Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Nem nagyon nézzük a magyar filmeket - A Filmforgalmazók Egyesületének elnökével beszéltünk

Interjú2023. feb. 2.Devecsai János

A cseh vagy a lengyel piacon az éves listákon a tíz legsikeresebb film között rendre felbukkannak helyi produkciók is. Nálunk sajnos nem ez a helyzet. Lehet, hogy az érkező történelmi filmekkel mindez változni fog. Ebből a szempontból lehetünk optimisták - mondta el a növekedés.hu-nak Bálint Péter, a Filmforgalmazók Egyesületének az elnöke.

Egyre több streaming szolgáltató jelenik meg itthon is. Ez milyen hatással van a mozizási szokásokra?

Bár a filmes piac egy nehéz időszakon van túl a COVID-járvány miatt, az már a múlt évben is látszott, hogy a jól sikerült látványfilmek, mint amilyen az új Top Gun vagy az Avatar 2 bevonzzák az embereket a vetítőtermekbe. Emiatt az ágazatban a tavaly év második felében már fellendülés mutatkozott.

A streaming nagy vesztesei azok a „középfilmek”, amelyek nem ígérnek kirobbanó látványt.

Jó példa erre Steven Spielberg legújabb filmje „A Fabelman család”, amelyet kifejezetten szerettek a kritikusok, és még Golden Globe-díjat is nyert. Az első hétvégéjén itthon mégis csak úgy 2600 ember volt rá kíváncsi. Inkább a közösségi élmény miatt mennek moziba az emberek, amihez a látványfilmek passzolnak a leginkább. Mindehhez azért hozzáteszem: a művészmoziknak továbbra is van jövője.

Egy olyan rétegközönségre építenek, amelyből meg tudnak élni.

Ami jelenleg még nehezíti a mozik helyzetét, hogy a COVID miatt feltorlódtak a bemutatók. Ezt még mindig érezni. Emiatt kisebb túlkínálat alakult ki a piacon. Több a heti bemutató mint amennyit a közönség elbír.

Az öt legsikeresebb film a hétvégén (január 26-29.)

  Hétvégi látogatószám Összes látogatószám
Avatar - A víz útja 27 492 922 711
A gép 25 746 25 746
Az ember, akit Ottónak hívnak 19 958 76 218
Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság 16 369 240 242
Babylon 10 872 32 820
Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete

A mozijegy árán hogyan osztozik a moziüzemeltető és a forgalmazó? Ki mekkora részt kap belőle?

Ez minden filmnél attól függ, hogy milyen megállapodás jön létre a forgalmazó és az üzemeltető között. Az arányok emiatt rendre változnak. De ami megszokott, hogy a bemutatás idején 50-50 százalékban osztoznak a jegyeladásból befolyó forgalmon,

aztán ahogy telik az idő egyre nő a moziüzemeltető részesedése, ami rendszerint úgy 70 százaléknál végződik.

Persze minél tovább fut egy film annál kevesebben kíváncsiak rá. Ezért a részesedés ugyan nő a moziüzemeltető oldalán, de a heti forgalom közben rendszerint esik.

A MOM mozinál dokumentumfilmeket és régi produkciókat is játszanak. Ez lehet egy működő modell a mozik felfuttatásához?

Üdvözlöm a MOM kezdeményezéseit és azt hogy szélesítik a repertoárt. Viszont valószínűleg ugyanez a modell sok más kerületben már nem működne. Emiatt a MOM esete speciális.

Mennyire nézünk magyar filmeket?

Sajnos ezen a téren elmaradunk a környező országokhoz képest. A cseh vagy a lengyel piacon az éves listákon a tíz legsikeresebb film között rendre felbukkannak helyi produkciók is. Nálunk sajnos nem ez a helyzet. Lehet, hogy az érkező történelmi filmekkel mindez változni fog. Ebből a szempontból lehetünk optimisták.

Bálint Péter, a Filmforgalmazók Egyesületének elnöke

Mennyire más a fővárosi és a vidéki mozis piac?

A filmforgalmazás az összes nagyvárosunkban ugyanúgy működik, ami nem biztos, hogy a legjobb recept. Fel kéne tenni a kérdést: a közösségi filmnézésnek biztos, hogy csak a mozi az egyetlen helyszíne? Nem lehet, hogy más helyeket, például művelődési házakat, könyvtárklubokat, egyetemeket is be kéne vonni ebbe a körbe?

Szerintem a jövőben ez lehet egy lehetséges fejlesztési iránya a filmterjesztésnek.

A fizikai hordozók, így a DVD-k eladásai mennyire zuhantak össze itthon?

Konkrét számaim nincsenek, de gyakorlatilag lenullázódtak. Persze időről időre vannak kiadványok, amelyeket a gyűjtők szívesen vesznek meg.

Például a Tarr Béla életművet felvonultató díszdoboz sokaknak olyan, mint egy könyv: lehet hogy nem fogják átrágni magukat rajta, de már csak azért is, mert jó érzés hogy fent van a polcon, megveszik.

Jelenleg egész Magyarországon egy IMAX mozi létezik. Mekkora az esély rá, hogy újabbak nyílnak majd a jövőben?

Nem valószínű mivel roppant nagy beruházást igényel, hisz a berendezés méregdrága, ráadásul sokszor a filmes IMAX kínálat is szűkös, ami miatt számítani kell rá, hogy az ilyen mozik van hogy kihasználatlanok maradnak.

Kalózkodás mekkora problémát jelent? Lehet ellene tenni valamit?

Sajnos a járvány miatt a kalózkodás népszerűsége a korábbiaknál is nagyobb lett. Ráadásul ahogy nő a streaming szolgáltatások száma egyre több mindenre kéne előfizetni ahhoz, hogy az emberek minden érdekesebb műsort követni tudjanak. Emiatt pedig egyre vonzóbbak az illegális csatornák. Ráadásul most már nem az van mint a „hőskorban”, amikor napokba telt egy film letöltése.

Ehhez most már elég pár perc is.

Erről a fajta lopásról nehéz lebeszélni az embereket. Ettől függetlenül úgy gondolom érdemes kommunikálni, hogy a kalózkodás komoly károkat okoz.

A jegyárak növekedésére hogyan reagáltak a mozibajárók?

Ahogy a benzinár növekedés miatt sem tűntek el a dugók a fővárosból úgy a mozik drágulása se fogja kiüríteni a vetítőtermeket. Úgy gondolom, hogy ez továbbra is egy megfizethető szórakozás. Persze lehet úgy nézni, hogy néhol annyiba kerül egy jegy, mint egy havi streaming-szolgáltatás, de a kettő merőben más élményt nyújt. Csak azért mert olcsóbb otthon főzni az emberek még járnak éttermekbe.

A közösségi élmény, amelyet a mozik nyújtanak továbbra is vonzó.