Íme a kortárs magyar festők, akikért megőrülnek a befektetők

Interjú2020. márc 1.BGA

A Virág Judit Galéria árveréseinek összleütési értéke közel 2,5 milliárd forint volt tavaly, ezzel a vállalkozás a 2019-es aukciós szezon legsikeresebb hazai szereplője lett. Hogy az idei év mit hoz, illetve minek köszönhető ez a siker, arról is beszélgettünk Kelen Anna művészettörténésszel, a tulajdonos lányával. Szóba kerültek a piaci trendek, de kiderül az is, hogy mitől függ egy-egy festmény árazása.

Édesanyja, Virág Judit az ország egyik legsikeresebb galériáját hozta létre, ám küszöbön a generációváltás a cég életében. Ez miként történik?

Csodálatos lehetőség, és egyben kihívás számomra, hogy részt vehetek ebben a folyamatban. Az átállás lassú és fokozatos,

édesanyám szerencsére most is és a jövőben is aktív szereplője lesz a műtárgypiacnak.

Beleszülettem az aukciók érdekes világába, hatévesen már a színfalak mögül figyeltem az eseményeket. Az aukciókon volt lehetőségem arra, hogy szinte az összes munkakörben kipróbáljam magam. Miután megszereztem az egyetemen a diplomát szociológia-politológia, majd később művészettörténeti szakon, onnantól vált tudatossá az, hogy hogyan tudok a galéria életében a leghatékonyabban részt venni.

Ez a munkamegosztás hogyan alakul az ország egyik legjelentősebb, tavaly pedig a legsikeresebb galéria- és aukciós házánál?

Egy éve az árveréseket is közösen vezetjük már anyukámmal. Ez egy családi cég, amelyben az évek alatt kialakult a munkamegosztás. Édesanyám férje, Törő István az ügyvezető igazgató. Övé a stratégiai, pénzügyi döntéshozatal, a menedzselés. A napi ügyekben mindannyian részt veszünk.

Hozzám főként a szakmai, művészettörténeti feladatok egy része, a katalógus szerkesztése, a médiával való kapcsolattartás tartozik.

Persze nem mindig könnyű, akadnak nehézségek is.

Például?

Ilyen a generációs különbség. A digitalizációban, az infokommunikációs megoldásokban hatalmas lehetőséget látok, míg szüleim még a „hagyományos” munkamenet hívei.

Míg én digitalizálnék, addig ők a papíralapú munkát részesítik előnyben. Ettől függetlenül, úgy gondolom, hogy hatékonyak vagyunk. A számok legalábbis ezt bizonyítják.

A galéria tavalyi árveréseinek összleütési értéke közel 2,5 milliárd forint volt.

Ezzel a 2019-es aukciós szezon legsikeresebbjei lettünk itthon.

Minek köszönhető ez a siker?

Több mint húsz éve vagyunk a piacon, aukciókat 1998 óta tartunk megszakítás nélkül. Erős bizalmi viszonyt alakítottunk ki az ügyfeleinkkel. Nálunk elsősorban ez a fontos, természetesen a legalaposabb szakmai felkészültség mellett. Tudatosan építettük, építjük a marketing-stratégiánkat. És arra is nagy figyelmet fordítunk, hogy az aukciók mellett minden évbn nagyszabású, non-profit tematikus kiállításokat is szervezzünk, amelyek nemcsak a közönség számára népszerűek, de a szakma is elismeri.

Ha már szóba hozta a marketinget, itt milyen trendfordulót lát?

A közösségi média szerepe a műtárgypiacon is egyre erősebb. Olyannyira, hogy külön munkatárs foglalkozik ezzel.

Mindennek hatására az online árverések mennyire elterjedtek itthon?

Még a „fizikainak” van nagyobb súlya szemben a virtuálissal, hiszen ez egy társadalmi esemény, amelyre 800-1000 ember látogat el.  A műtárgypiac forgalmában a válság ideje alatt volt egy kis visszaesés, de hat éve egyenletes a növekedés.

Miként alakult ki a piac?

A fellendülés 1990-körül kezdődött, sorra alakultak a galériák, és születtek az egyre magasabb árak, illetve rekordleütések. Mindennek hatására egyre több, ráadásul jó és értékes festmény jelent meg a piacon. A felfelé mutató spirál azonban megtört, hiszen a pénzügyi krízis minket is arra késztetett, hogy átgondoljuk a stratégiánkat.

Nem csupán árverésen értékesítettünk, hanem bizományosi formában is.

Sok olyan gyűjtő volt, aki nem mert aukción kockáztatni, hanem biztonságosabbnak érezte a másfajta értékesítési csatornát. Szerencsére 6-8 éve folyamatos bővülés tapasztalható. Sokkal kiszámíthatóbb és stabilabb most a piac, mint a kétezres években volt.

