: ennél többet nem tud elviselni a hálózat

Gulyás Gergely újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy ma 3000 MW működőképes, feltáplálható napenergia áll rendelkezésre. 2026-ig már 5000 MW van előjegyezve. A rendszer ennél többet nem tud most elviselni.Aki október 31-ig bejelenti, még rákötheti a hálózatra a napelemes rendszerét. Október végét követően azonban nem lesz lehetőség a hálózathoz való csatlakozásra, egészen addig, amíg a hálózatot nem lehet korszerűsíteni. Ennek pedig az az előfeltétele, hogy megkapjuk az uniós támogatások hitelrészét. A tervek készen állnak a hálózat korszerűsítésére.

Magyarország nagyhatalom a geotermiában

Ha a geotermikus energiaforrásokat nézzük, Magyarország nagyhatalomnak számít, azonban a geotermikus energia kockázatos is - mutatott rá Gulyás Gergely. Már elkészült egy viszonylag pontos térkép arról, hogy jó eséllyel sikeresek legyenek a fúrások. Problémát az okoz most, hogy egy-egy fúrás rendkívül költséges, és egy projekt akár 2 évig is eltarthat. Ugyanakkor a magas gázárak mellett van értelme ezeknek a beruházásoknak - húzta alá. 

NATO

Az őszi ülésszakban tudja tárgyalni az Országgyűlés a NATO bővítés kérdését - hangzott el a Kormányinfón. 

A szankciók a Dunaferrt is érintik

A kormány célja, hogy megmentse a Dunaferrt, kérdés, hogy megteheti-e. Mivel jelen tudásunk szerint a szankciók a Dunaferrt is érintik, nem biztos, hogy a kormány tud segíteni. Ha jogilag és közgazdaságilag lehetséges, akkor elsődleges cél a cég megmentése. Az is egy opció lehetne, hogy az állam megveszi a vállalatot, de ez akkor nem megoldható, ha valaki olyannak kell érte fizetni, aki a szankciók hatálya alá tartozik - tudatta Gulyás Gergely.

Változik a bankadó

Nagy Márton elmondta, hogy a kormányzat elkezdett gondolkozni annak lehetőségén, hogy a bankadót ne csupán fiskális, hanem gazdasági eszközként is lehessen használni. Ennek érdekében a Bankszövetséggel együttműködésben kidolgoznak egy programot, ami alapján alacsonyabb összegű bankadót fizethetnek azok a bankok, amelyek többet hiteleznek. Ezzel motiválni lehet a hitelezést. 

Marad a Széchenyi Kártya

Folytatódik a Széchenyi Kártya hitelprogramja - hangsúlyozta a gazdaságfejlesztési miniszter. A programban a kamat 3,5 százalékról 5 százalékra emelkedik január elsejétől, addig marad a 3,5 százalékos kamat. Mindemellett jelenleg az 5 százalékos kamat is rendkívül kedvező. 

Mint mondta:

Áramvonalasítottuk a termékek körét, ami megmarad, az egy beruházási kártya, egy forgóeszközkártya, egy turizmuskártya, valamint egy mikrohitel-kártya. 

Az állam át fogja vállalni a kamattámogatást, ezzel motiválva a bankokat, hogy folytassák a programot. 

Ha egy gyár bezár, nem fog újra kinyitni

Támogatni kell a vállalatokat, ha meg akarjuk védeni a munkahelyeket - fogalmazott a tárcavezető. A kormány azért a gyárakat segíti a gyármentő programmal, mert ha egy gyár bezár, akkor már nem fog újra megnyitni. Ezzel tehát átvitten a családokat is támogatják. 

Lehet jelentkezni a kkv-k rezsitámogatására

Október 20-án megnyílt a lehetőség a kkv-k számára, hogy jelentkezzenek energiatámogatásra. A megcélzott 9000 kkv-ból eddig 1000 regisztrált eddig - tudatta a tárcavezető.

Van rá esély, hogy lefelezzük az inflációt

Nagy Márton a drágulással kapcsolatban elmondta, hogy minden esély megvan rá, hogy lefelezzék az inflációt, habár az előttünk álló hónapokban még további emelkedés várható. Jövőre azonban csökkenhet, 2023 végére pedig már egy számjegyűre mérséklődhet az infláció. A jegybak és a kormány is minden erejével azért harcol, hogy letörje az inflációt - tette hozzá. 

Az ársapkákat addig tartani fogjuk, amíg szükség van rájuk, azaz amíg le nem feleztük az inflációt - húzta alá. 

A cél, hogy jövőre ne csupán a recessziót kerüljük el, de az inflációt is felezzük meg - fogalmazott. 

Elkerülhető a recesszió

Jövőre lassulni fog a növekedés, de 1 százalékos GDP emelkedés így is elérhető. Ezzel pedig a régió éllovasai lehetünk. A recesszió elkerülhető, de lassuló növekedésnél csökkennek a bevételek - ismertette a gazdaságfejlesztési miniszter 

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy stagfláció nem lesz. Az EU-hoz képest jövőre is folytatódni fog a felzárkózás. Az Unióhoz képest 2-3 százalékos növekedési többlet várható 2023-ban. Hozzátette, jobb lenne magasabb növekedés mellett közeledni. A növekedés majd 2024-ben állhat helyre, amikor újra 4-5 százalékos lehet az éves GDP növekedés. 

Emelkedő gyógyszerárak

A következő hónapokban a kormány döntést fog hozni a gyógyszerárakkal kapcsolatban. A kormányzat tisztában van a gyógyszerek áremelkedése jelentette problémával, és foglalkozni is fog vele - hangsúlyozta Nagy Márton. 

Nyugdíjak

A tárcavezető a nyugdíjemelésekről is beszélt. Kiemelte, hogy a nyugdíjemelések esetében rendre az MNB inflációs előrejelzését veszik alapul. Pillanatnyilag a legfrissebb jelentés alapján a jövő évben 13 százalék körüli infláció várható, új elemzést viszont decemberben publikál majd a jegybank. A jövő évi nyugdíjemelésnél a kormány majd ezt a decemberi inflációs jelentést veszi alapul.