Athénban lábadozik súlyos sérülése után a magyar kosárlabdázónő - Rasheed Rita „görög drámája”

Pillanatok alatt történt minden – idézi föl Rita a rossz emlékű szeptemberi edzőmérkőzést - labdavezetés közben éreztem, hogy valaki hátulról a sarkamba rúg, és összeestem. Mivel egyedül a játékvezetőt érzékeltem a közelemben, abban a hitben voltam, hogy utánam futva véletlenül belém rúgott. De, mint kiderült. nem ő volt, hanem egész egyszerűen elszakadt futás közben az Achillesem.

Rögtön tudtad, hogy nagy a baj?

Először azt hittem, hogy a sarkam kicsit megreccsent és valami meghúzódott, de mikor próbáltam felállni, iszonyatosan fájt és csak segítséggel tudtam lejönni a pályáról. Igyekeztünk valahogy megszabadulni a sportcipőmtől, de csak nagyon nehezen ment, és akkor már éreztem, hogy ez komolyabb dolog lesz. A gyúrónk levágta a ragasztásomat és mikor odanyúltam megérinteni a helyét, akkor éreztem egy kisebb krátert, mélyedést a sarkam fölött. Tudni kell ezeknél a sérüléseknél, hogy ha az Achilles-ín feljebb csúszik vagy rostosan szakad, hosszabb és komplikáltabb lehet a műtét és az utána következő rehabilitáció. Nekem úgymond szerencsém volt, mert az ín egyáltalán nem csúszott fel. Szóval, végezetül a szerencsétlenségben volt valami szerencsém is.

Miután kiderült, hogy megoperálnak, méghozzá egy nagyon súlyos sérüléssel, mennyire érezted veszélyben a bajnoki évedet, vagy egyáltalán az egész karrieredet?

A mérkőzésről egyből vittek a kórházba, ahol az MRI vizsgálat után közölték velem a rossz hírt, hogy műteni kell. Szörnyű érzés volt, sírtam, teljesen összetörtem. Aztán a sérülést követő két nap múlva már meg is operáltak.

Hogyan sikerült megállapodni a kluboddal? Volt-e olyan opció, hogy felbontják a szerződésedet? Vagy eleve úgy álltak hozzá, hogy náluk történt a sérülés és mindent megtesznek azért, hogy ismét egészséges játékos lehessél?

Már az előző szezonom vége után két héttel megkeresett a görög klub -  akik egyébként az utolsó három szezonban bajnokok és kupagyőztesek lettek a görög bajnokságban és évek óta nemzetközi kupában is szerepelnek - aminek nagyon örültem, így nem volt kérdés hogy elfogadom az ajánlatukat. Nagyon pozitívan és lelkesen kezdtem el a munkát az új csapatomnál és jól is éreztem magam ebben az új közegben, minden jól alakult, talán túl jól is. És akkor jött a sportolók rémálma, egy súlyos sérülés. Ám úgy tűnik, nagyon megvoltak velem elégedve, hiszen nem volt kérdés a klub részéről, hogy itt csináljam végig a rehabilitációt és fejezzem be a szezont. Minden játékosnak más van a szerződésében, de általában, ha a klub színeiben, programján történik bármilyen sérülés, az természetesen az ő felelősségük. Persze közös megállapodás esetén bármi lehetséges.

Általában ilyenkor a klubok egy része inkább próbál megszabadulni a sérült játékostól, mert kidobott pénznek gondolják, ha valaki kitölti a szerződését, miközben egy percet sem játszik.

Ráadásul a görög szabályok nem engedik (a megengedett 3 légiósból februárig 1-et cserélhet ki a klub és utána annak a 3-nak kell végigjátszania a bajnokságot), hogy az idei szezonban a pályán is segíteni tudjam még a csapatomat, vagyis nagyon úgy tűnik, hogy az eddigi karrierem során először kell a kispadról szurkolva végignéznem minden egyes mérkőzésünket. Ennek ellenére  a sérülésem másnapján már azt mondták a vezetők, hogy mindenképpen szeretnék, ha a következő szezonra is maradnék. Persze tisztában vagyok vele, hogy sosem lehet tudni, mit hoz egy játékos-pályafutás. Viszont nagyon örültem és valódi pozitív töltetet adott a felépülésem során a klub hozzáállása. Ugyanakkor egy ilyen komoly sérülés után az ember szinte mindent magáért csinál, hogy a lehető legjobb formában tudjon visszatérni a pályára.

Ami nem biztos, hogy menne profi, hozzáértő stáb nélkül.

Ez az első komoly sérülésem a pályafutásom során, és ez nem egy térd- vagy bokasérülés, amivel lehet kicsit várni, itt a lehető leggyorsabban el kell végezni a műtétet, vagyis nem volt más választásom, mint Athénban megcsináltatni az operációt.  Kicsit kényszerből bíztam magam az itteni orvosi stábra, de nagyon jól tettem, hogy így döntöttem. Az orvosi háttér és a rehabilitációs rész is nagyon profi az Olympiacosnál.

Mikorra várható a teljes felépülésed és mennyire türelmesek az Olympiacos vezetői?