Ezt mi szemlélteti a legjobban?

Nem születnek folyamatosan rekordleütések, mint korábban. Csak akkor, ha valóban kiemelkedő „csúcsmű” kerül elő. Az elmúlt évek alatt szerencsére többször is volt ilyen. Másik példa az úgynevezett klasszikus kortárs, azaz a 60-as, 70-es, 80-as évekbeli alkotások egyre nagyobb térhódítása. Ez egyébként a nemzetközi piacon is megfigyelhető. 

A kortárs kiugrása minek köszönhető?

Ennek több oka van.

Egyrészt a gyűjtőkör változik, a mai harmincas, negyvenes generáció mást szeret, mint az ötvenes, hatvanas.

Ez mindenre igaz, ez nem a műtárgypiac sajátossága. A másik az, hogy a klasszikus kortárs jóval megfizethetőbb, mint például a XX. század első felére jellemző, modern alkotás, amelyet jellemzően az idősebb generáció kedvel és tud is megengedni magának. Az ebből az időszakból származó csúcsművek közül egyre kevesebb bukkan fel, ez is egyfajta oka a változásnak. Például Tihanyi Lajos Pont Saint Michel (1908) című párizsi látképe, amely 220 millió forintért kelt az egyik karácsonyi aukciónkon, vagy Dénes Valéria Bruges (1911) c. festménye amely 110 millió forintos leütési árat ért el.

Tihanyi Lajos Pont Saint Michel

Mindezt példával is szemléltessük: mely kortárs festményekért megy a „harc”?

Az egyik legjobb példa talán Maurer Dóra, akinek a londoni Tate műzeumban nyílt önálló kiállítása, amely az 1937-es születésű magyar képzőművész pályájának mintegy öt évtizedét öleli fel. A kiállításon 35 mű látható, amely azért igazi szenzáció, mert a londoni múzeum a New York-i MoMA és a párizsi Pompidou mellett a világ legfontosabbjai között van, a látogatószáma pedig évi hatmillió körüli. Említhetem azokat a pályájukat a hatvanas, hetvenes években kezdő alkotókat is, akik szintén igen népszerűek: Lakner László Kossuth-díjas neoavantgárd festő-grafikust, vagy Nádler Istvánt is.

Lakner László: Metamorfózis

Miért pont őket emelte ki?

A művészek a nemzetközi piacon is elfogadottak, sőt, kimondottan erős a jelenlétük. Nádlertől például a párizsi Centre Pompidou vásárolt alkotást, így állandó kiállításon kapott helyet a Kék–fekete című, 1968-ban készült festménye.

Az egyik legfontosabb árképző tényező, hogy hol és miként szerepelnek kortárs festőink a nemzetközi piacon.

Úgy gondolom, hogy Jean Tinguely, Jasper Johns, Robert Rauschenberg, Andy Warhol közé bejutni, nem kis dolgog. Említhetem még Keserü Ilonát is, akit szintén nem szabad kihagyni a felsorolásból, hiszen egy 1969-ben bemutatott falikárpit szerepelt tőle egy jelentős kiállításon a New York-i Met-ben.

Amennyiben festőként szeretnék „kitörni”, akkor érdemes galérián keresztül próbálkoznom?

Persze. E nélkül nem menne. A galéria az, amely az alkotást eljuttatja a nemzetközi vásárokra, így kerülhet be a ön is, illetve az alkotás is a vérkeringésbe.

A statisztikát figyelve, mi az oka, hogy stagnál a magyar műtárgypiacon a festmények igen magas aránya?

Csak a nevünkben tudok számot mondani, nálunk az arány 80-90 százalék. A fennmaradó részt a kisplasztikák, kerámiák alkotják. Zsolnayval, azon belül is szecessziós darabokkal foglalkozunk. A bútor sem számottevő nálunk. Ez utóbbi inkább az erre specializálódott galériáknál fordul elő. Ellenben külföldön nagyobb kereslet van bútorokra, kisplasztikára is. Az ok tehát egyszerű: főként a festmények dominálnak, ebből van több.

Ön milyen alkotást szerezne meg a legszívesebben? Miről álmodik a szakértő?

Hogyne lenne! Több olyan lappangó mű van, amely régi kiadványokban, újságokban ugyan szerepel, de fogalmunk sincs, hogy hol vannak valójában. Ezek igazán nagy kihívások.

Például Kádár Bélának több nagyméretű olajfestménye is van, amit jó lenne megszerezni.

Az egyik alkotás egy koncertjelenetet ábrázol, nagyon izgalmas és különleges alkotás, így szeretném ha előkerülne. Vagy Patkó Károlytól egy nagyméretű akt, amelyet római tartózkodása alatt festett 1930 körül, de csak egy fekete-fehér reprodukcióról ismerjük. 

