Hogyan javítható a magyar versenyképesség? – Interjú Pleschinger Gyulával

Miért döntött úgy a Magyar Közgazdasági Társaság, hogy egy szakmai rendezvénysorozatot indít az MNB 330 pontos versenyképességi csomagja kapcsán? Mi volt a célja e rendezvényeknek?

A Magyar Közgazdasági Társaságnak 1894-es megalapítása óta az egyes közgazdasági elméletek megvitatása, a legjobb hazai és külföldi gyakorlatok megismerése és megismertetése mellett kiemelt célja, hogy választ keressen a mindenkori gazdasági kihívásokra.

A lassan 10 éve tartó figyelemreméltó gazdasági növekedésünk elsősorban a munkaerőpiaci reformoknak és a beáramló tőkének volt köszönhető, a növekedés töretlen folytatásához azonban ma már elkerülhetetlen a versenyképességünk javítása.

Ezen a téren bőven van teendőnk, hiszen a versenyképesség tekintetében nem csak az uniós átlagtól maradunk el, hanem a V4-es országcsoporton belül is szerény eredményekkel büszkélkedhetünk.

Nem véletlen tehát, hogy a kormány is nagy figyelmet szentel a versenyképességünk javításának: a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében már jónéhány intézkedést bejelentett, melyek közül néhányat már be is vezetett, mások bevezetésére vonatkozóan pedig „útitervet” tett közzé.

Ezeken az intézkedéseken túlmenően azonban számos kormányzati és nem kormányzati intézet, intézmény – például a Pénzügyminisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Gazdasági Versenyhivatal, és a kamarák – dolgozott ki javaslatokat a versenyképesség javítására, és ebbe a folyamatba kapcsolódott be az MNB is elkészítve és publikálva 330 pontos javaslat-csomagját.

Meggyőződésem, hogy a hazai közgazdász-társadalomban felhalmozódott tudás és tapasztalat hozzájárulhat a versenyképesség javításának lehetőségéhez, így a rendezvénysorozat során az egyes területeket kiválóan ismerő, a panelekbe meghívott szakértő előadóink mellett – akik többségét tagjaink között tudhatjuk - az eseményeken résztvevők véleményét, javaslatait is meg kívántuk ismerni.

Tekintettel arra, hogy a versenyképesség javításának lehetőségeit legszélesebb körben az MNB 330 pontos csomagja járja körül, úgy gondoltuk, hogy a közös gondolkodás alapját az MNB javaslatainak áttekintése szolgálhatja legjobban, így erre fűztük föl a rendezvénysorozatot.    

A versenyképességi csomagból négy témakört választott az MKT megvitatásra: a pénz- és tőkepiacok reformját, a KKV-szektor versenyképességi kérdéseit, a foglalkoztatást, valamint az állam hatékonyságát. Miért éppen ez a négy téma volt terítéken?

Úgy gondoltuk ez az a négy terület, ahol a versenyképesség javulása a leglátványosabban követhető nyomon, ráadásul tagságunk többsége ezeken a területeken rendelkezik a legtöbb tudással, tapasztalattal. Úgy hiszem, jól választottuk meg a témaköröket, és nem is érte csalódás sem a panelek résztvevőit, sem a hallgatóságot. Akik ott voltak, nagyon magas színvonalú, hasznos és informatív tanácskozás résztvevői lehettek, amit minden esetben csak az időkorlátok szakítottak meg.

Összességében mi volt a panelbeszélgetések szakértő résztvevőinek véleménye az MNB 330 pontos javaslatcsomagjáról?

Úgy a panelek résztvevői, mint a hallgatóság köréből felszólalók pozitívan értékelték, és magas színvonalúnak ítélték a 330 pontos javaslatcsomagot, és a rendezvénysorozat egyes eseményeit bevezető rövid MNB-s prezentációt. Elhangzott olyan vélemény is, mely szerint előnyére válna a javaslatcsomagnak, ha továbbfejlesztésekor az valamifajta megvalósíthatósági-implementálhatósági ütemezés szerint kerülne strukturálásra. 

Születtek-e olyan konkrét javaslatok, kiegészítések, amelyeket érdemes lesz megfontolniuk, figyelembe venniük a döntéshozóknak?

Az előzőeken túlmenően más megfontolandó javaslatok is elhangzottak. A rendezvénysorozat eseményeinek sorrendjében javaslatként hangzott el, hogy

a pénzügyi területek bő és helyenként elavult szabályozását célszerű lenne felülvizsgálni, a KKV-hitelezés felfuttatását a garanciarendszer megerősítése segítené.

Valamint, hogy a versenyképesség javítását jelentős mértékben segítené a pénz-és tőkepiacok fejlesztése, az intézményi befektetők működési feltételeinek javítása úgy a befektetési alapok, mint a kockázati tőkealapok esetében. Ehhez kapcsolódóan arról is szó esett, hogy a „MÁP Plusz” (az új magyar államkötvény) kétségbevonhatatlan előnyei (az államadósság finanszírozási szerkezetének javítása, a megtakarítási hajlandóság remélt növekedése) mellett elvonhatja a forrásokat a vállalati szektor finanszírozása elől.

A versenyképesség KKV-szektoron belüli javításával kapcsolatosan – a jegybanki javaslatokat helyesnek ítélve – a rendezvény résztvevői annak a reményüknek adtak hangot, hogy ez a csomag – sok korábbi javaslattól eltérően – legalább jó részben megvalósul. A résztvevők hasznosnak tartanák, ha a versenyképesség javításának lenne egy, az érintett tárcakompetenciákon átnyúló hatáskörrel rendelkező felelőse.