Ennél a sérülésnél körülbelül 6 és 12 hónap között dől el véglegesen, hogy a profi pályafutás folytatható-e ugyanazzal az intenzitással, mint előtte. Jelenleg 5 és fél hónapnál tartok. A visszatérés persze sok mindentől függ, az első, hogy az orvos jól végezte-e el a műtétet. Nálam a negyedik havi ultrahang kontroll után derült ki, hogy tökéletesen sikerült az operáció. Úgy is néz ki a szalagom a képeken, mintha semmi sem történt volna. Ezt persze magamnak és az adottságaimnak is köszönhetem, hogy ennyire jól haladok a rehabilitációval. A klub részéről pedig már az elején leszögezték, hogy senki sem akar siettetni és az sem érdekli őket, ha csak az utolsó héten tudok pályára lépni, a lényeg, hogy legyek 120 százalékos mikor visszatérek. Mára sikerült az izmom 70-80 százalékát visszaszereznem a sérült lábamra. Viszont nagyon hiányzik a futás. Jelenleg néha kocogok, de csak óvatosan. Az egyik legnagyobb erősségem játékosként a gyorsaságom volt, úgyhogy remélem azzal sem lesz gond a későbbiekben. Nagyon lassú és türelmes folyamat a rehabilitáció az Achilles-ín esetében, amit néha nehéz kivárni, de erős akarattal megvalósítható.

Kicsit akár morbidnak is tűnhet a kérdés a Téged ért balszerencse után, mégis megkérdezem: hogy érzed magad Görögországban és az Olympiacos Pireusnál?

Az elmúlt, számomra nehéz hónapok alatt nagyon megszerettem a közeget és az embereket, akik nap mint nap körülvesznek a klubnál. Nálam különösen számít, hogy jó emberek között tudjak dolgozni, ezt a pályafutásom során mindig fontosnak tartottam. A görög mentalitást és életvitelt pedig nem volt nehéz megszoknom, félig bennem is van egy kis mediterrán vér (nevet). Görögországban, nemcsak az Olympiacosnál, hanem majdnem minden nagyobb klubnál irigylésre méltó az alázat és az elkötelezettség a szurkolók részéről a klubjuk és a játékosok iránt, és egy pillanatig sem éreztem azt, hogy nem tartozom már a csapathoz a sérülésem miatt.

Gondolom a súlyos sérülésed ellenére ott vagy a csapat mérkőzésein.

Az Euroligás meccsekre nem utaztam el a csapattal és olyan találkozókra sem, ami hosszú repülőúttal vagy buszozással járt. A bajnoki meccsek nagy részét viszont általában Athénban, vagy a  közelében játsszák, mivel nyolc csapat szerepel a bajnokságban a görög fővárosból, így maximum 2-3 idegenbeli mérkőzést hagytam ki.

És mi maradt ki a kényszerpihenő miatt a város látványosságaiból, hangulatából?

Amikor a legszebb idő volt Athénban, hat hétig gipszben feküdtem, aztán négy hetet volt rajtam a gipszcsizma, úgyhogy a karácsony előtti hetekben kezdhettem el csak „megtanulni újra járni”. Ennek ellenére persze tengerimádóként nagyon szeretem az itteni életet, hangulatot. És szeretem a helyi konyhát, imádok mindent megkóstolni, a kedvencem a helyi Souvlaki, ami valójában Gyros, ebből bármikor, bármennyit meg tudnék enni.

A görög kosárlabdázás két sztárcsapata a férfiak között az Európában is kiemelkedő klubnak számító Panathinaikos és az Olympiacos. Van időd és lehetőséged a fiúk mérkőzéseire is kijárni?

Természetesen igen, ráadásul hatalmas élmény egy euroligás mérkőzést, de főleg egy hazai, Olympiacos-Panathinaikos derbyt élőben végigszurkolni. Tudni kell, hogy csak az itthoni mérkőzést tudom megnézni, mert az idegenbeli mérkőzésekre nem mehetnek a szurkolók, így próbálja a görög szövetség megakadályozni, hogy összecsapjanak a táborok és botrány legyen. Mi egyébként egy másik sportcsarnokban éljük a mindennapjainkat, csak a hazai Euroliga meccseinket játszottuk ugyanabban a létesítményben, ahol a fiúk szerepelnek, így aztán túl sok közös program nincs velük.

Lassan vége ennek a nem túl szerencsés szezonodnak. Van már pontos elképzelésed arról, hogy mi lesz Veled nyár végén, amikor elkezdődik az új bajnoki év?

A jövőmet illetően inkább csak arra fókuszálok, hogy a lehető legjobb állapotban térjek vissza és ebben szerencsére az Olympiacos teljes mértékben támogat. Valójában még nem beszéltünk konkrétumokról, volt szó arról, hogy szeretnék, ha jövőre is az athéni klub játékosa maradnék, de azzal mindig tisztában kell lenni ebben a profi világban, hogy amíg nincs aláírt szerződésed, addig semmi sem biztos. Úgyhogy mindig kell egy B-terv is.