A tavalyi év hazai árverésein értékesített tíz legdrágább képzőművészeti alkotása közül hat a mi aukcióinkon került kalapács alá.

Többször is előfordult, hogy pont általunk kerültek elő lappangó, elveszettnek hitt remekművek . Ehhez persze bizalom is kell, mind az eladó, mind a vevő részéről. Talán a korábbi eredményeink is bizonyítják ezt.

A vevőikre visszatérve, mennyi közülük a külföldi és mennyi a magyar?

Körülbelül a 70 százalék hazai, de a külföldiek aránya egyre növekszik.

Mi az oka ennek?

Sok magyar kiállítás volt külföldön, ahol megismerhették az alkotásokat. Az egyik legnagyobb az Allegro Barbaro volt néhány évvel ezelőtt, ami a párizsi Musée d’Orsay-ban került megrendezésre. Így kerülhet be a magyar művészet – természetesen nem csak a kortárs, hanem a klasszikus is – a nemzetközi várkeringésbe. Például Rippl Rónai József alkotást is vásároltak tőlünk francia közgyűjteménybe.

Rippl-Rónai József az egyik legelismertebb festőnk külföldön, a Musée d’Orsay gyűjteményében összesen öt festmény szerepel tőle,

ebből az egyiket, a kiemelkedő kvalitású Jelenet gróf Sommsichék kertjében című festmény a mi galériánktól vásárolták.

Rippl-Rónai József: Jelenet gróf Sommsichék kertjében

A magyar alkotók, amikor Párizsban éltek a huszadik század első felében, éppolyan is olyan kiváló műveket tudtak alkotni, mint francia kortársaik. Ám a titok abban is rejlik, hogy még mindig jóval olcsóbbak, mint a külföldiek.

Amennyiben régiós viszonylatban hasonlítjuk magunkat más országhoz, hol a helyünk?

A magyar műtrágypiac az egyik legpezsgőbb és virulensebb Kelet-Európában. Az viszont érdekes, hogy a rendszerváltás után született művek forgalma némileg elmarad például a lengyeltől, vagy a romántól. A klasszikus alkotások terén viszont igen jól teljesítünk.

Mi jellemzi a legnagyobb országok sorrendjét?

A piac földrajzi megoszlása nem hoz meglepetéseket: továbbra is az USA, Kína és az Egyesült Királyság birtokolja a teljes műtárgypiaci forgalom több mint nyolcvan százalékát.

Az USA adta pár évvel ezelőtt a forgalom 42 százalékát, míg Kína átvette a második helyet a britektől. Hatalmas pénzösszegek és alkotások cserélnek gazdát.

Az eddigi csúcstartó, a világ legértékesebb festménye, Leonardo da Vincitől a Salvator Mundi, amely 450 millió dollárért kelt el.

Ha a csúcsokról beszélünk, itthon mi, illetve ki a rekorder?

A mi aukciónkon kelt el nyolc évvel ezelőtt Csontváry Kosztka Tivadar alkotása 240 millió forintért. A Traui tájkép naplemente idején című alkotás a Trau ciklus képek közül való.

Csontváry Kosztka Tivadar: Traui tájkép naplemente idején

Érdekesség, hogy a korábbi rekordot is Csontváry egy másik alkotása, a Szerelmesek találkozása (Randevú) tartja, amelyért 2006-ban - szintén 80 millió forintos induló árról 230 milliót adtak.

Hatalmas összegek. Az árképzés miként alakul?

Ez igen bonyolult folyamat. A fő szempont nyilvánvalóan a művész személye és helyzete: mennyire elfogadott és ismert. A beárazása függ attól is, menyire van jelen a szakirodalomban, és milyen kiállításokon szerepelt az adott műtárgy. Szintén nem elhanyagolandó szempont, hogy a festmény mit ábrázol, milyen technikával készült, illetve a története, helyzete levezethető-e, visszapergetve 50-100 évet. Ez azért itthon nem olyan egyszerű, mint külföldön. Az is lényeges, hogy először kerül-e ki a piacra, vagy volt-e már, ha igen, akkor hányszor.

Ez miben befolyásolja az árat?

A  lappangó, ám hirtelen felbukkant alkotásoknak a hírértéke nagyobb. Ennél fogva az ára is. Éppen ezért gondolom óriási felelősségnek egy-egy alkotás beárazását, majd aukcióra bocsátását. Hiszen mindezért felelősséggel tartozunk.

Erős a mezőny?

Igen, de korrekt a kapcsolatunk a piac valamennyi szereplőjével, és személy szerint is  fontosnak is tartjuk, hogy jó üzleti viszonyt ápoljunk.  A tisztességes verseny az egész piacnak használ. Fontos a tisztesség. Még ha riválisok vagyunk, akkor is.

(Képek forrása: Virág Judit Galéria, wikimedia, wikipedia)