Gázpiaci szakértő: Ukrajna felháborodása indokolatlan

Mennyire volt indokolt az új orosz-magyar hosszútávú gázszerződés megkötése?

Szükségszerű volt sok szempontból, a geopolitikai helyzettől kezdve addig, hogy mik a nagykereskedelmi piaci realitások a régiónkban. Az orosz gáz továbbra is megkerülhetetlen az energiamixben, bár szerencsésen bővülnek és egyre diverzifikáltabbak a források. Dél-Kelet-Európában,

a Balkánon két új forrás is elérhető már az év elejétől: a Krk-szigeti LNG-terminálon keresztül cseppfolyós földgáz és TAP-vezeték, ami azeri gázt szállít.

Ennek ellenére az oroszok meghatározó és domináns szereplői a régiónak.

Magyarország ellátását az orosz gáz nélkül nem tartom elképzelhetőnek, az oroszok pedig egy nagyobb hosszú távú szerződést akartak kötni

– innentől kezdve a tárgyalásokon a felek közt a megegyezést a szerződéses feltételek kölcsönösen elfogadható kialakítása kellett, hogy vezérelje.

A most megkötött szerződést 10+5 évre kötötték, az előző 20 évre szólt.

A gázpiacon az 1 év alatti szerződések rövidtávúnak, az 1-3 év közöttiek középtávúnak, 3 év felett hosszútávúnak számítanak. Ráadásul a hosszú táv egyre rövidebb, a most megkötött 15 év kifejezetten hosszúnak számít.  

Ugyanakkor léteznek nagyon hosszútávú szerződések, az azeriek például az 3500 km-es déli folyosóhoz kapcsolódóan 20 éves szerződéseket kötöttek, a nagy és új infrastruktúra beruházás kockázatait kezelte a szerződés – a finanszírozóknak meg kellett mutatni, hogy megvannak azok a szerződések, melyek biztosítják a beruházás megtérülését.

Itthon bár szükség volt a déli betáplálási pontnál pár kilométernyi cső lefektetésére, ehhez nem volt szükség hosszú távú szerződés megkötésére. A fejlesztést a szabályozó beemelte az eszközalapba – vagyis azt a tarifákon keresztül a magyar fogyasztók megfizetik.

A magyar oldalon ahhoz, hogy délről érkezzen a gáz nem kellett komoly fejlesztést végrehajtani, a nagy csöveket (Török Áramlat, Balkáni Áramlat) az oroszok építették, hogy elkerüljék Ukrajnát.

Persze végső soron majd ezt is az európai fogyasztók kell, hogy megfizessék, de ez egy másik kérdés.

A hosszú távot tehát nem a beruházás indokolta, hanem az, hogy az oroszok meghatározó szereplők és ilyet akartak kötni.

A magyar oldalról pedig az, hogy legyen egyfajta kiszámíthatóság. Az pedig, hogy a portfolióban legyen hosszabb távú szerződés az orosz féllel a piaci realitások miatt elkerülhetetlen.

Van-e alapja Ukrajna felháborodásának?

Olvastam az ukránok reakcióját, de teljesen indokolatlannak tartom. Oroszország ez egy ismert stratégiai lépése ez: 2009 óta dolgoznak azon, hogy elkerüljék Ukrajnát. Ez felvállalt geopolitikai-stratégiai céljuk, valamennyi nagyberuházásukat – az Északi-, Déli-, Balkáni-áramlatot –  ezért építettek.

Ez az utolsó eleme ennek az infrastruktúra beruházásnak, amelyre az oroszok úgy tekintenek, mint az ellátásbiztonság garantálása Európa szempontjából mondván ők az ukrán szállítói kockázatot minimalizálják. Ez a narratívák erős harca, mivel a másik oldalról egész másképp lehet értelmezni.

De az, hogy az ukránok az elkeseredettségüket, hogy megszűnik a tranzitjuk, a magyarokra hárítják, teljesen indokolatlan. Hiszen ehhez asszisztált egész Európa, hogy az oroszok meg tudják valósítani mindezt.

