Kockázat vagy lehetőség számunkra az Új Selyemút?

Interjú2019. máj 3.Szabó Anna

Új fokozatra kapcsolt a kínai diplomácia. Sikeres találkozót tartottak a Selyemútról Pekingben 37 ország – köztük hazánk – részvételével, és az áprilisi EU-Kína csúcson is ritkaságszámba menő együttes nyilatkozatot fogadtak el. A Selyemút előnyeiről és kockázatairól Eszterhai Viktor Kína-kutatót kérdeztük.

Hogyan vonná meg a Selyemút kezdeményezés legutóbbi csúcstalálkozóján történtek mérlegét?

Az idén második alkalommal megrendezett Belt and Road Forum a kínai diplomácia jelentős sikerének tekinthető, elsősorban annak tükrében, hogy

az előző évben számos külföldi és hazai kritika érte az Egy övezet egy út kezdeményezést

és több szakértő is amellett érvelt, hogy a kínai kormány szép lassan kiüresíti ezt a nagyszabású víziót. A legfontosabb külföldi kritikák a következők voltak: Kína aláássa a fennálló nemzetközi rendet; a fejlettinfrastruktúrával segíti iparcikkeinek a külföldi piacok elérését, fokozott versenynek kitéve a helyi vállalatokat; illetve Kína a kezdeményezésen keresztül igyekszik politikai modelljét terjeszteni.

A legerősebb vád az volt, hogy az Egy övezet egy út keretében meghirdetett nagy projektek adósságcsapdába kényszeríthetik a kisebb államokat, így azok könnyen Kína politikai befolyása alá kerülhetnek. Hazai kritikák elsősorban azzal foglalkoztak, hogy a kínai kormánynak inkább saját országán belül kellene fejlesztéseket eszközölni, valamint a kezdeményezés projektjei túl nagy támadási felületet adnak, amely politikai szempontból nem éri meg.

Mindezek fényében a Belt and Road Forum valódi sikernek tekinthető, ugyanis a 2017-es első csúcstalálkozó 29 résztvevőjéhez képest idén 37 állam – köztük Magyarország – képviseltette magát a legmagasabb szinten, amely azt mutatja, hogy továbbra is számtalan állam lát lehetőséget a kezdeményezésben.

A kínai kormány rugalmasságát tükrözi, hogy a kritikákra adott válaszként hangsúlyozta, a jövőben kiemelt figyelmet fordítanak az Egy övezet egy út keretében megvalósuló projektek átláthatóbbá, „nyitottabbá”, „zöldebbé” és „tisztábbá” tételére. A csúcstalálkozó eredményei alapján levonhatjuk a következtetést, hogy Egy övezet egy út kezdeményezés nem fog kiüresedni, sőt a továbbiakban is a kínai külpolitika legfontosabb eszköze lesz, ernyőként összefogva az állami szféra által érintett projekteket.

Az Egy övezet egy út tehát a retorika szintjét túllépve egyre inkább kézzel fogható valóssággá válik, átalakítva Ázsia, Európa és Afrika kapcsolatrendszerét, és ténylegesen átformálva a fennálló nemzetközi rendszert.

Tavaszi diplomáciai offenzívába kezdett Európában Peking, melynek első látványos jele, hogy – a németek rosszallása ellenére – Olaszország is csatlakozik a kínai Új selyemút kezdeményezéshez. Ez sokakat meglepett, vajon mi vezérelheti Rómát?

Nem csupán Kína diplomáciai offenzívájáról beszélhetünk, sokkal inkább Kína globális szerepének lassú és korántsem egységes átértékeléséről Európa szerte. Tévedés azt hinni, hogy az Egy övezet egy út kezdeményezésnek csupán a kelet-közép-európai régióban lennének támogatói. Természetesen a 2012-ben létrejött 16 + 1 együttműködés Kína és a 16 kelet-közép-európai ország között egy fontos tényezőként van jelen a régió és az ázsiai ország kapcsolatában.

A régió kormányai azért igyekeztek nyitni Kína felé, mert reménykedtek abban, hogy a platform révén kitörhetnek az Európán belüli félperiférikus státuszból, kereskedelmük EU-centrikusságát diverzifikálva és külföldi befektetéseket vonzva az országaikba.

Az unión belül egyes – főként nyugat-európai – tagállamok szerint azonban a Közép-Kelet-Európának nincs szüksége új, EU-n kívüli csatornára. Úgy érzik, a kelet-közép-európai országok túlságosan kiszolgálják a kínai érdekeket, lehetőséget adva Kínának arra, hogy megossza az Uniót. A Kínával szembeni nagyobb óvatosságra intő körök számára nem jött jól Olaszország nyíltan támogató magatartása, ugyanis az olasz az EU egyik legfontosabb gazdasága.

Az olasz kormány motivációi minden bizonnyal hasonlóak lehetnek, mint Kelet-Közép-Európa esetében. Olaszország gazdasági értelemben hasonlóan egyoldalúan kötődik az EU nyugati feléhez, míg az elmúlt egy évtizedben nem tudott kilábalni a gazdasági válságból. Ezért gondolhatja úgy a kormány, hogy diverzifikálni kell a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatokat, nyitni kell Ázsia felé.

