Megszűnhet a teljes együttműködés a nagyhatalmak között

Interjú2019. nov 11.BGA

Nagyon nyitottá vált a világgazdaság, megszűntek a határok, és egyre nehezebb egy-egy országnak kontrollálnia a saját gazdaságát. Nyakunkon a G-Zero, amikor megszűnhet az együttműködés a nagyhatalmak között - nyilatkozta lapunknak a KPMG vezérigazgatója. Rózsai Rezső szerint Magyarország akár nyertes is lehet, az egyik legnagyobb előnyünk az időzónánk. Változóban a vállalati stratégia is, csakúgy mint a digitális piactér kínálta lehetőségek.

Egy gazdasági és üzleti vezetőknek szóló konferencián a „G-Zero” világról beszélt. Mit jelent ez az elnevezés?

A G-Zero egy negatív utópia, amely abból indul ki, hogy megszűnik az együttműködés a nagyhatalmak között, tehát a globális agenda nem G20, G8 vagy G7 csúcstalálkozón születik meg. Ebben a környezetben mindenki a maga érdekei szerint cselekszik, gyakran a többi fél kárára, nincsenek közösen elfogadott válaszok a globális problémákra. Nem túl szívderítő teória, és szerintünk ugyan vannak baljós jelek, de nem ez a szcenárió a legvalószinűbb. 

Pedig a trendeket figyelve pedig valóban úgy tűnik, mintha erre menne a világ. Hogyan érdemes olyan eseményekre tekinteni, mint a Brexit vagy a kereskedelmi háború?

Valóban sokat hallunk ma a protekcionizmusról, vámokról és kereskedelemkorlátozó intézkedésekről, de nem mindig figyelünk a reflektorfényen kívüli történésekre, arra például, hogy óriási szabadkereskedelmi övezetek alakulnak ki, főképp a Csendes-Óceán térségében, amelyek kihívás elé állítják a kimaradókat. Másrészt itt van jónéhány globális jelenség, mint például a technológiai fejlődés, ami mindent áthat, és nem áll meg a határokon, sőt olyan közös ügyeket teremt, amit mindenkinek érdekében áll megoldani.

A globális technológiai óriások szabályozása és akár adóztatása például olyan probléma, amely közös megoldásért kiált.

És ne feledjük azt sem, hogy a klímavédelem is választásokat meghatározó tényezővé vált, és a választók tudják, hogy erre csak globális válaszok adhatók.

Az elmúlt hónapok globális gazdaságát többek között a kereskedelmi háború határozta meg. Hogy lesz ennek vége?

Végignézve a világ meghatározó szereplőin, látszik, hogy elindult egy erős befelé fordulás épp azon tendenciák miatt, amelyekről az imént is beszéltünk: nagyon nyitottá vált a világgazdaság, megszűntek a határok, és egyre nehezebb egy-egy országnak kontrollálnia a saját gazdaságát, hiszen már rég nem a klasszikus értékláncokban folyik a termelés vagy az értékesítés. Látszik is a tétovázás, elsősorban például a jogalkotásban.

Az amerikai-kínai kereskedelmi háború mind a két oldalon komoly károkat okoz, bármelyik fél érzi majd magát győztesnek, egy ilyen konfliktusnak mindig van – még a győztes fél oldalán is - ára.

Emellett viszont érdekes, nem várt vagy inkább nem gyakran említett következményei is lettek a feszültségnek: pozitív externáliák jöttek létre a nagy csatákban nem résztvevő harmadik feleknél, mert az Amerikában gazdaságosan továbbra sem termelhető termékeket valahol le kell gyártani Kína helyett. Így felélénkült Vietnám, Thaiföld, Indonézia vagy Dél-Korea gazdasága és az oda irányuló tőkebefektetések.

Lehet nyertese a protekcionizmusnak Magyarország?

Szerintem előnyös pozícióban vagyunk. Rendelkezésre áll például a megfelelően agilis, változásra kész, nyelveket egyre inkább beszélő rugalmas munkaerő.

