Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Újabb, hajmeresztő részlet derült ki a Nissan vezér szökésének okáról

Hírek2020. jan. 10.Növekedés.hu

Életem legnehezebb döntése volt, hogy megszökjek - mondta bejrúti sajtótájékoztatóján a filmbe illően megszökött Carlos Ghosn, aki szerint a Nissan az ellene indított kampánnyal akart megszabadulni a Renault befolyásától.

A világ minden sarkából összesereglett újságírók zsúfolásig megtöltötték azt a termet, ahol Carlos Ghosn, a Nissan és a Renault korábbi vezérigazgatója, Japánból történt szökése óta először, sajtótájékoztatót tartott jelenlegi helyzetéről. Mint mondta,

     nem az igazság, az igazságtalanság elől menekültem el

Kijelentette: élete legnehezebb döntése volt, hogy elmeneküljön Japánból, ahol pénzügyi visszaélésekkel vádolták. Elmondta: úgy érezte, „túszként” őrzik egy olyan országban, ahol, ha nem szökik meg, meghal.

'Brutális bánásmód'

"Kegyetlen módon elszakítottak munkámtól, családomtól és barátaimtól” mondta. „Japán barátaim szerint ez volt az egyetlen lehetőség, hogy a Nissan megszabadulhasson a Renault befolyásától”.

A japán ügyészek ügyvédek jelenléte nélkül, naponta nyolc órán keresztül faggatták.

Lelkileg próbálták megtörni azzal, hogy megakadályozták, hogy kapcsolatot tartson feleségével, Carole-lal.

Carlos Ghosn úgy véli, a japán igazságszolgáltatás eljárása nem felelt meg a nemzetközi előírásoknak. Egy ablaktalan magánzárkában tartották 130 napon keresztül. Hetente csak kétszer zuhanyozhatott. Helyzetét „reménytelennek, kétségbeejtőnek” tartotta. December 29-én Libanonba menekült.

Drámai szökéséről részleteket nem árult el annak ellenére, hogy a történetről számos spekuláció látott napvilágot, így az is, hogy egy nagy hangszer dobozában menekítették ki. A szökés mikéntjére vonatkozó kérdéseket azzal hárította el, hogy segítőit nem kívánja nehéz helyzetbe hozni. Csupán annyit mondott, hogy „rendkívül örül, hogy újra együtt lehet családjával és szeretetteivel” - írja a BBC.

"Csak önmagát hibáztathatja"

A sajtótájékoztatót követően a japán ügyészség is nyilatkozatot adott ki. A nyilatkozat szerint „Carlos Ghosn állításai teljes mértékben figyelmen kívül hagyják saját viselkedését. A japán igazságszolgáltatás egyoldalú bírálata teljesen elfogadhatatlan. A korábbi vezérigazgató őrizetbe vételéért és fogvatartásáért csak önmagát hibáztathatja”.

A japán ügyészség azt állítja, hogy Carlos Ghosn több millió dollárt utalt át egy omani Nissan-szalon tulajdonosának és jövedelmének egy részét az adóhatóság elől eltitkolta.

A Nissan is pert kezdeményezett Carlos Ghosn ellen: azzal vádolják, hogy a vállalat pénzét saját vagyonának gyarapítására fordította.

Carlos Ghosn ártatlannak tartja magát és azt állítja, hogy valamennyi, ellene felhozott vádpontban ártatlan.