Ha nem a pénz az első karrierváltásnál, akkor micsoda?

Amikor valaki újratervezi a szakmai életét, kibontakozik valamilyen mintázat? Milyen okok húzódnak meg egy váltás mögött?

Alapvetően azt tapasztaljuk, hogy a szakmai, illetve karrierváltásokat valamiyen krízis katalizálja. Valami nincsen rendben az illető életében, így az a bizonyos „utolsó csepp a pohárban” ráveszi őt arra, hogy elgondolkodjon a helyzetéről és végülis váltson, változtasson.

Sok mindenről szó lehet: betegség, depresszió, kiégés, párkapcsolati válság. De akár még a gyermekvállalás is lehet ilyen esemény, mert ugyan alapvetően egy pozitív dologról van szó a gyermek érkezésekor, mégis felborítja az addigi status quo-t és egyfajta krízishelyzetet hoz létre.

Tehát sokszor ilyen események húzódnak meg amögött, hogy az ember átgondolja az életét, kilép a kényelmesen langyos vízből és valami újba kezd. Veszi a bátorságot és elrugaszkodik.

Egy krízisből, gödörből nem egyszerű kikeveredni és jó döntéseket hozni. Mik a tapasztalatok, igénybe vesznek segítségeket az ilyen lépésekhez, vagy sodródnak az emberek?

Amikor valaki valami újba, új kihívást jelentő dologba kezd – ilyen az is, amikor alkalmazottból vállalkozóvá válik – fontos, hogy fejlessze az önismeretét. Egyre többen veszik igénybe pszichológus vagy coach segítségét, az ilyen segítők részvétele hazánkban is egyre elfogadottabb. Az embernek éppen úgy kell törődnie az érzelmi-lelki világával is, ahogyan a fizikai jólétével is foglalkozik, ez is a well-being része. A 10-15 évvel korábbiakhoz képes ma már nem vált ki nagy csodálkozást, ha valaki elmegy egy segítő szakemberhez. Sokan meg is teszik.

Miért?

Amikor valaki valami teljesen újba akar kezdeni, érdemes átgondolnia, hogy mik azok az értékek, amik mentén dolgozni szeretne, mi az az értékrend, amivel azonosulni tud.

Ha ez megvan, sokkal inkább képes arra, hogy olyan munkát, életpályát, hivatást találjon, ami őt valóban boldoggá teszi. Az életüket újra tervezők közül számos esetben például a vidékre való leköltözés és munka hozta el a boldogságot, mert elegük volt az irodai környezetből. De megint másoknak a csapatban való munkavégzés és a támogatás jelenik meg fontos tényezőként. Tapasztalataink szerint már nem a „sok pénzt akarok keresni” elv jelenti a motivációt, hanem a megtalálása annak a munkának, ami őt boldoggá teszi, amivel értéket tud teremteni, adni tud valamit a környezetének is. Sok karrierváltó erre a szerencsés együttállásra törekszik.

Nyilván nem minden iparágban, de tényleg úgy tűnik, hogy váltáskor mintha az anyagiak a háttérbe szorulnának valami nagyobb jó, vagy társadalmi jó mögött…

Valóban látszik egy ilyen trend, de ennek komoly és valós oka van.

A KKV-k, kivállalkozások esetében is elengedhetetlen a közösségi média jelenlét, amivel egyébként a legtöbb esetben élnek is.

A cégek ott tudják kommunikálni a saját értékrendjüket, céljaikat, meg tudják mutatni a társadalmi hasznosságukat, de ennek szerepe van a megfelelő munkaerő megszerzésében is. Manapság a KKV-k egyik legégetőbb kérdése munkaadóként, hogy hogyan tudják bevonzani és megtartani a jó munkaerőt abban a helyzetben, ha már nem a pénz jelenti az elsődleges motivációt. Ez a kérdés egy-két évtizede viszonylag értelmű volt: a magas fizetés megfelelő munkaerőt biztosít a munkaadók számára és a fiatalok is eszerint kerestek állást. De napjaink generációi teljesen másképpen működnek, mert nem csak a fizetés és a juttatások motiválják őket. Figyelik és fontos számukra, hogy az adott cégnek mi a küldetése, az értékrendje összhangban van-e a sajátjával. Emellett még élményt is szeretnének a munkahelyen.

Ezzel a fajta kihívással mennyire vannak tisztában a KKV-k s mennyire tudnak megküzdeni vele?

Mindenki azt mondja, hogy komoly gondok vannak e téren, de mindenki próbálkozik és megteszi a tőle telhetőt, mert a megbízható munkaerő piacán olyan nagy a hiány. Mára letisztult a kép, a cégek tisztában vannak azzal, hogy már nem a pénz jeleni az elsődleges vonzóerőt s egyre többen próbálkoznak azzal, hogy személyre szabott motivációs csomagot adjanak a kollégák számára. Még egy csapaton belül is próbálnak az egyénre kialakított megoldásokat keresni. Ezt egy nagyon jó dolognak tartom.

A vidékre költözésről jut eszembe, hogy vannak ismerőseim, akik vagy a Balatonhoz költöztek, vagy elhagyva Budapestet Pest megyében kezdek új életet. Azért érdekes ez, mert ők és sokan mások is arról beszéltek, hogy nagyon kemény visszahúzóerővel kellett megküzdeniük a környezetük révén, kezdve azzal, hogy Budapesten kívül nincsen élet.

Nekünk is vannak ilyen tapasztalataink: sok esetben megjelennek a negatív végkimenetelt felvázoló kétkedők; barátok, volt munkatársak vagy akár a család köreiből is.