Egyöntetű vélemény volt, hogy a kormány az oktatás-felnőttképzés támogatása, ösztönzése révén tudná segíteni a kutatás-fejlesztésre fordított milliárdok optimális hasznosulását, ezáltal is a KKV-k működésének hatékonyságát.

A bérmegállapodások természetesen hasznosak a foglalkoztatottak számára, de önmagukban, a humán tőke fejlesztése nélkül aligha segítik a termelékenység növekedését.

A munkaerőpiaci kihívások terén a résztvevők lényegében szintén egyetértettek az MNB javaslataival. Szükségesnek tartották nyomatékosítani, hogy a munkanélküliség jelentősen eltér az ország nyugati és keleti fele között, és mivel a munkavállalók mobilitási készsége még mindig alacsony, célszerű lehet a munkalehetőségeket állami segítséggel a rászoruló területekre juttatni.

A közfoglalkoztatottsággal kapcsolatban szükségesnek tartották felhívni a figyelmet a versenyszféra és az önkormányzatok közötti ellenérdekeltségre. Az önkormányzatok számára a közfoglalkoztatottak alkalmazása igen kedvező, így nem nagyon támogatják a – a versenyszféra számára is alkalmas - közfoglalkoztatottak munkaerőpiacra történő átáramlását. Ugyanakkor egyetértés volt abban, hogy – szándék vagy alkalmasság hiánya okán - a közfoglalkoztatottaknak csak egy része képes a munkaerőpiacra történő visszatérésre. A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a hiányszakmákban a jól képzett külföldi munkaerő szigorúan kontrollált keretek közti alkalmazása nem ördögtől való, ugyanakkor ez a megoldás nem adhat jó választ a munkavállalói létszám várhatóan több évtizeden át tartó csökkenésére. Megoldást jelenthet részben az automatizáció/robotizáció elterjedése, aminek kapcsán persze, azonnal felmerül az oktatás/képzés fejlesztésének szükségessége.

A diákmunkával kapcsolatban hasznos lehet a diákszövetkezetek működési feltételeinek áttekintése, a nyugdíjasok munkavállalása pedig gyakran ütközik egészségügyi akadályokba (a statisztikák szerint a nők átlagosan 65, a férfiak átlagosan 61 éves korukig egészségesek – ami akár átvezethet az MNB 330 pontjának az egészségüggyel foglalkozó fejezetéhez).

Csakúgy, mint a KKV-szektorral foglalkozó rendezvényen, itt is felmerült a béremelés kérdése: általános volt az a nézet, miszerint a bérek nem csak az uniós átlaghoz, hanem a V4-es országokhoz képest is alacsonyak, így ösztönöznek a külföldi munkavállalásra.

Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a béreket a termelékenység növekedésével párhuzamosan célszerű emelni.

A munkaerő megtartásában hasznosak lehetnek a munkáltatók által biztosított szolgáltatások, így a cafeteria rendszer és annak kedvező adózása fenntartása is.

A hatékony állammal kapcsolatban szükséges tisztázni, hogy az állam számos alapvető funkcióval rendelkezik, melyeknél a hatékonyság más-más módon értelmezendő és mérendő. Hasznos lenne tehát listába szedni az állami feladatokat, annak alapján meghatározni a szükséges alkalmazotti létszámot és a digitalizációs igényeket. Egyértelműen jó példaként említhető a NAV esete, ahol ez a folyamat látványos eredményeket is hozott.

Ma általánosan elfogadott vélemény, hogy az állam mérete túl nagy, túl sok foglalkoztatottat alkalmaz. Ha azonban a kérdést közelebbről is megvizsgáljuk, akkor a kép már árnyaltabb, hiszen az állami foglalkoztatottak között például ott vannak az – esetenként piaci viszonyok között működő – állami vállalatok is.

A közszféra esetében félrevezethető lehet az is, ha az itt alkalmazottak számát az összes munkavállaló számához képest határozzuk meg, hiszen oktatásra, egészségügyi szolgáltatásra a lakosság egészének szüksége van.

Mindezzel együtt az nagy biztonsággal állítható, hogy a közszférában, ezen belül is a központi igazgatásban lenne tér további karcsúsításra de csak a feladatok és az azok ellátását támogató informatikai fejlesztések ismerete.

További komoly kihívást jelent a hatékonyság mérése: az állami szektorban – illetve annak meghatározó részében – nem a profitorientált cégekhez hasonló hatékonyságmérésre van szükség, hanem a tevékenység jellegéhez igazodó egyedi módszerekre, melyek között szerepelnie kell az állam szolgáltatásait igénybe vevő állampolgárok elégedettségének is. 

Lesz-e folytatása a versenyképességi sorozatnak esetleg más formában?

 Minthogy a versenyképesség terén bőven van fejlődni valónk, jelzései szerint az MNB – és feltételezésem szerint a többi intézmény is - folytatja a javítási lehetőségek feltárását, és emlékezve arra, hogy rendezvényeinket az időkorlátok miatt csak abbahagyni tudtuk, befejezni nem, egész biztos vagyok abban, hogy hasonló rendezvényekre a jövőben is sort kerítünk, remélve, hogy az ott elhangzottak a döntéshozók körében is megfontolásra kerülnek.