Dübörög az infláció, de a szaloncukron ez alig látszik 

Interjú2021. dec. 10.Kovács Dániel

Alig drágult a szaloncukor, pedig minden ellene szól. Az összes alapanyagának felment az ára, a termelő országok összefogtak, hogy magasabb áron tudják eladni a kakaót, az egekbe szökött a tengeri szállítmányozás költsége, még a csomagolás is drágult - mutat rá Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára.

Az első szaloncukrok már elkezdték elárasztani a boltok polcait. Vannak már előzetes becslések, hogy idén mennyi fog elfogyni? 

Úgy számolunk, hogy idén nagyjából 8-8.5 milliárd forint értékben fog fogyni a szaloncukor.

A magyarok fogyasztása évről évre nagyon stabilan 3500 tonna körül alakul, létezik egy olyan ökölszabályunk is, hogy minden egyes család egy kiló szaloncukrot fogyaszt el, ez is meglehetősen állandó.

Ez még tavaly, az első pandémiás évben sem változott, pedig a legrosszabbra voltunk elkészülve azok után, hogy 2020 tavaszán húsvétkor 20-25 százalékkal beesett az édességpiac.

Az emberek bezárkóztak, nem vettek annyi csokinyulat és más húsvéti édességet. Ezért a kereskedők, és mi is arra számítottunk, hogy karácsonykor is hasonló lesz a helyzet, mindenki óvatos volt. Az ünnep viszont rácáfolt a pesszimizmusra, édesség szempontjából nagyon jól sikerült.

Úgy tűnik, akármilyen rossz is a helyzet, a szaloncukrot nem hagyják ott az emberek a boltokban, és idén még annyira drasztikus áremelkedés sincs, ami a forgalmat visszavetné. 

Ha elindulunk az idei szaloncukorvadászatra, mekkora eséllyel futunk bele magyar termékekbe?

Mivel a termelés legnagyobb része itthon zajlik, jó eséllyel futhatunk bele magyar szaloncukorba. Az egészen kis egyéni vállalkozások által működtetett manufaktúrától a nagyüzemekig minden szinten zajlik nálunk szaloncukorgyártás.

Néhány nagyobb cég akad ugyan, amely külföldön is gyártat valamennyit, de jellemzően ezek itthon is termelnek.

Idén is több árkategóriában találunk szaloncukrot. Érdemes olcsójánoskodni, vagy van olyan árszint, ami alá nem szabad menni? 

Szerencsés helyzetben vagyunk, ugyanis Magyarországon még a legkedvezőbb, 800-1000 Forintos kategóriában is jó minőségű szaloncukrot kap a vásárló.

A Magyar Élelmiszerkönyv szigorú előírásokat fogalmaz meg a szaloncukorral szemben, ezért a gyártók is odateszik magukat. Ha legális forrásból vásárolunk, bármilyen árkategóriában, a minőség miatt csalódás nem fog érni.

Természetesen ár tekintetében a határ a csillagos ég. A 9-10000 forintos szaloncukrok leginkább azért kerülnek ennyibe, mert valamilyen különösen drága, vagy egyedi hozzávalóval készülnek. 

Milyen alapanyag tudja ennyire megdobni az árat?

Például ha liofilizált gyümölcsökkel van megtöltve. Ez egy fiatal jelenség, maga a technológia is viszonylag új.

Az a lényege, hogy a gyümölcsöt aszalás helyett fagyasztva szárítják, ennek köszönhetően az íze jobban tud koncentrálódni, sőt egészen kirobbanó ízhatást kelt. Korábban ezeket apró darabokban csokoládéra szórták, de ma már egyre több helyen jelenik meg a liofilizált gyümölccsel töltött szaloncukor.

Ez eleve nem egy olcsó eljárás, ráadásul Magyarország hiába jár élen gyümölcstermesztésben, liofilizáló üzemek még csak mutatóban vannak, így külföldről kell behozni az alapanyagot, ami tovább drágítja a végterméket. 

Drágult a szaloncukor tavalyhoz képest?

Nem mindegyik, és kategóriánként is eltérő a helyzet, összességében 0 és 10 százalék közötti a drágulás. Hogy melyik termékeknek ment fel jobban az áruk, rengeteg tényezőtől függ, például hogy kinek mekkora a raktárkészlete, és nagyon komplex okai vannak.

Egyrészt minden alapanyag ára megemelkedett, ami az érdesség gyártáshoz szükséges. Gondolok itt a kakaóra, cukorra, növényi olajokra. Részben azért, mert az éghajlatváltozás elkezdte éreztetni a hatását, a termőterületek csökkennek.

A másik ok az, hogy Afrikában, Ázsiában és Dél-Amerikában egyre jobban meg kell fizetni a farmereket és a mezőgazdasági munkásokat.

A nagy kakaótermelő országok összefogva lobbiznak azért, hogy magasabb áron tudják eladni a terméket a világpiacon, hogy a népük szociális biztonságát erősítsék.

Ezek érthető változások, amelyeket a jobb anyagi helyzetben lévő országok fogyasztóinak is el kell fogadni. De emelkedtek a tengeri szállítási és a szárazföldi fuvarozási költségek is, mindenhol drágább lett a munkaerő, az energiaköltségek megemelkedése kihat az alapanyagok feldolgozására is, még a csomagolás is jelentősen megdrágult.

Ehhez képest viszont még elég visszafogottnak is nevezhetjük a szaloncukor drágulását...

Igen, de hozzá kell tenni, hogy nagyon sok faktor majd csak jövő évben kezdi el éreztetni a hatását. Ezért mondtam azt, hogy aki elég nagy raktárkészlettel dolgozik, az most jól járt, hiszen aki január-februárban feltöltötte a raktárait kakaóval, azt nem érintette az év közben bekövetkező drágulás, és nem is kényszerül áremelésre. 

Persze ez előbb-utóbb őket is utol fogja érni. Jósolni nem lehet, azt sem tudjuk egyelőre, hogy mi lesz fél év múlva. Most például elkezdett csökkenni a benzinár, lehet, hogy ez a csökkenés begyűrűzik az alapanyagárakig is. Ezt két hete még senki nem tudta volna megmondani, talán az energiaárak is mérséklődnek. De mindazok alapján, amit jelenleg tudunk, 2022-ben drágább lesz majd a szaloncukor.