Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Súlyos gazdasági problémák jönnek Európában a háború és az infláció miatt

Hírek2022. júl. 2.MTI, Növekedés.hu

Európa súlyos gazdasági kihívásokkal szembesül a háború és a szankciók miatt, úgy tűnik, tartós lesz a háborús inflációs környezet - írta a külgazdasági és külügyminiszter. Ugyanerre figyelmeztetett a napokban Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és Orbán Viktor kormányfő is.

Szijjártó Péter posztjában úgy fogalmazott: ebben a helyzetben a termelő vállalatok adóterheinek növelése tovább rombolná Európa versenyképességét, és munkahelyek tízezreit sodorná veszélybe.

"Mi ezért ellenezzük a globális minimumadó európai bevezetését, ráadásul az Magyarországon járna az egyik legnagyobb adóemeléssel. Mi tizenkét éve folyamatosan csökkentjük a munkára és a vállalkozásokra rakódó adóterheket, és nem is akarunk változtatni ezen az irányon" - tette hozzá.

A magyar társasági adó 9 százalék, a legalacsonyabb az Európai Unióban, még akkor is, ha hozzátesszük az iparűzési adó 2 százalékos terhét. Ezzel szemben a fogyasztást terhelő adók magasabbak: az áfa a legnagyobb mértékű az EU-ban.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra: pénteken Franciaország pénzügyminisztere azt nyilatkozta, hogy a magyar ellenkezés hátterében valamilyen más típusú ügy áll.

A külügyminiszter visszautasította a feltételezést, "mi nem szoktunk összekeverni össze nem illő dolgokat". Tisztelettel kérjük francia barátainkat, hogy ők se tegyék. Az adóemelésre továbbra is nemet mondunk - zárta a bejegyzést Szijjártó Péter.

Pár nappal ezelőtt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter figyelmeztetett a recessziós veszélyekre, majd Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió péntek reggeli adásában beszélt az európai gazdasági nehézségekről.

A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb inflációs jelentése szerint jövőre nagyot fékez a gazdaság, 2-3 százalékos növekedésre látnak jelenleg reális lehetőséget a jegybank szakértői.

Az Egyesült Államokban hónapok óta egyre több közgazdász és elemző jósol recessziót a következő évre a magas inflációs környezet és a kamatemelések miatt. Az első negyedévben 1,6 százalékkal csökkent az amerikai gazdaság teljesítménye.