Így került sor arra, hogy március vége felé aláírták Rómában a nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot, mely révén Olaszország – a világ hét legfejlettebb országát tömörítő G7-csoport tagjai közül elsőként – csatlakozik a selyemút újraélesztését szorgalmazó kínai kezdeményezéshez.

Mindez pedig az EU Kína politikájára nézve sem marad következmények nélkül.

Egyesek máris azt vizionálják, hogy az együttműködés hatására Trieszt kikötője lesz Kína kapuja Európába. Mi lesz akkor a görögországi Pireusszal, ahonnan hazánkon keresztül egyenes út vezetne a kontinens belsejébe?

Az együttműködés elvileg vonzhat kínai tőkét és árut Triesztbe, Genovába vagy más olasz kikötőkbe. Az Egy övezet, egy út kezdeményezés azonban nem csupán egy-két kikötőben, hanem az európai és az ázsiai kontinenst összekötő nagy hálózatban gondolkodik. Ezért téves az a kérdésfeltevés, hogy merre megy az út, vagy melyik kikötő a fontosabb. Számos út és szállítási lehetőség létezik.

Ha nem Rotterdamba vagy Hamburgba érkezik a kínai áru, hanem Olaszországba, akkor lerövidülhet a szállítási idő és az út egyes európai régiók irányába, amely bizonyos termékek esetében versenyképes alternatívát nyújthat. Valószínűleg nem véletlen, hogy azok az országok bírálják a leginkább az olasz döntést, amelyek abban érdekeltek, hogy a Kína és az EU közötti kereskedelem a meglévő útvonalakon haladjon.

Mely kikötők lehetnek fontosak Kína számára?

Annak nincs értelme, hogy egy nagy európai kikötőben vagy logisztikai központban összpontosuljon minden árumozgás. Rotterdamnak vagy Hamburgnak persze nagy a hatósugara, de ha diverzifikálódik a szállítási útvonal, akkor jó néhány helyre hamarabb el lehet juttatni az árut.

Egy kínai vállalat minden bizonnyal inkább abban gondolkodik, hogy az egyes régiókat mely kikötők tudják a legjobban ellátni. Pireusznak tehát továbbra is megvan a létjogosultsága, ugyanis tengeren ide érkezhet a leggyorsabban az áru az európai kontinensre.

De nem beszélhetünk arról, hogy Pireusz lesz a kínai áruk európai kapuja.   Az olasz kikötők hatósugara is korlátos, legfeljebb a Kárpát-medencéig, illetve Ausztria és Németország déli részéig terjedhet ki. Trieszt azonban stratégiailag is fontos helyen fekszik, így az olaszok nem ok nélkül reménykednek abban, hogy a kínaiak beruháznak a kikötő fejlesztésébe.

Várható-e, hogy a kínai tőke bevásárolja magát az olasz kikötőkbe, amint attól többen tartanak?

Kínának, jobban mondva a kínai cégeknek már most is számos európai kikötőben van részesedésük, így a magyar szempontból gyakran emlegetett Pireuszban vagy az olasz Genovában is. Előbbi jó példa arra, hogy a kínai tulajdonszerzést komoly befeketés és nagyobb mennyiségű kínai áru megjelenése is kíséri. Valószínűleg az olasz kormány is erre számít.

Magyarország számára mely kikötők a legfontosabbak?

Elsősorban az adriai kikötők Trieszt, Rijeka, Koper. Már egy ideje tárgyalások folynak arról, hogy a kínai tőke megjelenik a szlovéniai Koper kikötőjében, illetve a horvátországi Rijekában. Hazánk szempontjából mindenképpen kedvező, ha több kikötőből is elérhető Magyarország, fontos azonban, hogy ehhez rendelkezésre álljon megfelelő színvonalú vasúti- és közúti összeköttetés.

Egyre gyorsabban, akár tíz nap alatt érnek a kínai vasúti szerelvények Európába a hagyományos távol-keleti útvonalon is. Milyen lehetőséget jelent ez számunkra?

Bizonyos áruk esetében a szállítási idő kulcsfontosságú lehet. A textilipari termékek esetében nem olyan lényeges a gyorsaság és a pontosság, így versenyképesebb a lassabb, de olcsóbb tengeri szállítás. Bizonyos áruknál azonban jobb választás lehet a gyorsabb és pontosabb szállítást lehetővé tevő vasút, aminek komoly bevételgeneráló hatása lehet hazánk számára is.

Jelenleg a fontosabb kínai ipari központok és az EU között két hetet vesz igénybe az áru célba juttatása. Mindez az érintett vállalatok számára kiszámítható szállítást és a befektetés gyorsabb megtérülését jelenti.

Természetesen a tengertől elzárt országok és régiók szempontjából különösen fontos a magas színvonalú vasúti kapcsolat, amely révén hatékonyabban tudnak részesedni az Ázsia és Európa közötti áruszállításból. 

Az olasz szándéknyilatkozat aláírása után nem sokkal, április elején került sor az EU-Kína csúcsra. Áttörés vagy csupán szimbolikus jelentőségű, hogy a végén együttes nyilatkozatot fogadtak el a felek erre ugyanis évek óta nem volt példa?

