Magyarországnak vannak természetes "fegyverei" az éghajlatváltozás ellen - De mit tesz velük a kormány?

Aszályos év volt a tavalyi, ilyenkor még fontosabbnak tűnnek a vizes élőhelyek. Avatatlan szemnek is feltűnik, hogy ezek most bajban vannak, pedig ha jól tudom, ezek még enyhíthetnék is az egyre szélsőségesebb időjárás káros hatásait… 

Természetvédelmi szempontból vizsgálva a vizes élőhelyek egyik lényeges jellemzője, hogy a hozzájuk kötődő fajok változatossága általában véve is magasabb, mint a kifejezetten szárazföldi és a mélyebb vízi élőhelyeké.

A jó állapotban lévő, megfelelő méretű és a jó természetességi állapotban lévő vizes élőhelyek egyik jelentős ökoszisztéma-szolgáltatása, hogy segítenek csökkenteni a hőhullámok, aszályok hatásait: mint vízmegtartó helyek a talajvízháztartás utánpótlása mellett kiegyenlítik, pufferolják az időjárási szélsőségek okozta problémákat.

Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a vizes élőhelyek az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást szolgálják azzal is, hogy a szénmegkötő és tartós szénraktározó képességük nagyobb, mint bármely más élőhelyé, ideértve az erdőket is.

A vizes élőhelyek jelentőségét a természetvédelmi szakma mindig is kiemelten kezelte. 1971-ben született a Ramsari Egyezmény a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyekről, amelyhez Magyarország 1979-ben csatlakozott és jelölt területeket a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek jegyzékére.

Jelenleg 29 hazai vizes élőhely található a Ramsari Jegyzéken, összesen mintegy 243 410 hektár kiterjedéssel, vagyis az ország területének 2,6 százaléka ramsari terület, és ezek az országra jellemző szinte valamennyi vizes élőhely típusát magukba foglalják.

Büszkén mondhatjuk, hogy Ramsari városunk is van, ugyanis Tata az egyike a világ 43 Ramsari városa közül. Az EU-s és a hazai biodiverzitás-védelmi stratégiák is kiemelten foglakoznak a vizes élőhelyekkel, azok biodiverzitásának megőrzésével.

Mit tudnak tenni ezek megóvása érdekében?

A hazai 10 nemzeti park igazgatóság által sikeresen megvalósított természetvédelmi fejlesztési projektek közül, a 2020-ig tartó időszakban összesen 107 projekt irányult kifejezetten vizes élőhelyek fenntartását, helyreállítását szolgáló feladatok megvalósítására, mintegy 106 ezer hektár területen. 

A jelenlegi, 2027-ig tartó tervezési ciklusban további 23 kifejezetten vizes élőhely fejlesztési célú természetvédelmi projekt van tervezés és megvalósítás alatt, további 52 ezer hektár területet érintően. Az elvégzett és tervezett feladatokba beletartoznak a vízvisszatartás infrastruktúrájának fejlesztései ugyanúgy, mint a holtágak, mellékágak rehabilitációja és a vízfolyások természetes medermorfológiájának helyreállítása, de akár az új vizes élőhelyek létrehozása is.

Ezek a fejlesztéseink az állami természetvédelem részéről a nemzeti park igazgatóságok végrehajtásában védett és Natura 2000 területeket érintenek, illetve érintettek, döntően állami tulajdonú, természetvédelmi vagyonkezelésű területeken.

Említette, hogy a vizes élőhelyek egyik lényeges jellemzője a hozzájuk kötődő fajok változatossága. Hogyan áll a biodiverzitásért folytatott küzdelem Magyarországon? 

A biodiverzitás világszinten megfigyelhető drasztikus csökkenés mellett különösen fontos eredmény, hogy vannak olyan vízhez kötődő fajok, amely esetében hazai szinten kedvező változásokról számolhatunk be. Így a nagy kócsag esetén, amely az állami természetvédelem címermadara, ami 19. század folyamán és a 20. század elején a vízrendezések miatt súlyos élőhelyveszteséget szenvedett el, mert divatcikként használt dísztolláért is üldöztek.

A faj utolsó hazai mentsvára a Kis-Balaton maradt, ahol a megmaradt 10 pár védelme érdekében 1922-től kócsagőrt alkalmaztak. 1951-ben a teljes magyar állományt 33 párra, 1974-ben 60 párra becsülték.

A szakszerű természetvédelmi intézkedéseknek köszönhetően a nagy kócsag állománya dinamikus növekedésbe kezdett, a megfelelő költőhelyeket az egész országban benépesítette. Mára már 5000 pár körül állománnyal rendelkezünk. Hasonló változásokról számolhatunk be például a másik közismert vízi madarunk, a kanalasgém állományának változásai esetén is, amelynek állománynagyságát alapvetően szintén a megfelelő élőhelyek, a sekély vizű mocsarak, ártéri vizes élőhelyek rendelkezésre állása és állapota határozza meg. Az élőhely-vesztés következtében oly mértékben csökkent a hazai állománya, hogy azt 1951 körül 280 párra becsülték. Mára már 800-1000 pár körüli fluktuáló állományról adhatunk számot. De a vizes élőhelyeken táplálkozó rétisas is kis híján kipusztult az országból, még az 1980-as években is csak 20-25 párra becsülték, mára már 500 pár körüli állománnyal van jelen.