Talán meglepő, amit most mondok, de az egyik legnagyobb előnyünk az időzónánk. Közép-Európa távolsága feldolgozható mind Amerikában, mind Ázsiában.

Sok ügyfelünktől halljuk, hogy ez egy fontos szempont, mert nagyon sok munka lényegében bárhonnan végezhető. Ebben a helyzetben pedig felértékelődik az életminőség, hogy hol találnak olyan élhető helyeket, ahová munkaerőt lehet irányítani, akár helyit, akár nemzetközit.

Érdekes, mondhatni döbbenetes jövőt vízionál...

Például az észt Transferwise  egy tucatnyi fejlesztő és kiszolgáló irodával rendelkezik világszerte, többek között Budapesten is. A cégek növekedésének egyik kulcsa lehetett, hogy nem egy központban próbálják felhalmozni a szükséges munkaerőt, az irodák helyszínének kiválasztásakor pedig komoly súllyal szerepel az adott város hangulata. Ehhez jön a jogszabályi környezet, az innováció támogatása, az adózás megfelelő keretek közt tartása, ezek mind fontos szempontok. Magyarország ezek alapján egyértelműen jó helyzetben van, nyertese tud lenni a változásoknak.

Könnyű és vonzó tehát belépni a magyar piacra, de mennyire igaz ez fordítva, hogyan tudnak a magyar cégek megkapaszkodni a világpiacon?

Igen, most bizonyos szempontból sokkal könnyebb kitörni, mint akár néhány évvel ezelőtt. A határok nélküli, digitális piactér óriási lehetőség. Ott a pálya mindenki előtt. A mai sikeres vállalkozások esetében ritkán számít a cég nemzetisége, sőt gyakran ez csak egy jogi kategória, ami nem feltétlenül tükrözi a tényleges helyet, illetve helyzetet. Nehéz eldönteni, hogy egy sikeres budapesti startup, mint mondjuk az AImotive vagy a Prezi meddig számít magyar vállalatnak. Ahogyan azt sem szabad lebecsülni, ha egy nagy globális vállalatban rendszerszintű a magyar innováció becsatornázása, ahogy mondjuk a Continental, Knorr-Bremse, Ericsson vagy az IBM esetében látható.

Előadásában említette a jogalkotás lassúságát. Kifejtené bővebben, hogy mennyire rugalmas ezen a téren a magyar és az uniós jogalkotói háttér?

A felgyorsult a tempóval nagyon nehezen tartja a lépést a jogalkotás, de a tisztán látszik a törekvés. Az EU-ban és a magyar jogalkotásban is vannak már jó példák szinte minden területen. Kifejezetten előremutató például a PSD2 rendelet, amely a bankok adatvagyonának megosztásával foglakozik, Magyarországon pedig az azonnali fizetések rendszere, amit ugyan el kellett halasztani, de megerősítheti a bankrendszert.

Ahol problémákat érzékelünk, az a nemzetközi gazdaság és a nemzetközi szabályok, mint például a Big Tech cégek szabályozása.

Egy ipari vállalatnál bonyolult, de nyomon követhető az értéklánc, de az olyan digitális platformcégeknél, mint a Google vagy az Amazon, már jóval nehezebb a helyzet. Felmerül kérdésként, hogy az adott szolgáltató hol adózzon, hiszen más országban dolgoznak a fejlesztők, máshol működik a marketing-csapat, különböző helyeken vannak a cloud szerverek, a termékekért viszont globálisan szétszórva mindenhol fizetnek a fogyasztók. A globálissá váló értékláncokban nem egyszerű „lemodellezni” mindezt, a hozzáadott érték keletkezését és felhasználását sem lehet egyértelműen egy országhoz vagy lokációhoz kötni. Ezzel nyilvánvalóan egy globális együttműködésben kell foglalkozni.

De egyre inkább téma lesz az is, hogy ugyanezek a cégek sok szempontból monopolhelyzetbe kerülnek.