Honnan eredhet ez a viselkedés?

Amikor valaki vált vagy változtat valamit, az a visszahúzó embereket megijeszti, hiszen ez azt jelzi számukra, hogy a világ változik körülöttük, ami viszont törést okoz a saját biztonságérzetükben.

Az ilyenfajta károgás mindig az adott emberről szól, az ő bizonytalanságáról. Én is ismerek olyan embert, aki leköltözött vidékre, ahol valóban nehéz újrakezdeni az életet, egy új közösséget megismerni, annak részévé válni vagy újat teremteni. De nem lehetetlen. Létre lehet hozni egy lelkileg, érzelmileg és akár üzletileg is megtartó közösséget, vagy lehet csatlakozni egy már meglévőhöz. Az internet korában pedig nem jelenthet problémát a marketing, a kapcsolattartás és a közös munka sem.

Sokszor jön velünk szembe az, hogy a hazai KKV-k digitálisan éretlenek, de gondolom, a kép nem ilyen egyértelmű.

Ilyenkor mindig érdemes tisztázni, hogy mihez képest jelenik meg ez az éretlenség, illetve a helyzet függ az aktuális fejlettségi szinttől és a tendenciától is. Valóban van alapja az ilyenfajta kritikának, de a helyzet nem ennyire rossz. Mindenki próbálkozik a digitalizációs kihívásoknak megfelelni, de minden folyamatot digitalizálni, alkalmazásokat bevezetni nem lehet egyik napról a másikra. De a törekvés egyre inkább megjelenik a kisebb vállalkozásoknál is. Ebben persze benne van a kényszer is, mert a digitalizációs megoldásokban való lemaradás kevésbé hatékony működést eredményez, bizonyos problémák megoldása pedig több időbe telik digitális támogatás híján. Mivel a digitalizáció egyre inkább a mindennapok részévé válik, mindez főleg a régebbi tulajdonosi szerkezettel bíró vállalkozásoknál jelenik meg erős kihívásként és kényszerként. Nyilván a startup cégeknél mindez alapműködés, de valóban vannak olyan szektorok, ahol a folyamat még gyerekcipőben jár.

A digitális mindset kialakulásában egy vállalkozás esetében mennyire játszik szerepet a vezetők, tulajdonosok gondolkodásmódja, mennyire van jelen a generációs aspektus?

Az általános vélekedés az, hogy az idősebb generációk kevésbé nyitottak és fogékonyak a kor ilyenfajta kihívásaira és megoldásaira. De szeretném hangsúlyozni, hogy nagyon sok példa bizonyítja ennek az ellenkezőjét is. Az idősebb generációk – főleg az életük újratervezésekor, amikor valami újba vágnak bele, versenyhelyzetben vannak – nagyon is nyitottak, hiszen az ilyen helyzetek alapvetően magukkal hoznak egy nagyon kemény tanulási időszakot. Tehát nem csak a fiatalokra lehet építeni, az idősebb korosztály bizonyos rétegei is fogékonyak a digitalizációra.

Önnek is megvan a multis múltja, miért hagyta ott a kvázi biztonságos környezetet egy olyan világért, ahol minden nap megmérettetik az ember?

Valóban dolgoztam multinál, nagyvállalatoknál és kisebb hazai cégeknél is több iparágban, voltam vezetői tanácsadó, projektmenedzser és befektetési szakember, a kényelmes alkalmazotti státusz pedig védőhálót jelentett.

Ha alkalmazottként hibázik valaki, annak is lehetnek következményei, de az embernek vállalkozóként kőkeményen az egzisztenciája forog kockán.

Ez egy teljesen más világ. A váltást ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor az ember bent van a dzsungel kellős közepén egy luxus lakókocsiban fölszerelve minden jóval, majd egyszer csak kilép onnan egy bicskával a kezében és életben kell maradnia. Az ilyen döntéseket az emberek nem szívesen hozzák meg. Annak idején, amikor bent ültem az irodában, sokszor elgondolkodtam azon, hogy vajon tényleg ez az én helyem, tényleg az én utamat járom-e? Kiégve és céltalannak éreztem magam, ezért váltottam. Megtehettem volna, hogy maradok ezen a területen, de volt egy pillanat, amikor azt éreztem: most vagy soha. Nehéz volt az út s még mindig nem könnyű. Tíz év teljesen más szakmai tapasztalat után kőkemény mélyvíz belevágni egy teljesen új iparágba, aminek az ember nem ismeri a nyelvezetét, kapcsolatrendszerét. Egy ilyen helyzetben egyszerre kell csinálni mindent; kapcsolatokat kell építeni, meg kell ismerni az adott iparág és a vállalkozó lét jellemzőit is. Még alkalmazottként beleástam magam a fotózás rejtelmeibe, s mindig is volt egy olyan vízióm, hogy miközben megtanulok fotózni, alapítok egy kreatív ügynökséget (WellYou) is. Ez a cél anno elképesztő messzeségben látszott, de ahogyan az apró lépéseket megtesszük, kiderül, hogy semmi sem lehetetlen.

Van olyan, hogy hátra dőlhet az ember?

Egy vállalkozás folyamatos készenlétet kíván, nem lehet elégedetten hátra dőlni. Persze a döntések és a kihívások nagysága változik a cég stabilizálódásakor, ám az a helyzet megint magával hoz majd újabb megoldandó helyzeteket. Ekkor jobb esetben az egzisztenciális félelem már nem jelenik meg erősen, de mindig szükség lesz egy kicsit harcos alapállásra.