Sőt, mindenki sokkal hamarabb „adta be a derekát”, mint Magyarország, mi voltunk az utolsó, aki tartotta a hátát. Ugyanis az oroszokkal kötött hosszú távú gázszerződésünk 2015-ben lejárt, azóta gyakorlatilag a magyarok próbálták kibekkelni, hogy ne kelljen újra kötni a szerződést addig, amíg a forrásdiverzifikáció miatt valamivel jobb helyzetbe nem kerülünk és megvalósul az egységes európai gázpiac.

Magyarország nagyon sokáig ellenállt annak, hogy újra kösse a hosszútávú szerződést.

A régióban gyakorlatilag mindenki újra kötötte: 2018-ban Ausztria és Horvátország– mielőtt a Krk-szigeti LNG-terminál elkészült volna 10 évre elkötelezte magát, ugyanebben az évben Szlovénia is igaz csak 5 évre. Csehország és Szlovákia az oroszokkal hosszú távú szerződésben leköttették gázrendszerükre az összes kapacitást – elfogadták, hogy az oroszok nem keletről, hanem nyugatról fogják a gázt szállítani.

Takácsné Tóth Borbála

Bulgária és Szerbia pedig effektíve délről kapja a gázt és nem Ukrajnánk keresztül, előbbi két éve, utóbbi csak január óta. Az ukrán tranzit éves mennyisége 2000-ben még 120 milliárd köbméter volt, ami a 2014-es krími annektálás évében a felére, kb 60 milliárd köbméterre csökkent, mert közben megépült a Kék Áramlat (a Fekete tenger alatti követlen vezeték Törökországba) és az Északi Áramlat 1 (a Balti-tenger alatti közvetlen vezeték Németországba).

Az, hogy amikor mindez elkészül, hogy Magyarország tudomásul veszi, hogy az oroszok csak délről hajlandóak szállítani – erre az ukránok erős reakciója teljesen érthetetlen, mert nem a magyarokon múlik, hogy Ukrajnának lesz-e tranzitja vagy sem.

Sőt, az ország komolyan kiállt Ukrajna mellett 2019-ben, amikor decemberben lejárt az oroszok Ukrajnán keresztüli tranzitszerződése: Magyarország mindent megtett annak érdekében, hogy ne köteleződjön el Oroszországgal,

aki kénytelenek voltak újra kötni az ukrán tranzitszerződést, mert nem készült el sem a déli, sem az északi útvonal.

Így az ukránok kaptak még 5 évet az oroszoktól, akik valamiféle tranzit szállítást vállaltak. Ez a politikai kompromisszum részben Angela Merkelhez köthető

– hiszen a német gázipar hozzájárult ahhoz, hogy Ukrajnán keresztül nem lesz tranzit. S azért, hogy béke legyen, a kancellár kimondta, hogy kell, hogy legyen még egy ideig tranzit –  a megállapodás 2024-ben jár le. 

A legnagyobb haszonélvezője az ukrán útvonal megváltozásának az EU-n belül Németország, azon kívül pedig Törökország lett, hiszen mindkettő jelentős tranzitországgá vált.

Magyarország ebben a nagypolitikai játszmában igen apró szereplő, ráadásul az ukrán tranzit elveszítése nekünk is a tranzit csökkenését jelenti, a szerb tranzittól például már január óta elestünk.

Ezekhez a nagy politikai játszmákhoz képest elhanyagolható az, hogy Magyarország tudomásul véve a realitásokat megkötötte ezt a szerződést az új belépési pontra magyar szempontokból jó feltételekkel. Hiszen ha már nem Ukrajnából jön a gáz, az a jobb ha legalább délről jön.

Ha ugyanis nem fogadjuk el a déli beszállítási pontot, akkor nyugatról, a leginkább likvid és versengő piacról kellett volna az oroszoktól megvenni a gázt, ami piaci szempontból rosszabb lett volna, hiszen a versengő nyugati források elől foglalta volna el a kapacitásokat.  