Abszolút! Amerikában már téma, hogy a BigTech cégek gazdaság potenciálja lassítja az innovációt, mert mindenki tudja, hogy bármit képesek lemásolni, bárkit képesek felvásárolni, és bármilyen új kezdeményezés elől képesek elszívni a levegőt, ha valami ahhoz hasonlót illesztenek a saját platformjaikhoz. Emiatt komoly témává nőheti ki magát a feldarabolásuk, vagy a náluk keletkező adatvagyon köztelező megosztása, piacosítása.

Milyen a jó vállalati stratégia egy ilyen felfordult közegben?

Rugalmas. Mi ezt menedzselt bizonytalanságnak nevezzük. A KPMG felmérése szerint a cégvezetők által érzékelt 5 legnagyobb kockázatból az első kettő egyértelműen globális természetű, azaz a cégvezetőknek nincs rá közvetlen hatásuk és egyelőre következésképp válaszuk sem.

Az egyik a klímaváltozás, a másik éppen a protekcionizmus vagy tágabb értelemben a politikai kockázat. Harmadiknak még ide sorolhatjuk a technológiai fejlődést.

Sőt bármikor felbukkanhat valahol egy olyan megoldás, amely átírja egy adott terület játékszabályait. Nyilvánvaló, hogy ebbe kódolva van a bizonytalanság, vagyis hiába tűzünk ki egyértelmű célokat, szinte lehetetlen olyan utat felvázolni, ami egyenesen oda vezet. A stratégiának éppen ezért készen kell állnia a változásokra, irányváltásokra, és erre kell felkészíteni az egész szervezetet is.

Ha már szóba került a startégia, itt milyen trendfordulót látunk?

Az alapvető stratégiákat tekintve a legfontosabbá az innováció vált.

Nem az a kérdés, hogy mennyivel nőtt az árbevétel, vagy mennyivel csökkentek a termelési költségek, hanem az, hogy milyen lépéseket tettünk a jövőállóság érdekében.

Egy jó éves eredménynél többet ér, ha sikerül Magyarországra hozni az anyavállalat kutatási vagy fejlesztési bázisát vagy automatizálni bizonyos folyamatokat. Előbbi a jövőállóság kulcsa, amennyiben azt a hozzáadottérték-termelő képességben határozzuk meg. Utóbbi pedig nem csak költségcsökkentés a vállalatnak, hanem a munkavállalóknak is jó.

Mások azzal riogatnak, hogy az automatizáció és a robotok elveszik a munkánkat. Erről mit gondol? 

A robotok a legkevésbé izgalmas munkákat váltják ki először. A robotizálás ott kecsegtet a legnagyobb eredménnyel, ahol monoton, időigényes rutinfeladatok vannak, amiket lényegében senki nem szeret csinálni. Ha így tekintünk a robotokra, akkor azt látjuk, hogy nem kiváltják az emberi munkaerőt, hanem felszabadítják, lehetőséget teremtenek kreativitásra, elmélyültségre, pontosabb és alaposabb eredményekre. Ehhez persze tanulni kell, képesnek kell lenni a változásra, amiről sokáig azt hittük, hogy nekünk, magyaroknak ez nem erősségünk.

A külföldi cégek rendszeresen mondták, hogy nálunk rendelkezésre áll a képzett munkaerő. Osztja a nézetet?

A képzett és a változtatni képes nem ugyanaz. Régen le lehetett élni egy életet egy tanult szakmával, de ma már tudjuk, hogy ez kevés, készen kell állni egészen új képességek elsajátítására is. És e tekintetben nagyot fordult velünk a világ, mert míg a válság előtt arra panaszkodtak a cégek, hogy nem tudnak munkaerőt toborozni a keleti országrészből a nyugatiba, most százezrek állják meg a helyüket külföldön. Nyilván megállnák a helyüket Magyarországon, ha kellően vonzó ajánlatokat tudunk adni nekik.