Polgárháború zajlik a magyar tudományos életben?

Polgárháború zajlik a magyar tudományos életben? Ezzel a leaddel – kérdőjel nélkül, állításként – jelent meg egy interjú az egyik hazai hetilapban.

Az interjú alanya szerint ezt a polgárháborút az akadémikusok – főleg a jogász és közgazdász akadémikusok –, a komprádor burzsoázia utolsó mohikánjai szítják. Tiltakoznak minden ellen, ami magyar, ami nemzeti, ami előbbre vivő. Ebbéli vélelmét arra alapozza, hogy szerinte a közgazdász akadémikusok letűnt, avítt eszméket képviselnek, akik úgymond megbukott, a magyar érdekektől idegen gyakorlat fő szószólói.

Akik a kormány gazdaságpolitikáját hiteltelennek tüntetik fel hazai és nemzetközi színtéren. Akik az aktív állam-vezérelt gazdasági gyakorlatot, a kiterjedt családtámogatási rendszert, a kkv-szektor átfogó támogatását nem tartják helyénvalónak.

Akik meglehetősen limitált tudományos munkájukat nem a nemzet megerősítésére, hanem gyengítésére fordítják, sőt kifejezetten a politikai térbe helyezték át a működésüket. Véleménye szerint csak azok válnak az MTA-tagjává vagy MTA doktorává, akik hozzájuk hasonlóan a neoliberális piacgazdaságot, az állam szerepének leépítését dicsőítik, akik a kormány által 2010 óta vitt aktív állammodellt demagóg módon ócsárolják, akik a külföldi akkumulátorgyárak elüldözésében jeleskednek és a kormány gazdaságpolitikáját nyíltan dilettánsnak minősítik.

Ez a véleménye nem előzmények nélküli: az interjú alanya – nevezzük őt a továbbiakban Antagonostának - egy másik médiumban korábban „Vitairat”-ot jelentetett meg ugyanebben a témában hasonló vádakkal.

Ezen súlyos kritikák felett elsiklani szó nélkül nem szabad, hanem elemezni kell őket, megvizsgálva azt is, hogy ezek a kritikák mennyiben támaszthatók alá tényekkel.

Az Akadémiát, a HUN-REN-t és/vagy az akadémikusokat érintő – olykor személyeskedő, és talán az „ízléstelen” jelző is megkockáztatható  - észrevételekkel nem kívánunk foglalkozni. Meggyőződésünk ugyanis, hogy az érintettek – ha szükségesnek érzik - maguk is vitába szállnak az őket bíráló megállapításokkal, amiként azt az MTA Köztestületi Igazgatója egy televíziós vitában már megtette.

Ugyanakkor az interjú és annak előzményei a közgazdász szakmát érintően is olyan tévedéseket tartalmaznak, melyekkel mindenképpen érdemesnek tartjuk vitába szállni. 

Az akadémikusok tudományos munkájának, publikációinak értékelésére az MTA „belterjességére” vonatkozó kritikákkal a már említettek miatt nem kívánunk foglalkozni, annál inkább az akadémiai kutatómunka és a versenyképesség összefüggésével kapcsolatos téves megállapításokat  tartjuk szükségesnek helyreigazítani.

1. Az Antagonista a gazdaság valóban romló versenyképessége fő okának a gyenge akadémiai/akadémikusi teljesítményt jelöli meg, hivatkozva az IMD versenyképességi értékelésére.

Ez a hivatkozás az IMD értékelési módszerével kapcsolatos ismeretek hiányára utal, hiszen az IMD a versenyképességi rangsorát négy mutató: a gazdaság teljesítménye, a kormányzat hatékonysága, a vállalkozások hatékonysága és az infrastruktúra elemzése és értékelése alapján állapítja meg. Sem ezen főmutatók, sem az ezek komplex értékelését segítő almutatók között nem szerepel az akadémiák teljesítménye, az akadémikusok publikációinak száma és/vagy minősége. 

A versenyképességünk romlásának valós okaival, a hazai hozzáadott érték növelésének szükségességével kapcsolatosan számos hazai közgazdász (köztük akadémikusok) jelentetett meg értékelést és tett javaslatokat. A versenyképesség javításának lehetőségeivel a Magyar Közgazdasági Társaság – a gazdaságirányítás képviselői által is megtisztelt – panelbeszélgetései, konferenciái és az éves Vándorgyűléseinek záródokumentumai is több alkalommal foglalkoztak.

2. Hasonlóképpan abszurdnak minősíthető az Antagonista azon véleménye, miszerint a Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárások az MTA és/vagy az akadémikusok gyenge teljesítményének lennének betudhatóak. Úgy gondoljuk, ennek cáfolata teljesen nyilvánvaló.

3. Végezetül nehéz egyetérteni, sőt nehéz egyáltalán kommentálni is azt a megállapítását, miszerint az MTA „Gazdaság-és Jogtudományok osztályának közössége, akadémikusai és a kontraszelektivitás által oda előbb-utóbb bekerülők (sic!) bizony nem szolgálják megfelelően Magyarország előbbre jutását.... ... Ezért van a magyar társadalom és vállalkozói kör meghatározó részében ellenállás, ellenszenv a magyar kormány politikájával szemben.” (Az általunk ismert széles vállalkozói körben ilyet nem tapasztaltunk, kiváltképpen nem ilyen összefüggésben).

Öszességében tehát úgy gondoljuk, bírálatnak, kritikának mindig lehet, és kell helye legyen, hiszen az érdemi viták visznek előre. Fontos azonban – és a tudományos életben kirobbanó „polgárháborút” is elkerülhetővé teszi - , hogy a bírálat személyeskedésektől mentes, objektív legyen, és a bíráló legyen tisztában legalább a saját szakmáját érintő kérdésekkel.