Magyarország hogyan tudott ennyi ideig nem elköteleződni?

Elég komoly politikai sakkjátszma zajlott, amiben az oroszok jók, ráadásul náluk van a gáz is. Ehhez képest Magyarország jól játszott ebben a geopolitikai játszmában, viszonylag sokáig kitartott.

Az ukránokkal szembeni szolidaritási elvárásoknak mi maximálisan megfeleltünk azzal, hogy 2019 év végéig – amikor az ukrán tranzitszerződés lejárt és az oroszok újra megkötötték Magyarország nem köteleződött el ellentétben sok más országgal, akik megegyeztek az oroszokkal.

Emlékeztetőül, 2015-ben járt le a magyar hosszútávú szerződés, amely húszéves volt, és most 2021-et írunk.

Mivel az ország fogyasztása lecsökkent – a 2005-ös 15 bcm-mel szemben 2008-ra 10 bcm-re–a szerződésben maradtak nem felhasznált mennyiségek. Ezeket a piacon rendszerint ún. take or pay klauzulával látják el, vagyis ha valaki nem veszi át ezt a mennyiséget, akkor is ki kell fizetnie.

Az orosz fél azonban tett egy gesztust az ország felé, és Magyarország úgy hívta le a fennmaradó mennyiséget, ami elég sokáig kitartott, hogy nem kellett érte take-or-pay-t fizetnie.

Hogy pontosan mikor fogyott el, nem tudom, de az elmúlt években valószínűleg éves megállapodások révén jutottunk gázhoz. 

Egy másik ilyen „gesztus” az orosz fél részéről, amikor 2019 tavaszán a teljes éves mennyiséget leszállítottak és a magyar tárolókba betárolták, hogy függetlenül az ukrán tárgyalások kimenetelétől a magyar ellátás ne sérüljön.

Ezeknek a gesztusoknak biztos, hogy van ára, nem kizárt, hogy az egyik ilyen „kérés” az volt, hogy 2021 októberétől délről fog jönni a gáz.

Hogy erre nem került sor hamarabb, az annak tudható be, hogy Magyarország ügyelt az időzítésre. Nem nagyon lehetett tovább húzni az időt, ezt az oroszok 2019-ben már nyomatékosan sürgették. Valamiért nem készült el ez a betáplálási pont korábban, amit különféle módon magyaráztak, de a 2021 októberi határidő már jó ideje fix volt.

Valószínűleg azért ezt az időpontot határozták meg, mert úgy számoltak, hogy addigra a Krk-szigeti és a TAP- vezeték is üzembe áll – nem volt nagyon mire várni.

Az Európai Bizottság ugyanakkor bejelentette, hogy megvizsgálja az orosz-magyar szerződést.

Oroszország jelentős, 40%-ot meghaladó részesedéssel bír az európai gázpiacon, ami tovább nő majd. Az európai gáztermelés ugyanis csökken; a holland termelés már így jelentősen csökkent, jövőre azonban a groningeni gázmező leállásával még jobban visszaesik. Norvégiában politikai vita tárgya a fosszilis energiatermelés: nem tudni, meddig marad még a mixben a gáz és az olaj. A britek termelése is drasztikusan csökkent.

Oroszországnak így tovább nőhet az (egyébként is) jelentős részesedése a forrásszerkezetben.

Korábban is volt példa arra, hogy visszaéltek erőfölényükkel, a Gazprommal szemben  erőfölényes árazás miatt korábban is vizsgálatot indította az Európai Bizottság. Az ügy megegyezéssel zárult: a Gazprom vállalta, hogy nem fog ár alapon diszkriminálni kelet-európai vevői között.

Sőt, 2016-ban Donald Tusk, a volt lengyel miniszterelnők szerette volna, hogy az energiauniós szabályozásba  bekerüljön, egy közös európai gázbeszerzésről szóló kezdeményezés, hogy a Gazprom ne tudja kijátszani a tagországokat egymás ellen.