Érdemes megnézni, hogy milyen globális környezetben került sor a 21. csúcstalálkozóra. Az amerikai-kínai kereskedelmi háború kisebb-nagyobb intenzitással zajlik, ami kihat az EU-Kína viszonyra is. Látni kell, hogy a globális kereskedelemből hatalmas szeletet kiszakító Kínának nem érdeke a kereskedelmi háború. Másrészt az EU esetében is azt látjuk, hogy míg korábban egyértelmű volt, hogy az Egyesült Államok szövetségese és együttműködő partnere, a kereskedelmi háború felszínre hozta az eltérő érdekeket is.

Úgy gondolom, az EU részéről üzenetértéke volt a közös nyilatkozatnak, ezzel kívánták jelezni, hogy ők együtt tudnak működni Pekinggel.

Mi az újdonság a közös nyilatkozatban?

A nyilatkozat alapján mindkét fél elkötelezte magát a szabályokon alapuló kereskedelmi rendszer mellett, amelyben a Kereskedelmi Világszervezetnek (WTO) központi szerep jut. Egyetértenek abban is, hogy a fennálló nemzetközi szervezetek és intézmények nem kerülhetik el a reformokat. Ezzel elutasítják a bilaterális irányba tartó, protekcionista, csak az önérdeket néző nagyhatalmi politizálást, amelyet az USA képvisel. A szabályokon alapuló kereskedelem fontosságának hangsúlyozása egyértelmű fricska az amerikaiaknak. Pedig az EU és Kína kapcsolata korántsem mentes a feszültségektől.

Brüsszel többek között sérelmezi, hogy az európai vállalatok számára nem elég nyitott a kínai piac.

A vitás kérdések rendezése azonban a két fél szerint nem egyoldalú döntéseken, hanem a közös megoldások keresésén alapul. A közös nyilatkozat tanúsága szerint a két fél számos kül- és biztonságpolitikai kérdésben is együtt kíván működni. Leginkább Irán, de sok más ügy kapcsán is egyezik az EU és Kína álláspontja, szemben az Egyesült Államok korábbi megállapodásokat felrúgó magatartásával. Egyetértettek az éghajlatváltozás elleni küzdelem fontosságában is.

Az USA két legfontosabb kereskedelmi partnere tehát azt üzeni az amerikai kormánynak, hogy nem kívánnak részt venni a feszültségek fokozásában és akár a számtalan ellentét ellenére is hajlandók álláspontjukat és politikájukat egyeztetni.  

Egyesek szerint elképzelhető, hogy az USA és Kína közötti kereskedelmi háború mégiscsak nyugvópontra jut május végére. Mitől függ a megállapodás?

Véleményem szerint ez elsősorban az amerikai belpolitikától függ. A kínai kormány egyértelműen megüzente, hogy az egyeztetésben érdekelt, még akkor is, ha ezzel a kínai belpolitika egyik fontos retorikai elemével, az ország nagyhatalmiságával kerül ellentmondásba. 

Ugyancsak április elején zajlott le a 16+1 együttműködési fórum éves találkozója Horvátországban. Korábban gyengélkedni látszott a szerveződés, de Görögország csatlakozásával 17+1 néven futhat tovább. Mit szólnak ehhez a fő kritikusnak számító németek?

Ez elmúlt években súlyos kritikák érték Németország részéről a 16+1 együttműködést. Mivel Peking számára Németország kiemelt partner, többen azt vetítették előre, hogy a 16+1 elveszíti a jelentőségét. Voltak is erre utaló jelek, ám Li Ko-csiang kínai miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár tavaszi találkozóján a 16+1-gyel kapcsolatos korábbi kritikák nem hangzottak el és a német kormány szemlátomást kezd rugalmasabb álláspontot képviselni.

Görögország csatlakozása egyébként már régóta benne volt a levegőben, és földrajzi szempontból is teljes mértékben indokolt a lépés. Számunkra ebből az lehet a tanulság, hogy ez a platform akkor lesz hatékony, ha a meghatározó nyugat-európai országok nem ellenzik.  

Lesz-e valamikor 18+1, csatlakozhatnak-e a 17+1-hez az olaszok vagy a spanyolok is?

A 16+1-ként indult együttműködés hosszú távon akár az EU és Kína közötti együttműködés mintájául is szolgálhat, ami Peking Európa-politikájának egyik legfontosabb diplomáciai eredménye lenne. Kína egyébként nagyon ügyes külpolitikát folytat: egyszerre tárgyal az unió és a nemzetállamok szintjén.

Így például márciusban Franciaországgal is külön tárgyalásokat folytatott, melynek eredményeként a felek több tízmilliárd eurós üzleteket kötöttek.

Kína többek között 300 polgári repülőgépet szerez be az Airbus cégtől, amely hozzájárult ahhoz, hogy Emmanuel Macron francia államfő – aki a Kínával szembeni védekező politika fő motorja volt az EU-ban – a találkozó után sokkal együttműködőbb hangnemre váltott.