Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Miért vásárolnak kevés részvényt a magyarok?

Interjú2019. okt. 3.Szabó Anna

A direkt részvényvásárlás ugyan valóban alacsony szinten áll a lakosság körében, de a befektetési jegyekben – egy korszerűbb befektetési formában – a részvények állománya már jelentős arányt ért el – mondta a Növekedés.hu-nak Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Milyen versenyképes alternatívát tud ajánlani az Erste a jelek szerint mindent letaroló MÁP+ befektetésre?

A MÁP+ másfajta kockázatot, hozamot és időtávot ígérő befektetés, mint amit mi kínálunk. Ez a program (Erste Future Befektetési Program) más célt szolgál: nem egy rövid távú, kockázatmentes befektetést kínáló termék. A mi termékünk annak ideális, aki szeretné megosztani megtakarításait vagy rendszeresen kisebb összegeket szeretne befektetni, és mindezt kényelmesen és rugalmasan, azaz könnyen paraméterezhető módon szeretné megvalósítani, azzal, hogy szinte bármikor könnyedén hozzáférhet pénzéhez.

Ennek a programnak a segítségével öt évnél hosszabb távon, valamivel magasabb kockázat vállalása mellett, akár jelentős, jól látható összeghez juthatnak hozzá ügyfeleink.

Látható-e a betétek csökkenése, a MÁP+ elszívó hatása?

Igen.

Mi magyarázza a magyarok alacsony részvényvásárlási hajlandóságát?

Ennek magyarázata részben a befektetési kultúrában rejlik. 1990 óta hatalmas fejlődésen ment át a hazai értékpapír piac, ma már gyakorlatilag mindenfajta termék elérhető mindenféle platformon, azaz beértük a világpiacot. A részvény másfajta befektetői attitűdöt kíván meg, ennek elsajátítására ez a harminc év kevés volt.

Arra ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet, hogy a direkt részvényvásárlás ugyan valóban alacsony szinten áll, de a befektetési jegyekben – egy korszerűbb befektetési formában – a részvények állománya már jelentős arányt ért el.

Úgy látom, az egyedi részvényvásárlás aránya jelentősen nem nagyon fog emelkedni, hiszen a lakosság már megszokta, hogy befektetési jegyeket vásárol. Legfeljebb egy-egy nagyvállalat tőzsdei kibocsátása hozhatna fellendülést, mint a kilencvenes évek elején.

Mi magyarázza, hogy az Önök által is bemutatott adatok szerint a csehnek és a szlováknak alig fele-harmada a rendszeres megtakarítási arány hazánkban?

Nem erre fókuszáltunk, hanem arra hogy megfelelő mennyiségű értékpapír és értékpapír jellegű kínálattal jelenjünk meg a piacon.

Azonban az értékpapír számla nyitásban és az értékpapírszámla-betét arányban élen járunk a régióban.

A rendszeres megtakarítási jellegű termék eddig hiányzott a kínálatunkból, ezt most pótoljuk, hiszen az Erste Csoporton belüli tapasztalatok azt mutatják, erre igen is nagy igény mutatkozik.

Mi a véleménye a Növekedési Kötvény Programról?

Kiváló ötlet volt, amit a nagy siker is igazol, hiszen túl vagyunk az első kibocsátáson. Üdvözítőnek tartom, hogy a Magyar Nemzeti Bank felvállalja ezt a katalizáló szerepet, kitalálja és beleáll az ilyen jellegű programokba, mert nélküle ez nem jöhetett volna létre.