Ez nem valósult meg, még javaslatként elbukott, mert teljesen ellentmond az uniós piac logikájával. Ugyanakkor bekerült egy kötelezettség, mely szerint akkor, ha egy ország fogyasztásának 20%-át meghaladó mennyiségről köt szerződést, akkor azt be kell jelenteni a Bizottságnak, aki ha indokoltnak lája, megvizsgálhatja a szerződést.

Ha az országéves fogyasztása 10 bcm, akkor a most szerződött mennyiség meghaladja a 20%-át. Itt nem azt vizsgálja a Bizottság, hogy az országnak joga volt-e megváltoztatni azt a pontot, ahol az oroszok átadják a gázt.

Az ukránok pedig az fáj, hogy nem Beregdarócon, hanem szerb határon fogja átvenni a gázt, de ez nem piactorzító hatású.

S ha igaz, hogy a szerződésben az árazás TTF-alapon történt, akkor ez sem kifogásolható. Ezzel az unió nem megleckéztetni, hanem védeni próbálja a tagállamokat, hogy ne kerüljön be olyan tétel, ami sértene az érdekeiket. Például, amikor korábban a hosszú távú szerződésben a Gazprom kikötötte, hogy a vevője nem értékesítheti tovább a megvásárolt gázt – ez sértette a közös piacot és az uniós energiapolitikát. Ilyen szempontból például vizsgálhatja az aktuális szerződést az Bizottság.  

Mennyi ideig maradnak velünk a rekord magas gázárak? Milyen lépéseket tehetnek az országok?

Nem gondolom, hogy bárkinek lépnie kellene valamit, ez egy piaci helyzet, amire a piac fog reagálni. Egyedi szabályozói beavatkozást nem tartanám helyesnek, az árakat nem tudjuk határon kívül tartani, még Európa sem elég nagy játékos ahhoz, hogy az ázsiai ingadozást kompenzálja.

A kereslet visszafogása megoldás lehet, reméljük, hogy nem lesz hideg telünk.

A fogyasztók felé pedig a magas ár jó üzenet lehetne arra, hogy energiahatékonyságba és tüzelőanyag váltásba fektessen. A hazai energia stratégiában is le van fektetve célként a lakossági gázfogyasztás csökkentése, ez most kiváló alkalom arra, hogy ez a folyamat elinduljon.

A forward árakat nézve ezen a télen magasabb lesz az ár, de utána várhatóan visszaáll a 20 euró/ mwh szintre.

Különösen az európai piacon nem indokolja semmi sem ezeket a magas árakat – strukturális tényezők kevésbé fedezhetők fel mögötte – az EU gázfogyasztása nemhogy nem nő, hanem csökken közép- és hosszútávon.

Felmerül a kérdés, hogyha van nekik, miért nem értékesítenek több gázt az oroszok, ha ilyen magas az ár.

Valószínűleg mérlegelték, melyik kifizetődőbb számukra: ha nagyobb mennyiséget adnak el és így csökken az ár, vagy ha kevesebbet de magasabb áron. Úgy tűnik, az utóbbi mellett döntöttek.

Mivel unión kívüli országról van szó, nem lehet őket erre kényszeríteni, legfeljebb kérni lehet.

A magasabb árak két területre hatnak leginkább: Egyrészt a termelőket ösztönzik a termelés növelésére – főként az amerikai palagáz kitermelők reagálnak majd így az áremelkedésre. Másrészt támogatja az energia átállást, az energia zöldülését.

Mégis a szénerőműveket üzemelték be a nyáron, hogy a nagyobb fogyasztást fedezni tudják.

Idő kell, ahhoz, hogy több megújuló legyen, a szenes erőműveket visszaállítani gyorsabban megy. De a szenes erőművek is drágán termelnek, ha megnézzük az aktuális villamosenergia-árakat, ami azt jelenti, hogy az aktuális helyzet a megújulóknak Kánaán. Átmenetileg a szenesek megoldást adhatnak a kereslet növekedésre, hosszú távon azonban nem.