Meglódulhat az infláció, ha tartósan 100 dollár fölött marad az olajár

A jelenlegi háborús helyzetben aligha volt túl nagy mozgástere a Magyar Nemzeti Banknak, így nem okozott túl nagy meglepetést a kamatdöntés.

Így van, maradt 6,25 százalék. Az indoklás ebből a szempontból kifejezetten érdekes, de emellett érdemes a nemzetközi környezetet is megnézni. Az Európai Központi Bank nem változtatott a kamatszinten, ahogy az amerikai Fed sem. A régióban ugyanakkor vegyes a kép: a lengyel jegybank érdekes módon csökkentette a kamatot, míg a cseh nem változtatott. Összességében tehát most inkább az látszik, hogy a jegybankok a geopolitikai kockázatokra, illetve az iráni háborúra reagálva kivárnak, és nem csökkentik a kamatot. Ritka kivétel az, aki mégis a lazítás mellett döntött.

A beragadó olajár veszélyei

Sőt, a világban egyre inkább szélesedő energiaválságot elnézve inkább az a kérdés, egyáltalán fenntartható-e még ez a kamattartás, vagy később akár emelésre is sor kerülhet?

Ez nagymértékben attól függ, hogyan alakul a kőolaj világpiaci ára. A hordónkénti 100 dolláros szint egyszerre tekinthető lélektani és gazdasági küszöbnek. Ha az ár tartósan e fölött marad, annak biztosan lesznek következményei a jegybanki politikára nézve is. Láttunk már hasonló helyzeteket: 2008-ban, 2011 és 2014 között, illetve 2022-ben is energiapiaci sokk alakult ki, amely inflációs hullámokat és növekedési kockázatokat hozott magával. Én azt gondolom, hogy ha 100 dollár fölött marad az olajár, vagy akár ha megvalósulnak azok a még súlyosabb forgatókönyvek, amelyek szerint 175 dollár körüli árszint is elképzelhető, akkor erős inflációs nyomás alakulhat ki. Ilyen helyzetben a jegybankoknak már komolyan mérlegelniük kellene a kamatemelést.

Lassan egy hónapja tart a háború, amely szinte azonnal az egekbe lökte az olajárakat. Elkezdtek-e már ezek az extrém magas árak beépülni az emberek mindennapjaiba, vagyis megjelentek-e már a boltok polcain is?

Már részben megjelentek. A leggyorsabban természetesen az üzemanyagárak reagáltak: ezt a benzinkutak kijelzőin azonnal látni lehetett. Az Egyesült Államokban például 20–30 százalékkal emelkedtek a kutakon látható árak. Európában, ahol az energia- és szállítási kitettség rendkívül magas, több országban két euró közelébe, sőt helyenként három euró felé kúszott az üzemanyag ára. Magyarországon is emelkedés látszik: ha azt nézzük, hogy a védett ár szerint most 595 forint a 95-ös benzin, a dízel pedig 615 forint, akkor ez is nagyjából 7 százalékos drágulást jelent. A boltokban azonban ennek hatása csak később jelenik meg. Idő kell ahhoz, hogy a költségnövekedés megjelenjen a fogyasztói árakban is. Erre mindenképpen számítani lehet, különösen azért, mert a gazdaság továbbra is erősen kőolajalapú. A termelés és a fogyasztás mögött jelentős szállítási és logisztikai teljesítmény áll, ezeket a költségeket pedig nem lehet egyszerűen leválasztani a mindennapi árakról.

Újabb élelmiszerdrágulásra készülhetünk

Törvényszerű, hogy ha az üzemanyagárak emelkednek, akkor előbb-utóbb szinte minden drágulhat, amit közúton szállítanak.

Pontosan így van. A lényeg az, hogy a modern gazdaságban jellemzően nem azt fogyasztjuk, amit közvetlenül megtermelünk, és nem is feltétlenül ott termeljük meg, ahol elfogyasztjuk. A reggeliző asztalra kerülő termékek jelentős része távoli országokból érkezik, komoly szállítási háttérrel. Ha pedig a szállítási és logisztikai költségek emelkednek, az előbb-utóbb megjelenik a termékek árában is.

Miközben most mindenki elsősorban az olajról és az üzemanyagokról beszél, azért más problémák is körvonalazódnak. Ilyen például a műtrágya drágulása, ami talán nem olyan gyorsan, mint a benzinár, de szintén megjelenhet majd az élelmiszerárakban.

Ez egészen biztos. A modern mezőgazdaság jelentős mennyiségű műtrágyát használ fel, aminek az előállítása rendkívül technológia- és energiaigényes folyamat, így az energiapiaci sokkok ott is azonnal éreztetik a hatásukat. Már most jól látható, hogy a műtrágya ára rövid időn belül a sokszorosára emelkedett. Ráadásul most kezdődnek a mezőgazdasági munkák, vagyis a gazdálkodók azonnal szembesülnek a drágább dízelolajjal és műtrágyával. Ezek a költségek rögtön jelentkeznek, majd végig futnak az egész élelmiszerláncon. A boltokban vélhetően jelentős áremelkedésre kell készülni, még akkor is, ha a FAO globális élelmiszerindexe korábban, februárig még kedvezőbb képet mutatott. Ez a trend azonban megfordult, és ma már gabonában, olajos magvakban, húsban és több más termékkörben is áremelkedés látható. Ez természetesen meg fog jelenni az üzletek polcain is.

Hosszú háború, csökkenő életszínvonal

Ha már a legrosszabb forgatókönyveknél tartunk: amióta elkezdődött az idei iráni konfliktus, mintha folyamatosan a legkedvezőtlenebb szcenáriók valósultak volna meg. A tárgyalások helyett háború lett, a gyors lezárás helyett elhúzódó konfliktus, most pedig már a szárazföldi támadás lehetősége is felmerült. Középtávon mi lehet a legrosszabb gazdasági forgatókönyv?

Ez valóban kulcskérdés, mert a közgazdászok mindig forgatókönyvekben gondolkodnak. Az egyik lehetőség, hogy rövid távon konszolidáció következik be. A másik, hogy középtávon kezd kirajzolódni valamilyen rendeződés, vagyis a konfliktus lezárásának esélye. A legrosszabb forgatókönyv azonban egyértelműen a hosszú távú elhúzódás: amikor például zárva marad a Hormuzi-szoros, és emiatt tartósan magasan ragadnak az üzemanyagárak.

A rövid távú, kedvezőbb forgatókönyv azt jelentené, hogy a kőolaj világpiaci ára visszaesik, és a most látható anomáliák nem épülnek be tartósan az árakba. A középtávú forgatókönyv esetében viszont már számolni kell azzal, hogy a költségnövekedés begyűrűzik a gazdaságba, és a drágulás végül minden fogyasztót elér. A legrosszabb azonban valóban az, ha a konfliktus tartóssá válik. Ebben az esetben a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek ára jelentősen emelkedhet, az üzemanyagárak pedig tartósan magasan maradhatnak.

Ennek pedig egyértelmű jólétcsökkentő hatása lenne. Európában esnének a reáljövedelmek, szűkülnének a fogyasztói kosarak, vagyis ugyanabból a pénzből kevesebb terméket lehetne megvásárolni. Ez végső soron életszínvonal-csökkenést jelentene. A nagy kép tehát nemcsak az inflációról szól, hanem arról is, hogy közben a gazdasági teljesítmény is lassulhat.