Az állami természetvédelem lehetőségeihez mérten továbbra is kiemelten kezeli a vizes élőhelyek megőrzésének, fenntartásának kérdéskörét, azonban elmondható, hogy mindezzel együtt is országos hatásai bár jelentősek, de nem elégségesek.

Ahhoz, hogy mind természetvédelmi, mind gazdasági szempontból a vizeink megőrzésére országos szinten lényegi kedvező változást érjünk el szükséges, hogy minél több társadalmi és gazdasági szereplő felismerje ezek jelentőségét és a természetvédelmi ágazathoz hasonlóan, szintén kiemelten foglakozzon a vizek és vizes élőhelyek megőrzésének feladatával.

Sokan nem tudják, de létezik kifejezetten a témával foglalkozó intézmény Magyarországon, a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ. Mit csinálnak és miért olyan hallatlanul fontos ez a munka?

A génmegőrzési feladatok országos szintű szakmai koordinálása a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ feladata. A tápiószelei intézet Magyarország legnagyobb és legfontosabb növényi génbankja, a hazai növényi genetikai erőforrás 50 százaléka itt található meg.

1959 óta, vagyis 65 éve működik, s mára a génmegőrzési központok közül a világon az első húsz közé rangsorolják Az intézet saját és a múltban gyűjtött magminták megőrzésén kívül - amit az idén telepített mélyhűtő kamrákkal már 100 évig is képesek eltárolni - további országos koordinációt végez más növényi génbakok között, illetve az Országos Bázis Tároló keretein belül biztonsági duplikátumokat is megőriz. Fontos még megjegyezni, hogy évi több száz tétel kerül be a génbankba, amellett, hogy több mint 130 ezer génmintát már őriznek itt.

A Központ tárolási és őrzési feladatai mellett folyamatos kutatási munka is zajlik, például életképességi vizsgálatokat végeznek a hűtött tárolóban őrzött magokon nagyjából tízévenként és amennyiben a megadott határérték szerint szükségesnek látják, úgy felújító vetést végeznek szántóföldi területeiken. Ez azért is fontos, mert a magok, amennyiben nem kerülnek elvetésre, csírázóképtelenné válnak akár néhány hónap alatt.

Fontos szempont, hogy a megőrzött fajták és szaporítóanyagok az évszázadok hosszú nemesítési munkája során, a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva alakultak ki. Tehát a klimatikus adottságok szerint vannak eltérések, ugyanabból a fajtából több ökotípust is be lehet gyűjteni pusztán a terület adta különbségek miatt, amivel növekszik a diverzitás mértéke.

Ebből kifolyólag sokkal jobb nemesítési alapanyagként tudnak szolgálni a változó klimatikus viszonyokhoz alkalmazkodó fajták létrehozásában, mint bármilyen egyéb Kárpát-medencén kívülről származó fajta. A változatos viszonyok és a diverzitás előnye, hogy a magok, a termések különböznek egymástól színben, formában, érési időben stb., így számos ökológiai körülményt le tud győzni a növény. Az intenzív fajták nemesítéséhez, amelyek a világ élelmezését biztosítják, mindig szükség van a növényi alapanyagra, amelyek mára a génbankokban gyűltek össze.

Genetikai erőforrások felkutatása, begyűjtése, megőrzése, fenntartása és felhasználása élelmezés- és élelmiszerbiztonsági szempontból fontos stratégiai kérdés, amellyel csökkenteni lehet a külföldi szaporítóanyagok iránti kiszolgáltatottságunkat és meg lehet teremteni a magyar mezőgazdaság függetlenségének alapjait.

Az intézet munkatársai a gyümölcsök ásványianyag-, vitamin- és rosttartalmát vizsgálják, az egyéb beltartalmi értékek mellett, amiből leszűrhető, hogy a hazai tájfajtagyűjteményben bizony vannak olyanok, amelyek tízszeresét vagy százszorosát is tudják a köztermesztésben lévő fajták vitamintartalmának.

Jelenleg 81 államilag elismert gyümölcs tájfajtát tartanak számon, melynek nagy része már kiszorult a termesztésből, de a gyümölcsész megállapodás keretein belül az NBGK 2013 óta koordinálja a Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcs tájfajták megőrzését.

A hazai kultúrnövény- és haszonállat fajok, fajták nemzeti örökségünk részét képezik. Az állati génmegőrzés meghatározó intézménye az NBGK másik alappillére, a több, mint 120 éve alakult Haszonállat-génmegőrző Intézet, amelyben fajtavédelmi, génbanki-kutatási és a fajták hasznosítását célzó oktatási tevékenységet is folytatnak. Jelenleg őshonosként védett magyar haszonállatfajtákból 14 baromfifajtát, egyedülállóan in vivo baromfi-génbanki állományt tartanak fent, de génbankként őrzik a magyar óriásnyulat is.

A folyamatosan bővülő listán kialakítás alatt áll többek között még a Pannon méh, compó és széleskárász fajok és 9 magyar kutyafajta génbankja, folyamatosan bővülő DNS bankjában baromfi, juh, szarvasmarha, ló, nyúl, kutya fajok fajtáinak mintáiból mintegy 11.200 darabot őriznek.